Kérdés
Krisztus engesztelő áldozata valóban korlátlan?
Válasz
A Szentírásnak igen sok mondanivalója van Jézus Krisztus engesztelő áldozatáról. A mai cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy az Úr Jézus áldozata határtalan, vagyis hogy mindenkire kiterjed-e, netalán korlátozott, azaz nem minden emberre hat ki. A magyar nyelv értelmező szótára a következőképp definiálja a(z) (ki)engesztelést: “...sértődöttség, harag, bosszúvágy csillapítására, eloszlatására irányuló törekvés, kérlelés; békítés”. A korlátlan engesztelés tana kimondja, hogy Jézus Krisztus minden valaha élt-, és a jövőben születendő emberért letette életét, függetlenül attól, hogy az adott személy valaha hisz-e majd Őbenne, vagy sem. Mikor az engesztelés szót konkrétan Jézus kereszten teljességgel elvégzett szolgálatára használjuk, akkor arra igyekszünk rámutatni, hogy Krisztus önnön szenvedése és halála által állította helyre Isten és az emberiség elveszett kapcsolatát, hogy Ő hozta el a végső megbékélést. A Szent Lélek Isten, Pál apostolon keresztül, ezekkel a szavakkal emeli ki Jézus Krisztus engesztelő áldozatának hallatlan jelentőségét: “Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele” (Rómabeliekhez 5:8-10).
Teológusok már hosszú évszázadok óta törik saját - és sajnos egymás - fejét azon, hogy Isten hogyan vitte véghez ezt a megbékítést, illetve hogy pontosan mit foglal magában a kegyelem eme példátlan megnyilvánulása. Ennek eredményeként Jézus Krisztus engesztelő áldozatának mibenlétéről legalább kilenc különböző felfogás létezik: a skála egyik végén azok állnak, akik váltig állítják, hogy Isten értünk tett áldozata csupán egy követendő pozitív erkölcsi példa, amit az Úr elénkbe adott (Moral example theory), a skála ellentétes végén pedig azok foglalnak helyet, akik szerint az engesztelés egy jogi értelemben is szilárdan álló “helyettesítő eljárás” (egyszerűbben: kezesség) volt (lásd ún. Penal substitution theory).
A Krisztus áldozatát illető parázs vita azonban annak kérdése kapcsán izzik fel a legjobban, hogy a szóban forgó kiengesztelés vajon korlátozott, vagy határtalan természetű. Az egyik teológiai tábor (melyet többnyire a wesleyánus és az arminiánus iskolák képviselői alkotnak) úgy tartja, hogy Krisztus a valaha született és minden születendő emberért meghalt a kereszten. A másik tábor képviselői a reformátusok, kiket a kálvini tanítások követői lévén “kálvinistáknak” is hívnak, ezzel szemben azt állítják, hogy Jézus Krisztus kizárólag azon emberek sokaságáért tette le az életét, akiket az Atya már a világ teremtése előtt kiválasztott magának. Ezen megváltott személyeket “Isten választottjai”-nak is szokták nevezni. De vajon melyik álláspont a helyes? A mai kérdésünk tehát lényegében az, hogy Jézus Krisztus az egész világért-, vagy csak egy választott csoporthoz tartozó emberekért halt meg.
Mindenki megváltásban részesül?
Ezen kérdés közelebbi vizsgálatánál először egy további kérdés is felmerül, ami így hangzik: Jézus engesztelő áldozatánál fogva vajon mindenki megváltásban részesül? Az univerzalista felfogás képviselői erre egybehangzó “igennel” válaszolnak. Érvelésük szerint Krisztus a teljes emberiség összes vétkéért meghalt, vagyis minden bűnünk jogos büntetését Ő vállalta át. Ebből azonban az is következik - állítják, hogy mindenki felszabadult bűnei örök büntetése alól, tehát mindenki Istennél fogja tölteni az örökkévalóságot.
A Szentírás azonban határozottan cáfolja az általuk levont következtetés helyességét (az univerzalista tanok a 16. században élt tanító, Laelius Socinus, munkásságára vezethetők vissza). Isten Igéje félreérthetetlenül állítja, hogy sok ember örök veszedelemre megy, azaz örökké veszendőbe megy, vagyis visszafordíthatatlanul elvész. Az alábbiakban olyan igéket veszünk számba, melyek mind ennek tényét támasztják alá:
• “És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.” (Dániel 12:2)
• “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” (Máté 7:13–14)
• “Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7:22–23)
• “És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.” (Máté 25:46)
• “A kik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől...” (2.Thesszalonikabeliekhez 1:9)
• “És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.” (Jelenések 20:15)
Mivel nem mindenki menekül meg, ezért a következő tény, nemes egyszerűséggel, megkerülhetetlen: Jézus Krisztus megváltása véges. Ellenkező esetben az univerzalizmus tana volna igaz, a Szentírás azonban világosan kimondja, hogy nem mindenki nyeri el lelke üdvösségét. Ha tehát, legyen az bárki is, univerzalista, vagy sem, képtelen a Biblia bizonyságát semmissé tenni, akkor már csupán puszta logikai szükségszerűségből is a véges kiengesztelés tanának valamely változatában kell higgyen.
Milyen értelemben véges tehát Jézus engesztelő áldozata?
