Kérdés
Mit tanít a Biblia a szertartásos lábmosásról?
Válasz
Bibliai időkben a Közel-Keleten az éghajlati és földrajzi viszonyok is indokolták a szandál viseletét, ami természetesen az útról való megérkezés utáni lábmosást is szükségessé tette. Bár az Úr Jézus Krisztus tizenkét közvetlen tanítványa minden bizonnyal nagy örömmel megmosta volna a Mester lábát, azt már elképzelhetetlennek tartották, hogy egymás lábait is megmossák. Ez főleg azzal magyarázható, hogy ezt a tevékenységet az akkori társadalom legkisebb cseléd-szolgái végezték. Társadalmilag egyenrangú tagok csak igen ritka esetekben, a törődés és a szeretet nagy jeleként, mosták meg egymás lábát. Lukács evangelista beszámolója szerint a tanítványokat inkább jellemezte, hogy amiatt vitáztak ki a legnagyobb közöttük, mintsem az ilyen alázatos magatartás (Lukács 22:24). Míg persze valaki arra törekszik, hogy önnön magát kényszeresen a másik felé emelje, addig nagyon távol marad tőle ez az embertársa legjobb javát és szolgálatát kereső lelkület. Mikor aztán az Úr Jézus Krisztus maga kötött kendőt derekára, hogy megmossa mindegyikük lábát, akkor a meglepetéstől majd' leestek székeikről (János 13:1-16). Ezzel a tettével arra a szellemi megtisztításra is utalt, amit vérével vitt véghez (János 13:6-9), továbbá a keresztény alázat mintáját is példaként hagyta ránk (János 13:12-17). Mikor tehát Jézus Krisztus megmosta tanítványai lábát, akkor mások önzetlen szolgálatára tanította őket. Ezt a tantételt valamivel később a kereszthalálával még sokkal nagyszerűbben szemléltette.
A lábmosás tehát valójában egy példa volt, egy követendő szellemi minta. Az egyháztörténet során számos gyülekezet gyakorolta magát az embertársak lábainak szó szerinti megmosásában, még akkor is, ha az adott ország kultúrája vagy az adott kor viszonyai nem tették szükségessé a vendég lábainak effajta megtisztítását. Bár az Úrvacsora ünnepét a korai egyházak is megülték (valószínűleg minden találkozás alkalmával), a lábmosás nem képezte a gyülekezeti alkalmak szerves részét.
Mikor tehát az Úr Jézus megmosta minden tanítványa lábát, akkor a szívből való engedelmességét és szelíd alázatát fejezte ki, nem pedig valami külső szemnek szóló rituálé halott tettének alapját rakta le. Mikor a Timótheushoz írt levélben arról olvasunk, hogy egy özvegyasszony a "szentek lábait mosta" (1.Timótheushoz 5:10), akkor az Ige nem holmi egyházi rituálékban való részvételéről ír, hanem arról az alázatos, szolgálatkész lelkületről, mellyel hívő testvéreit szolgálta. Ha vonakodunk Jézus Krisztus példáját követni, akkor kimondatlanul is Ő felé emeljük magunkat, és a büszkeség bűnét valósítjuk meg életünkben. Isten Szent Lelke ma is így tanít minket az élő és ható Igén keresztül: "Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte" (János 13:16).
English
Mit tanít a Biblia a szertartásos lábmosásról?
