Kérdés
Isten akkor is megbocsát, ha újból és újból elköveted ugyanazt a bűnt?
Válasz
A válaszhoz megnézünk két erőteljes igeszakaszt. Az első a Zsoltárok könyvében található: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket" (Zsoltárok 103:12). A Sátán egyik leghatékonyabb támadása a keresztyének ellen az, hogy megpróbál meggyőzni arról, hogy Isten ígéretével ellentétben a bűneink nem nyernek valóban megbocsátást. Ha tényleg elfogadtuk hittel Jézust Megváltónknak, és még mindig kételyeink vannak, hogy valóban megbocsátást nyertünk-e, akkor előfordulhat, hogy démoni támadásnak vagyunk kitéve. Az ördögök gyűlölik, hogy kiszabadulunk a karmaik közül, ezért megpróbálják elültetni az elménkben a kétely magvait az üdvösségünk valóságát illetően. A Sátán trükkjeinek széles arzenáljából az egyik leghatékonyabb eszköz az, amellyel folyamatosan emlékeztet minket a múltbeli vétkeinkre, és ezzel „bizonyítja", hogy Isten nem bocsátott meg és nem békéltetett meg magával. Az ördög támadásai megnehezítik számunkra, hogy egyszerűen megnyugodhassunk Isten ígéreteiben és bízhassunk szeretetében.
Ez a zsoltár viszont azt mondja, hogy Isten nemcsak megbocsátja a bűneinket, hanem teljesen el is távolítja azokat a jelenlétéből. Ez egy nagyon kardinális dolog! Kétség kívül, nagyon nehéz ezt megértenünk, és ezért is kezdünk el olyan könnyen aggódni a megbocsátás felett ahelyett, hogy egyszerűen elfogadnánk. A megoldás: tegyük félre aggályainkat és bűntudatunkat, és fogadjuk el Istennek a bűnbocsánatra vonatkozó ígéreteit. A másik igeszakasz az 1János 1:9-ben található: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." Micsoda ígéret! Ha megtérő lelkülettel járulunk Isten elé, és bocsánatot kérünk, akkor megbocsát. Isten kegyelme olyan hatalmas, hogy képes megtisztítani a bűnöst a vétkeitől, hogy Isten gyermekévé válhasson, és még ha el is bukunk, akkor is bűnbocsánatot nyerünk. A Máté 18:21-22-ben ezt olvassuk: „Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: "Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is."" Péter valószínűleg azt hitte, hogy nagyon nagyvonalú. Ahelyett, hogy megtorolná a bűnt, amit ellene elkövettek, Péter azt javasolja, hogy akár hétszer is adjunk új esélyt a vétkező testvérnek. Ám a nyolcadik alkalomra kifogynánk a megbocsátásból és irgalomból. De Krisztus feljebb emelte Péter mércéjét, amely ilyen gazdaságosan bánt a kegyelemmel, és azt mondta, hogy azok, akik bocsánatot kérnek, végtelen alkalommal meg is kapják. Ez azért lehetséges, mert Krisztus kiontott vére a kereszten elérhetővé tette számunkra Isten végtelen irgalmát. Krisztus megbocsátó erejének köszönhetően mindig megtisztulhatunk bűneinkből, ha alázattal megbocsátásért esedezünk. Ugyanakkor ne feledjük, hogy nem biblikus, ha egy megtért személy életvitelszerűen és rendszeresen vétkezik. Ezért szólít fel Pál, hogy „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok" (2Korinthus 13:5). A hívők is elbuknak, de nem élhetnek folyamatos, megvallatlan bűnben. Mindnyájunknak vannak gyengeségei, és könnyen követhetünk el bűnt, még ha nem is szeretnénk. A testében munkálkodó bűn miatt még Pál apostol is tett olyasmit, amit nem akart megtenni (Róma 7:15). Pálhoz hasonlóan a legjobb válasz az, ha a hívő gyűlöli a bűnt, megtér belőle, és kéri, hogy az isteni kegyelem legyőzze azt (Róma 7:24-25). Noha Isten kegyelme elég volna ahhoz, hogy ne bukjunk el, néha mégis elbukunk, mert a saját elégtelen erőnkre hagyatkozunk. Amikor a hitünk meggyengül, és Péterhez hasonlóan szóban és tettben egyaránt megtagadjuk az Urat, még akkor is van lehetőségünk a megtérésre és a bűnbocsánatra.
A Sátán egy másik módszere az, hogy megpróbálja elhitetni, hogy nincs remény, nincs módja a megbocsátásnak, gyógyulásnak és megbékélésnek. A bűntudat csapdájába ejt, hogy tovább ne érezzük magunkat méltónak Isten bocsánatára. De mikor voltunk egyáltalán méltók Isten kegyelmére? Isten már a világ teremtése előtt szeretett, megbocsátott és kiválasztott minket Krisztusban (Efézus 1:4-6), nem azért, amit tettünk, hanem „hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban" (Efézus 1:12). Nem mehetünk el olyan messzire, ahol Isten kegyelme ne érne utol, és nem süllyedhetünk olyan mélyre, ahonnan Isten ne tudna kihúzni. Kegyelme nagyobb az összes bűnünknél. Akár most térünk le éppen a helyes útról, akár mélyre csúsztunk már le, a kegyelem elérhető.
A kegyelem Isten ajándéka (Efézus 2:8). Amikor vétkezünk, a Lélek meggyőz minket a bűnünkről, amelynek következtében egy egészséges szomorúság tölt el (2Korinthus 7:10-11). De nem azt a szomorú érzetet kelti, hogy nincs remény, hiszen már nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztusban vannak (Róma 8:1). A Lélek meggyőző munkája szeretetet és kegyelmet áraszt. Persze a kegyelem nem mentség a bűnre (Róma 6:1-2), és nem szabad visszaélni vele, hanem a bűnt néven kell nevezni, és nem szabad úgy tekinteni rá, mintha ártalmatlan és veszélytelen lenne. A megátalkodott hívőket szeretettel meg kell inteni, és meg kell mutatni a szabadulás útját; a hitetleneket pedig meg kell inteni, hogy szükségük van megtérésre. De ne feledkezzünk meg a gyógyírről sem: hogy kegyelmet kegyelemre kaptunk (János 1:16). Ez a kegyelem az alapja az életünknek, megtérésünknek, megszentelődésünknek és megdicsőülésünknek. Amikor vétkezünk, fogadjuk el ezt a kegyelmet azáltal, hogy megtérünk és megvalljuk bűnünket Istennek. Miért élnénk szennyes életet, ha Krisztus megígérte, hogy tisztává, tökéletessé és igazzá tesz Isten szemében?
English
Isten akkor is megbocsát, ha újból és újból elköveted ugyanazt a bűnt?