Az előttünk kirajzolódó logikai ösvényen haladva a következő fontos kérdés, melyet behatóbban kell vizsgálnunk, ez: ha az engesztelés véges, avagy korlátozott jellegű (mint ahogyan valójában az is), akkor ez pontosan miben nyilvánul meg? Pontosan milyen értelemben/milyen mértékben korlátozott az engesztelés? Az Úr Jézus talán legsűrűbben idézett szavai, így felelnek nekünk János evangéliumának 3:16 igehelyéről: “Mert Isten annyira szerette az embereket, hogy odaadta az egyetlen Fiát értük! Azért tette ezt, hogy aki hisz a Fiában, annak ne kelljen végleg elpusztulnia, hanem örökké éljen” (EFO 2004). Láthatjuk tehát, hogy a megváltás kizárólagos feltétele az Úr Jézus Krisztusba vetett hit (a görög eredetiben az “aki hisz” helyében szó szerint ez áll ez áll: “minden egyes hívő”). Úgy is mondhatnánk tehát, hogy az engesztelés minden egyes hívő emberre-, és csak minden hívő emberre van korlátozva. Ezen kérdés tekintetében nincs vita az arminiánusok és a kálvinisták között, hiszen egyaránt elismerik, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata mindazon emberre kihat, aki hisz az Ő Nevében. Nem így a következő kérdés kapcsán...
Ki korlátozza be az engesztelést, ki szabja meg annak határait?
Ki szab tehát határt az engesztelésnek—Isten, vagy ember? Efelett már igencsak összekülönböznek a táborok. A kálvinista tanokat valló reformátusok azt állítják, hogy a krisztusi engesztelést maga Isten korlátozza be. Teszi ezt azáltal, hogy egyeseket előre elrendel az üdvösségre, Jézus Krisztusra pedig “csak” ezen emberek bűneinek terhét veti. Az arminiánusok és a wesleyánusok ezzel szemben azt mondják, hogy nem Isten korlátozza be az engesztelést, vagyis hogy elméletileg minden ember megtérhet Istenhez, ha helyesen él szabad akaratával. Az utóbbi érvelés szerint tehát maga az adott személy - általános értelemben az emberiség - szab határt az engesztelésnek azzal, hogy elfogadja-e Isten Krisztusban felé nyújtott békejobbját, vagy elutasítja azt.
Az arminiánus és a wesleyánus teológusok rendre a következő mondattal szemléltetik és summázzák az engesztelés valós mibenlétét magyarázó megközelítésüket: "Isten meghívása mindenkire korlátlanul ki van terjesztve, de nem mindenki él vele". Isten meghívója tehát mindenkinek szól, Krisztus engesztelő áldozata azonban csak azok szellemi állapotában idéz elő változást (a szellemi halálból az el nem múló szellemi életre való átmenetel), akik hittel fogadják az evangélium üzenetét.
Érvelésük alátámasztására, vagyis hogy nem Isten-, hanem az ember szab határt az engesztelésnek, az arminiánusok és a wesleyánusok számos igeverset vonultatnak fel. Ezekből emeltünk ki egy párat:
• “És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (1.János 2:2 - kiemelve)
• “Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (János 1:29, kiemelve)
• “Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.” (János 6:51, kiemelve)
• “És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (János 12:32, kiemelve)
• “Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, a ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében” (1.Timótheus 2:5–6, kiemelve)
• “Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsidókhoz 2:9, kiemelve)
• “Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.” (2.Péter 2:1, kiemelve)
A fenti igehelyek mellett az arminiánus és a wesleyánus teológusok számos logikus érvet is felhoznak nézeteik validálására. Ezek közül a legelterjedtebb az, mely szerint Isten maga a Szeretet. Ha tehát Isten a nagybetűs Szeretet, mint ahogyan ezt a Szentírás világosan állítja, akkor ugyan hogy is lehetne az, hogy Krisztus nem mindenkiért halt meg? Hiszen János evangéliumának 3:16 igehelye is azt mondja, hogy Isten a szerette a világot (itt nyilvánvaló, hogy nem a világban lévő dolgok szeretetéről szól a kijelentés, hanem a világban lévő emberekről – a fordító megjegyzése)! A teológusok ezen köre tehát úgy véli, hogy a korlátozott engesztelés tana ellentmond Isten tökéletes jóságának.
Ezenfelül az arminiánusok és a wesleyánusok szerint az Isten által korlátozott engesztelés tana erősen eltorzítja az evangélium üzenetét, és annak továbbadását is gyakorlatilag ellehetetleníti. Ha Isten egyszülött Fia valóban csak egy kiválasztott csoportért halt meg, akkor hogyan hirdethetné a hívő jó szívvel hitetlen embertársának, hogy “Jézus Krisztus életét adta érted”, mikor Isten egyszülött Fia valójában nem is halt meg mindenkiért? A hívők, így semelyik evangelista, se mondhatná senkinek, hogy Jézus konkrétan az előtte álló személyért is meghalt, hiszen a korlátozott engesztelés tanából kiindulva ebben egyszerűen nem lehet biztos! Ha az előbbi érvelés helyes, akkor ebből tanból csak úgy árad a bizonytalanság, és az Istenbe vetett bizalom teljes hiánya jellemzi – mondják.
Korlátozott engesztelés—a konklúzió
Ha valaki nem az univerzalista felfogás képviselője, és nem hiszi, hogy mindenki megváltásban részesül, akkor keresztény hívőként már puszta logikai szükségszerűségből fakadóan is a véges-, vagy korlátozott engesztelés tanának valamely változatában kell higgyen. A viták fókuszpontjában lényegében az áll, hogy ki korlátozza az engesztelést—Isten, vagy az ember. Azok tehát, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy Isten szab határt az engesztelésnek, bibliailag jól megalapozott válaszokat kell adniuk mindazok felvetéseire, akik úgy vélik, hogy az ember (szabad akarata) korlátozza az engesztelést. Azt is meg kell mutatniuk a Szentírásból, hogy Isten szeretete hogyan terjedhet ki mindenkire, és egyidejűleg mégis miképp lehetséges az, hogy egyszülött Fia nem mindenkiért halt meg.
English
Krisztus engesztelő áldozata valóban korlátlan?
