Kérdés
Mit jelent az Istennel való megbékélés?
Válasz
Mielőtt megérthetjük, hogy pontosan mit is jelent békében élni Istennel, (f)el kell ismerjük, hogy természet szerinti emberi létállapotunkban ellenségeskedésben állunk Istennel. Mivel az első emberpártól, mindannyiunk ősapjától és ősanyjától, Ádámtól és Évától, bűnös természetet örököltük (1.Mózes 3. fejezet; Rómabeliekhez 5:12), arra vagyunk előhuzalozva, hogy önmagunkat magasztaljuk fel, hogy saját magunkat istenítsük. Az eredendően bukott, lázadó természetünk lehetetlenné teszi a tökéletes Teremtővel való élő kapcsolatot. Mivel Isten mindenben-, így igazságosságában is tökéletes, nem hunyhat egyszerűen szemet a bűn fölött - az igazságos ítélet büntetésért kiált (Rómabeliekhez 3:23; 6:23). Saját erőfeszítéseinkből képtelenek vagyunk békét kötni Istennel, ugyanis az életünk legengedelmesebb és legjámborabb napján kezdeményezett legtisztaszívűbb próbálkozásunk is csupán tisztátlan rongynak tűnik az Ő szentségének fényében (Ézsaiás 64:6). Bűnös állapotunkban tehát nem békélhetünk meg Istennel, bárhogyan is törekedjünk arra.
Ellenben Isten képes és hajlandó volt kezdeményezni, mikor békejobbját - egyszülött Fia elküldésével - kinyújtotta felénk. Az Úr Jézus tökéletes életével teljesen betöltötte Isten tökéletességének mércéjét, és önként vállalt áldozati kereszthalálával minden olyan ember bűneinek tartozását megfizette, aki csak bízik Őbenne (Zsidókhoz 4:15; 2.Korinthusbeliekhez 5:21). Az Ő feltámadása garantálja az Isten előtti megigazulásunkat (Rómabeliekhez 4:25). Az Úr Jézus Krisztus maga a béke fejedelme (Ézsaiás 9:6), Ő az egyetlen, Aki képes minket kibékíteni Istennel. Ezért is nevezik a Krisztusban kapott megváltó örömhírt a "békesség evangyéliomának" (Efézusbeliekhez 6:15).
A Krisztus születésekor megjelenő angyalok így szóltak a mezőn kint legeltető egyszerű pásztoremberekhez: „Dicsőség Istennek a Mennyben, és békesség a földön azoknak, akik Isten tetszése szerint élnek!” (Lukács 2:14, EFO 2012). Vajon ki az tehát, aki Isten tetszése szerint él? Isten örömét leli mindazokban, akik hit által befogadták egyszülött Fiát az életükbe (János 1:12). ”Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Rómabeliekhez 5:1). Az Istennel való béke egyben azt is jelenti, hogy bűneink tetemes tartozása ki lett egyenlítve, így Isten már igaz emberekként tekint ránk (Kolossébeliekhez 2:14; Rómabeliekhez 3:22). Ellenségből szeretett és örökbefogadott gyermekké váltunk (1.János 3:2). Így már közeledhetünk Isten háromszor is szent lényéhez, hiszen immáron Jézus Krisztusban vagyunk, így az Ő igazságossága minden egyes bűnünket elfedi és kitakarja.
Az Istennel való megbékélés azt is maga után vonja, hogy a lelkiismeretünk tisztára lett mosva (Zsidókhoz 10:22; Tituszhoz 3:5). Jézus Urunk a bűn minden bénító terhét felvitte a keresztre, így az már nincsen többé (Kolossébeliekhez 2:14; 1.Péter 2:24). A gonosz tetteink miatt jogosan érzett szégyenünket Krisztus vette magára és hordozta el. Az Atyaisten már saját édesgyermekeként tekint ránk, és arra hívogat minket, hogy "Járuljunk... bizodalommal a kegyelem királyi székéhez", hogy az Ő társaságban lehessünk, és hogy terheinket, kéréseinket mind az Ő színe elé vigyük (Zsidókhoz 4:16). Hitgyakorló keresztényként az Istenünkkel való béke megőrzése pontosan azt jelenti, hogy folyamatosan és mindig megvalljuk Neki bűneinket és vétkeinket (1.János 1:9). Fontos ezt azonban jól értenünk: nem azért valljuk meg Urunknak bűneinket, hogy ezáltal mi teremtsünk békét az Istennel való kapcsolatunkban, hiszen ezt Jézus Krisztus egyszer és minden korra megtette értünk a kereszten. Mi már akkor részesültünk az Atya kegyelmi ajándékában, mikor hittel befogadtuk szívünkbe Jézus értünk tett áldozatának valóságát. Az igazán újjászületett embernek életforma a bűnvallás. Ez a lelkület szavatolja, hogy a bűn keserű gyökere nem ereszt hajtást az életünkbe, és nem roncsol minket tovább (János 3:3; Rómabeliekhez 6:1-4). A meg nem vallott bűn ugyanis belerondít Isten gyermeke és az Atya élő és örömteli kapcsolatába.
Az Istennel való béke azt is lehetővé teszi a keresztény ember számára, hogy a halál, vagyis az Isten nélkül töltött örökkévalóság, félelme nélkül élhessen. Reményünk megingathatatlan annak a biztos tudatában, hogy Jézus már minden szükséges dolgot véghezvitt, hogy békében lehessünk Istennel (Máté 5:17; János 3:16-18). A legutolsó földi leheletünk egyben az első lélegzetvételünk lesz a mennyben (2.Korinthusbeliekhez 5:6-8; Lukács 16:22). A Szent Lélek már megtérésünk pillanatában örökre elpecsételt minket, így hát alapos okkal hisszük, hogy ezt az eljegyzést egy mindent elsöprő mennyei lakodalom is követi majd (2.Korinthusbeliekhez 1:22, 5:5). Isten Szent Lelke jelenleg is bennünk él, hogy vezessen és vigasztaljon minket, hogy rávilágítson bűneinkre, és hogy emlékeztessen mindenre, amire Jézus Krisztus tanított minket, nem utolsó sorban pedig az értünk tett helyettesítő áldozatára (János 14:16-17; 16:8-11; 1.Korinthusbeliekhez 3:16; 6:19; Efézusbeliekhez 1:13-14).
Az emberi lények arra lettek teremtve, hogy békében éljenek Istennel. A bűn azonban elrontotta ezt a békét, és mind mai napig rombolólag hat azokra, akik még nem fogadták be Jézus megváltó ajándékát. Bárhogy is legyen, meg van írva, hogy mindenki, aki szívből hiszi, hogy az Úr Jézus az Istenhez vezető egyetlen Út-, hogy mindenki, aki hajlandó Őt Urának elfogadni és Megváltójának tekinteni, örök békében élhet Istennel (Rómabeliekhez 10:9-10,13; János 3:16, 36; Apostolok Cselekedetei 2:21, 28).
English
Mit jelent az Istennel való megbékélés?
