Kérdés
Hogyan győzhetem le (a bennem lakozó) kritika szellemét?
Válasz
A kritikus szellemet, a kritizálás szellemét nem nehéz felismerni. Gyümölcse általában mindenki számára nyilvánvaló. A kritikus lelkületű ember hajlamos a panaszkodásra, a pesszimista életszemléletre, hajlik arra, hogy be nem teljesült elvárásait szüntelen felhánytorgassa, de különleges érzéke van a hibák észlelésére (másokban inkább, mint önmagában) és az ítélkezésre is. A kritizálás szellemét hordozó embertársaink társaságban nem kellemes időt tölteni; persze az sem éppen kellemes, ha éppen bennünk van ez a szellem.
Mint az a legtöbb bűn esetében igaz, a kritikus szellem is egy olyan dolog elferdítése mentén üti fel fejét, amit Isten jónak teremtett – ebben az esetben Isten személye és tökéletessége utáni vágyakozás, mely minden ember (öntudatlanul) is ott él. A Prédikátor könyvének 3:11 igeversét így olvassuk: "[Isten] mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az [emberek] elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig" (betoldva). Mindannyian ebben a bukott világban élünk, hívőként pedig gyakran türelmetlenül várjuk, hogy beléphessünk abba a dicsőséges tökéletességbe, amire eredetileg teremtettünk. Bizonyos értelemben viszont igenis jó, hogy látjuk, mi hiányzik ebből a világból; elvégre a világ nem olyan, amilyen lennie kellene, és mi sem vagyunk olyanok, mint amilyen lennünk kéne. A világ (és önnön) gyarlóságunk (f)elismerése segít minket abban, hogy elismerjük, szükségünk van a Megváltóra. A kritikus lelkület azonban vakká tehet minket a kegyelemre és mindazon szépségre, amellyel Isten minden nap újra megajándékoz minket. A kritikus szellemiség egyben a józan ítélőképesség elferdülésének is tekinthető. Azok, akiket kritikus emberként bírálnak el, gyakran jogos érveket hoznak fel, csak éppenséggel nem szelíd és szeretetteljes módon juttatják kifejezésre álláspontjukat.
Nyilvánvaló, hogy a kritizáló szellemiség pusztító hatású: mind a kritika címzettjét-, mind pedig a kritikát megfogalmazó személyt rombolja (Galátziabeliekhez 5:14-15). A Biblia pont az ilyen kritikus, szeretetlen ítélgetés ellen emeli fel hangját. A Máté evangéliumának 7:1-2 igerészében Jézus a következőket mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." Jézus nem arra tanít minket, hogy adjuk fel ítélőképességünket, vagy hogy ne vegyünk tudomást a világ bukott természetéről. Azt sem mondja, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kritizáljunk senkit. Sőt, a Biblia arra szólít fel minket, hogy helyesen, igaz módon ítéljünk (János 7:24). Nem szabad azonban rosszindulatúan büszkeségből, képmutatásból vagy önigazultságból kritizálnunk. Nem indulhatunk ki abból, hogy mi magunk pártatlanok vagyunk (vagyis hogy tárgyilagosan tudunk ítélni), vagy hogy a saját mércénket igazságosan tudjuk másokra alkalmazni. Az embernek (bukott) természeténél fogva csalárd a szíve (Jeremiás 17:9), ami teret enged a vakfoltoknak és az igaztalan összehasonlításnak. Csak Isten képes minden tekintetben tökéletesen ítélni (Zsidókhoz 4:12; Jakab 4:11-12; 1.Sámuel 16:7; 1.Krónikák 28:9; Ézsaiás 11:4; Jelenések 19:11). A mi ítéletünk pedig csak akkor érvényes, ha az a Krisztusban megújult jellemünkből, az újemberünkből táplálkozik (2.Korinthusbeliekhez 2:14-16; János 16:13). Ha alávetjük magunkat Krisztusnak, és önmagunkkal szemben is őszinték vagyunk, csak akkor fog ítéletünk épülést-, sem mint rombolást szolgálni.
