Kérdés
Mit tanít a Biblia a liturgiáról? A keresztény hívő minden fenntartás nélkül részt vehet egy liturgikus istentiszteleten?
Válasz
A "liturgia" a nyilvános vallási szertartás(ok) szabványosított formája. Már cikkünk elején leszögeznénk, hogy Isten Igéje semmiféle standardizált, kényszeresen követenedő istentiszteleti formát nem ad elébünk. Arra vonatkozólag azonban nagyon is találunk újszövetségi igerészeket, hogy mely összetevők szükségesek helyi gyülekezetünk szellemi egészségéhez. A továbbiakban ezeket gyűjtöttük csokorba - a teljesség igénye nélkül:
Az igazi közösség: hitbéli testvéreinkhez valós státuszukat megillető módon kell viszonyuljunk, vagyis örök családunk tagjaiként. Ennek megfelelően kijár nekik a (földi) családtagjainkat övező szeretetünk. Ezen túlmenően jó, ha úgy tekintünk rájuk, mint akik nem csupán testünk és vérünk (lásd a testvér szavunk eredetét), hanem kikkel szívben és lélekben is közös egységet alkotunk. Megilleti őket továbbá az is, hogy minden javunkat megosszuk velük, csak úgy, mint az egy jó családban szokás (Apostolok Cselekedetei 2:44-46).
A Biblia ünnepeinek közös megtartása: ez a sor igen rövid, ugyanis az Újszövetség összesen egy ünnepre hív fel, és emellett egy ünnepre utal, ami a bemerítkezés nyomán a mennyben tartatik. Az első az Úrvacsora, amit akár minden egyes nap megülhetnénk, a második pedig újjászületett testvéreik bemerítése, amit jó volna minden nap tartani (Apostolok Cselekedetei 2:41, 42, 46; 1.Korinthusbeliekhez 11:23-32).
Az apostolok által közvetített tanítás melletti rendíthetetlen kitartás, Isten Igéjének rendszeres olvasása, valamint Isten Igéjének hirdetése és annak kifejtő oktatása (Apostolok Cselekedetei 2:42; 1.Timótheushoz 4:13-16; 2.Timótheushoz 4:2).
Olyan ima és dicsőítés, mely végig és mindenben a Szent Lélek iránymutatására támaszkodik (Apostolok Cselekedetei 2:42; Apostolok Cselekedetei 13:1-4; 1.Timótheushoz 2:1-8; Efézusbeliekhez 6:18).
Evangelizálás és tanítványok kiképzése a gyülekezet minél több tagjának bevonásával, melynek keretében - Jézus testének egy-egy tagjaként - mindenki a maga szellemi ajándékait állítja az Úr szolgálatába. (Máté 28:18-20; Apostolok Cselekedetei 1:8; 1.Timótheushoz 4:5; Efézusbeliekhez 4:11-16; Rómabeliekhez 12:3-8).
Míg egyes egyházakat kifejezetten “liturgikusnak” címkéznek, mert istentiszteleteik merev formális rendet követnek, addig egy bizonyos fokig minden felekezet egy rá jellemző, meghatározott időbeli és tartalmi lefolyáshoz igazodik. Az előbbiek és utóbbiak közötti lényegi különbség az előremeghatározottság fokában, valamint az előremeghatározottság feloldásának/lazításának lehetőségében rejlik (már amennyiben az szükséges). Az Apostolok Cselekedetei 13. fejezetéből jól kitűnik, hogy az antiókhiai gyülekezet nyitott volt a Szent Lélek vezetésének rugalmas követésére. Ha egy egyház annyira kötött liturgiával rendelkezik, hogy az Isten irányadásához való idomulás már lehetetlenné válik, akkor a liturgia messze túllőtt célján. Egy “túlstrukturált” gyülekezetben egyszerűen nem marad tér a Szent Lélek vezetésének, hiszen ott már úgyis megvannak a saját “ledolgozandó listák” és “témák”, mi szükség van akkor még az Ő mondandójára...
A liturgikus istentiszteleti menet két további lehetséges veszélyt rejt magában: (1) Az ember alkotta liturgiák gyarló teremtmények képzeteit tükrözik, így meg kell vizsgálni, hogy valóban az Igéhez igazodnak-e. Azt azonban rögtön hozzá kell tegyük, hogy ez egyaránt igaz a liturgikusnak bélyegzett egyházakra, és azokra, melyeket nem illetnek e névvel, ugyanis mindkettőben esendő emberek határozzák meg az istentisztelet alakját és ívét. (2) Azon liturgiák, melyek repetitív imák és szertartásos válaszok stb. recitálására hívnak fel, könnyen agyatlan automatizmusokká aljasulhatnak, ahol a mondottakban már nemhogy az ember szíve nincs benne, de még az esze is teljesen is máshol jár. Mikor pedig elérik ezt a szintet, akkor az már pont az a sokszor ismételt-, de mégis üresen csengő bőbeszédűség lapálya, amitől az Úr Jézus óvva intett minket (Máté 6:7). Mindazonáltal nem áll jogunkban feltételezni, hogy ismétlődő imákon keresztül ne lehetne őszintén és teljes szívből szólni Istenhez, hiszen elképzelhető, hogy az imádkozó szívében is leköveti azt, amit a szájával mond, és nem csupán papagáj módjára mondja fel a bebiflázott leckét. Hasonló veszély a nem-liturgikus felekezeteknél is fennáll, hiszen dicsőítőénekeket és kórusműveket is lehet addig ismételni, míg azok tartalmilag teljesen sekélyesek lesznek, vagyis míg az éneklők szívében valami élettelen és balga rutinná válnak.
Hogy egy egyház liturgikus-e, vagy sem, messze nem annyira fontos, mint az egyház tanításának bibliai értelemben vett egészséges mivolta, valamint hogy lelkipásztoruk mind szellemben-, mind pedig tanításban a Biblia ép Igéjét kövesse (1.Timótheushoz 4:16; Apostolok Cselekedetei 2:42). Végső soron tehát a Szentíráshoz-, nem pedig a liturgiához való igazodás számottevő a tekintetben, hogy egy adott egyház szellemi gyakorlata egy húron pendül-e az egészséges, Biblia-alapú egyházéval.
English
Mit tanít a Biblia a liturgiáról? A keresztény hívő minden fenntartás nélkül részt vehet egy liturgikus istentiszteleten?
