Kérdés
Helyes az, ha a lelkipásztorok fizetést kapnak?
Válasz
Egy gyülekezet mindenképp el kell lássa a pásztor(ai)t, és gondoskodnia kell a teljes munkaidőben szolgálatot teljesítő hittestvérekről is. A Korinthusbeliekhez írt első levélben a következő világos utasítást találjuk: “Ekképen rendelte az Úr is, hogy a kik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek” (1.Korinthusbeliekhez 9:14). Teljesen természetesnek tekintjük, hogy megfizetjük azon emberek munkáját, akik a testi táplálékunkat készítik és szolgálják fel; nem kéne tehát azokat is megfizessük, akik a szellemi táplálékunkat készítik elő és adják át nekünk (Máté 4:4)?
Az 1.Timótheus 5:17-18 igerészt a következőképp olvassuk: “A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképen a kik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára.” Ebben az igei passzusban több figyelemreméltó kijelentést is találunk: a presbitereket, azaz a gyülekezet elöljáróit, tiszteletben kell részesíteni. A tisztelet kinyilvánításába pedig munkaidejük megbecsülése, vagyis annak anyagi dotálása is beletartozik. A “jól forgolódó” presbiterek, azaz a gyülekezet fő tevékenységét – különösen az igehirdető és tanító szolgálatot – végzők, kétszeres tiszteletet érdemelnek. Hasonlóan, mint ahogy a magvetésben keményen dolgozó, barázdát húzó haszonállattól is kegyetlenség megtagadni az eledelt, úgy munkájukkal ők is megszolgálták az életszükségre való anyagi forrásokat, így szeretetlen dolog volna azokat méltatlanul megvonni tőlük. Vehessék csak ki a rájuk eső részt azon gyülekezet anyagi áldásaiból, melyet szolgálnak! Nyilvánvaló, hogy lelkipásztorunk egy egész gulya nyomtató ökörnél is többet ér.
Semmi szellemileg magasztos nincs abban, ha a pásztornál mindig csak zsíros kenyér van vacsorára, éjszaka meg didergés. A Jézus Krisztus szenvedéseiben való részvétel nem azt jelenti, hogy még a nyáj is a pásztor ellen rugódzik, bőven elég, ha a (szellem-) világ teszi ezt. Igen, a pászort Isten hívta el a szolgálatra, ez viszont nem jelenti azt, hogy a gyülekezet képmutató vallásos közönnyel ezt mondhatja szívében: “Majd az Isten gondot visel róla”. (Ha már szeretetlenek vagyunk embertársunk iránt, akkor azt inkább vállaljuk fel, mintsem hogy Istennel takarózva, hiába vegyük szánkra az Ő Szent Nevét – a fordító megjegyzése.) Az idézett Ige világos: Isten azt mondja, hogy a helyi gyülekezet felelős a pásztor és családja testi szükségeinek betöltéséért. A gyülekezet szellemi szükségeinek csillapítása ugyanis egy kiemelkedően fontos feladat. Nem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy az Isten szájából származó minden ige átadása fontosabb, mint az összes szemét együttvéve, mire általában pénzünket költjük. Persze lapostévé-, mindig újabb mobiltelefon-, és aktuális divat szerinti ruha nélkül nincs élet, mint ahogy nyilván az sem ember, aki biciklivel jár, és aki a héten legalább egyszer nem hozat magának valami túlárazott paradicsomos sülttésztát az ajtaja elé! Olvassuk csak el az 1.Korinthusbeliekhez 9:7 igét, és lássuk meg, hogy a Szent Lélek micsoda mesteri egyszerűséggel világítja meg az Isten országáért fáradozók ellátásának kérdését.
Mindemellett igaz, hogy Pál apostol önellátó volt, mikor a korinthusi gyülekezetben szolgált (1.Korinthusbeliekhez 9:12), vagyis semmiféle anyagi juttatást nem fogadott el a korinthusiaktól. Azt azonban mindenki számára érthetővé tette, hogy ezt önszántából ajánlotta fel, Istennek kedves és jó illatú áldozatul: “Így tehát, mi az én jutalmam? Az, hogy mindezt ingyen teszem! Nem élek azzal a jogommal, amely az örömüzenet hirdetőjét megilleti”, vagyis azzal a jogával, hogy ellentételezésben részesüljön szolgálatáért – mondta (18. igevers az EFO 2012 szerint). Más gyülekezetektől viszont elfogadta Isten gondviselését (2.Korinthusbeliekhez 11:8). Pál apostol korinthusbeliekhez való hozzáállása inkább a kivétel volt, mint sem a szabály. (Ez feltételezhetőleg a korinthusi gyülekezet büszkeségi problémájával is lazán összefüggött – a fordító megjegyzése).
Persze olyan is van, hogy egyes gyülekezetek egyszerűen képtelenek megfelelően ellátni pásztoruk életszükségre való alapvető igényeit. Ilyen esetekben a lelkipásztor rákényszerül arra, hogy párhuzamosan egy másik hivatásban tevékenykedjen, vagy legalább is valami egyházon kívüli munkát vállaljon, pusztán hogy fenntarthassa családját, önmagát. Bár ez sajnálatos, de egyes esetekben néha szükséges. Minden szempontból jobb azonban, ha a lelkipásztor teljesen az Úr munkájának tudja szentelni minden idejét és erejét, ha a fentről jövő bölcsességgel azt a gyülekezetet szolgálhatja, melynek legeltetésével Isten megbízta őt. Ehhez viszont egy teljes munkaidős állás fizetése is szükséges.
English
Helyes az, ha a lelkipásztorok fizetést kapnak?