Hogyan győzhetjük le tehát a kritika szellemét (magunkban)? A szívünk állapota döntő fontosságú. Lukács evangéliumának 6:45 igeverse ma is így tanít minket: "A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája." A kritikus szavak kritikus szívből áradnak ki. A kritikus szív pedig általában Isten kegyelmének félreértéséből lesz azzá ami — vagy büszkeségünk torzítja a képet, vagy pedig egyszerűen az Isten jelleméről és az üdvösség jelentéséről való tájékozatlanságunkra vezethető vissza. Csak akkor leszünk képesek irgalommal fordulni embertársaink felé, ha megértjük az Istentől elválasztott élet romlottságának (lehetséges) mélységeit, valamint az Ő kegyelmének magasságát (Rómabeliekhez 3:23; 6:23; Kolossébeliekhez 2:13-15; Efézusbeliekhez 2:1-10). Akik maguk is kritika szellemétől és szellemében szenvednek, tudják, hogy a saját elvárásainak sem tudnak soha megfelelni. Mások és önmaguk felett is folyamatosan ítélkeznek, mércéjüket sem ők, sem embertársaik nem képesek soha betölteni. Krisztus azonban minden hiányosságunkat képes betölteni, Őbenne nincs semmi fogyatkozás! Ő tökéletes és igazságos, és ezt az igazságosságot ingyen tulajdonítja mindazoknak, akik hisznek Őbenne (2.Korinthusbeliekhez 5:21). Minél jobban felértük Isten irántunk való kegyelmét, annál nagyobb kegyelemmel fordulunk embertársaink felé (1.Péter 2:1-3), és annál hálásabbak is leszünk. A hálaadás a kritikus szellem erős ellenszere.
A kritika szellemén való felülkerekedés másik fontos csatatere maga a gondolatvilágunk (Rómabeliekhez 12:1-2; 2.Korinthusbeliekhez 10:5). Ahelyett, hogy mindig arra összpontosítanánk, mi hiányzik, inkább azokra kellene irányítsuk gondolatainkat, amik csak igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek, jó hírűek (Filippibeliekhez 4:8). Ez persze nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kellene hagyjuk a hamisságot, az igazságtalanságot, a tisztátalan csúfságokat vagy a tökéletlenséget, de mégsem szabad a negatívumokon kérődznünk. Pál apostol erre vonatkozóan így utasította az efézusbeli hittestvéreket: "...mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Ő] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben . . . Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. . . Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek" (Efézusbeliekhez 4:15-16, 29, 31-32). Persze a dolgok lehetnének jobbak, mint amilyenek jelenleg, a szeretet viszont sok bűnt elfedez (Példabeszédek 10:12). A megbocsátás gyakorlása elsőbbséget kell kapjon életünkben. Krisztus Testeként a szívbéli szeretetet szóljuk, hogy azáltal is építsük egymást. A kritikus szellem ezzel szemben csak a rombolást szolgálja (Efézusbeliekhez 4:1-3; Galátziabeliekhez 6:1-5).
Az is hasznos lehet, ha újra és újra emlékeinkbe idézzük, hogy valójában nem is ismerhetjük mások gondolatait és szándékait. A (megfigyelhető) viselkedés néha persze valóban helyesen tükrözi a mögötte meghúzódó motivációt, de messze nem mindig. Mielőtt tehát kritikus megjegyzést tennénk (akár hangosan, akár a szívünkben), álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk az adott viselkedés más lehetséges mögöttes okaira is. Az előttünk álló személy valóban egy érzéketlen tuskó volna, vagy esetleg épp egy nehéz élethelyzeten megy keresztül, és pont hogy kegyelemmel teljes odafordulásra volna szüksége? A Jézus által élt és oktatott aranyszabály ilyen esetekben is nagyon hasznos eszköznek bizonyul.
A kritikus szellem csak rombolja a körülöttünk élőket, de minket is megfoszt azon képességünktől, hogy örömteli életet éljünk. Amikor túlontúl kritikussá válunk, lemaradunk mindarról a szépségről, amelyet Isten helyezett ebbe a világba. Az apró áldások észrevétlenek maradnak, és megszűnünk hálásnak lenni. A kritikus szellem legyőzéséhez hálára, megbocsátásra való hajlandóságra, Isten ingyen kegyelmének pontos megértésére, gondolataink tudatos újrafókuszálására és az igazság szeretetben való megosztása iránti elkötelezettségre van szükség. A kritikus szellem legyőzése a megszentelődésünk folyamatának megkerülhetetlen állomása, viszont ebben sem vagyunk magunkra utalva: a Szent Lélek segít nekünk (2.Thesszalonikabeliekhez 2:13). Amint engedelmeskedünk Isten akaratának, olvassuk az Ő Igéjét és imádkozunk az irgalmasságért, meg fogjuk tapasztalni, hogy a kritikus szellem feladja, és az irányítást Krisztus Szent Lelke veszi át.
English
Hogyan győzhetem le (a bennem lakozó) kritika szellemét?
