Kérdés
Fontos a közös imádság? Erőteljesebb-e a közös imádság az egyéni imádkozásnál?
Válasz
Az imádat, az egészséges tanítás, az úrvacsora és a közösség gyakorlása mellett a közös imádság a gyülekezeti élet egyik nagyon fontos része. A korai Gyülekezet rendszeresen összejött, hogy az apostolok tanítását megtanulják, kenyeret törjenek, és együtt imádkozzanak (Cselekedetek 2:42). Amikor más hívőkkel együtt imádkozunk, annak a hatása nagyon pozitív lehet. A közös imádság által, miközben megosztjuk egymással a közös hitünket, tanulunk és eggyé válunk. Miközben a mi Urunk és Megváltónk dicséretét hallgatjuk, ugyanaz a Szent Szellem vidámítja meg szívünket, aki mindegyik hívőben ott lakozik, és olyan különleges baráti kötelékkel köt össze bennünket, ami sehol máshol a világon nem található meg.
Nagyszerű bátorítás lehet azoknak, akik egyedül vannak és az élet terheivel küzdenek, amikor hallják, ahogy mások felemelik őket a kegyelem trónusához. A másokért való közbenjárás felépíti bennünk a szeretetet és a másokkal való törődést is. Ugyanakkor, a közös imádság a résztvevő egyéneknek a szívét tükrözi. Isten felé alázattal (Jakab 4:10), igazságban (Zsoltárok 145:18), engedelmességgel (1 János 3:21–22), hálaadással (Filippi 4:6) és bizalommal (Zsidók 4:16) kell közelednünk. Sajnos a közös imádság alkalmat adhat olyan szavak elhangzására, amelyek nem Isten miatt hangoznak el, hanem a hallgatóság miatt. Jézus a Máté 6:5–8-ban az ilyen viselkedéssel kapcsolatban int bennünket, ahol arra figyelmeztet, hogy imádságainkban nehogy kirívóak, bőbeszédűek vagy képmutatók legyünk, hanem a belső szobánkban imádkozzunk, hogy elkerüljük a képmutató imádság kísértését.
A Szentírásban nincsen utalás arra, hogy a közösségben imádkozók “nagyobb hatalommal” tudnák Isten kezét cselekvésre indítani, mint az egyéni imádkozók. Nagyon sok keresztyén vélekedik úgy az imádságról, hogy az csak annyit jelent, hogy kapunk Istentől valamit, és így a közös imádkozásaink főleg kéréseink elsorolásából állnak. A bibliai imák több szempontból is bemutatják a szent, tökéletes és igazságos Istenünkkel való tudatos és bensőséges kapcsolat utáni kívánkozást. Hogy egy ilyen Isten meghallgatja a teremtményeit, bőségesen előtörő dicséretet és imádatot fakaszt fel (Zsoltárok 27:4; 63:1–8), szívből jövő bűnbánást és megvallást okoz (Zsoltárok 51; Lukács 18:9–14), túlcsorduló hálát és hálaadást hoz létre (Filippi 4:6; Kolossé 1:12) és másokért szóló őszinte közbenjáró könyörgésre fakaszt (2 Thesszalonika 1:11; 2:16)
Az imádság tehát Istennel való együttműködés, hogy az ő terve valósuljon meg, nem pedig saját akaratunk Istenre erőltetése. Ahogy a saját vágyainkat feladjuk és alárendeljük annak, Aki sokkal jobban ismeri a körülményeinket, mint mi magunk, és Aki “tudja, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle” (Máté 6:8), imádságaink elérik a legmagasabb szintet. Az isteni akaratnak alávetett imádságokra így mindig pozitív válasz érkezik, akár egy ember, akár több száz mondta el.
A gondolat, hogy a közös imádság hatására Isten keze jobban megmozdul, a Máté 18:19–20 versek félreértelmezéséből fakad: “Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én menyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Ezek a versek egy hosszabb szakaszhoz tartoznak, amely azzal foglalkozik, hogy mit kell tenni, ha vétkezik a gyülekezet egyik tagja. Olyan ígéretként értelmezni azt, hogy akármennyire bűnös vagy bolond dolgot is kérnek a hívők, megadatik nekik, nem csupán nem egyezik meg a gyülekezeti fegyelemmel, hanem ellent is mond a Szentírás többi részének, főként Isten mindenhatóságának.
Ráadásul azt hinni, hogy amikor “ketten vagy hárman összegyűlnek” imádkozni, valamiféle mágikus erő automatikusan megszállja őket, bibliailag elfogadhatatlan. Természetesen Jézus jelen van, amikor ketten vagy hárman imádkoznak, de egyformán jelen van akkor is, amikor valaki egyedül imádkozik, még ha több ezer kilométernyi távolságra is van a másoktól. A közös imádság azért fontos, mivel egységet teremt (János 17:22–23), és az egymás bátorításának egyik kulcsfontosságú eleme (1 Thesszalonika 5:11), és kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdít (Zsidók 10:24).
English
Fontos a közös imádság? Erőteljesebb-e a közös imádság az egyéni imádkozásnál?
