Kérdés
Mi a megdicsőülés?
Válasz
Röviden a megdicsőülés az, amikor Isten az öröklétben végleg eltávolítja a bűnt a szentek (azaz minden hívő) életéből (Róma 8:18, 2Korinthus 4:17). Krisztus eljövetelekor Isten dicsősége (Róma 5:2) – tisztelete, dicsérete, nagysága és szentsége – nyilvánvalóvá lesz bennünk. Többé nem bűnös természettel megterhelt halandók leszünk, hanem halhatatlan szentekké válunk, és közvetlenül és akadálytalanul Isten elé járulhatunk, és az örökkévalóságban szent közösségben lehetünk vele. A megdicsőülést illetően Krisztusra kell figyelnünk, hiszen Ő minden hívő „áldott reménysége". Másfelől, a végső megdicsőülés a megszentelődés betetőzése.
A végső megdicsőülés akkor fog bekövetkezni, amikor nagy Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus dicsősége megjelenik (Titusz 2:13, 1Timóteus 6:14). Amíg vissza nem jön, bűnnel vagyunk terhelve, és lelki látásunkat az átok eltorzítja. „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten" (1Korinthus 13:12). Naponként szorgalmatoskodnunk kell a Lélek vezetése révén, hogy a testet (bűnt) megöldököljük az életünkben (Róma 8:13).
Hogyan és mikor fogunk végleg megdicsőülni? Az utolsó trombitaszókor, amikor Jézus eljön, a szentek egy alapos, azonnali átváltozáson esnek át („hirtelen egy szempillantás alatt" „mindnyájan el fogunk változni" – 1Korinthus 15:51-52), és a romlandó romolhatatlanná válik (1Korinthus 15:53). De a 2Korinthus 3:18 világosan állítja, hogy titokzatos módon a jelenben „fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan", akik az Úr képére formálódunk „dicsőségről dicsőségre" (2Korinthus 3:18). Hogy nehogy azt higgyük, hogy ez a szemlélés és formálódás (a megszentelődés részeként) a különösen szentül élők kiváltsága, a Szentírás hozzáteszi: „az Úr Lelke által" valósul ez meg. Más szóval, ebben az áldásban minden hívő részesül. Ez nem a végső megdicsőülésre vonatkozik, hanem a megszentelődésnek azon fázisára, amely által a Lélek a jelenben formál minket. Övé a dicsőség, amiért megszentel minket Lélekben és igazságban (Júdás 24-25, János 17:17, 4:23).
Meg kell értenünk, hogy mit tanít a Szentírás a dicsőség természetéről – Isten felülmúlhatatlan dicsőségéről és a benne való részesedésünkről az Ő eljövetelekor egyaránt. Isten dicsősége nem pusztán arra a megközelíthetetlen fényre vonatkozik, amellyel az Úr rendelkezik (1Timóteus 6:15-16), hanem tiszteletére (Lukács 2:13) és szentségére is. Az, akit a Zsoltárok 104:2 említ ugyanaz, mint akire az 1Timóteus 6:15-16 utal: fenségbe öltözött és „erőt övezett magára", és „körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel" (Zsoltárok 104:2, Károli; vö. 93:1, Jób 37:22, 40:10). Amikor az Úr Jézus visszajön dicsőségében, hogy végrehajtsa ítéletét (Máté 24:29-31, 25:31-35), azt az egyetlen szuverén úrként fogja megtenni, aki egyedül rendelkezik örök uralommal (1Timóteus 6:14-16).
A teremtett lények nem nézhetnek Isten félelmetes dicsőségére. Ezékielhez (Ezékiel 1:4-29) és Simon Péterhez (Lukács 5:8) hasonlóan Ézsaiást is feldúlta önutálata a teljesen szent Isten jelenlétében. Miután a szeráfok kihirdették, hogy „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet", Ézsaiás azt mondta: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim" (Ézsaiás 6:3,5)! Még a szeráfok is kinyilvánították, hogy ők sem méltók az isteni dicsőségre tekinteni, és szárnyaikkal eltakarták szemeiket.
Isten dicsőségéről néha azt mondják, hogy „súlyos" – a héber kabod szó jelentése „súlyos vagy terhes". A Szentírás általában átvitt értelemben használja a kabod szót (pl. „bűntől terhes"), ami alapján el tudjuk képzelni, hogy milyen az, aki tisztelettől, méltóságtól és csodálattól „terhes".
Amikor az Úr Jézus testet öltött, egyaránt bemutatta Isten szentségének „súlyát" és kegyelmének és igazságának teljességét („Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal" – János 1:14, vö. 17:1-5). A testet öltött Krisztusban megjelenő dicsőség a Lélek szolgálatát követi (2Korinthus 3:7), változhatatlan és állandó (Ézsaiás 4:6-7, vö. Jób 14:2, Zsoltárok 102:11, 103:15, Jakab 1:10). Isten dicsőségének korábbi megnyilvánulásai ideiglenesek voltak (például Isten dicsőségének kiáradása eltűnt Mózes arcáról). Mózes elfedte az arcát, hogy a keményszívű izraeliták ne lássák, hogy a dicsőség elhalványult (1Korinthus 3:12), de a mi esetünkben a leplet Krisztus eltávolította, és mi az Úr dicsőségét tükrözzük, és a Lélek által arra törekszünk, hogy hozzá hasonlítsunk.
Főpapi imájában az Úr Jézus azt kérte, hogy Isten szenteljen meg minket az igazsággal (azaz tegyen minket szentté, János 17:17). Ha meg akarjuk látni Jézus dicsőségét, és vele akarunk lenni örök közösségben, akkor a megszentelődés elengedhetetlen (János 17:21-24). „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt" (János 17:24). Ha a szentek megdicsőülése a Szentírásban leírt folyamatot követi, akkor mi is részesülni fogunk Isten dicsőségében (vagyis szentségében).
A Filippi 3:20-21 szerint polgárjogunk a mennyben van, és amikor Megváltónk visszajön hatalmas dicsőséggel, „dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket". Noha „még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában" (1János 3:2). Tökéletesen alkalmazkodni fogunk az Úr Jézus képéhez, és olyanok leszünk, mint Ő, azaz emberi voltunk mentesülni fog a bűntől és következményeitől. Áldott reménységünk szentségre kell sarkalljon minket, amint a Lélek alkalmassá tesz erre. „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta" (1János 3:3).
English
Mi a megdicsőülés?
