Kérdés
Hogyan tanulhatom meg meggyűlölni a saját bűneimet?
Válasz
A Rómabeliekhez írt levél 12:9. igeverse ma is így szól hozzánk: “...Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.” Ezek a cselekedetek (értsd iszonyodás, ragaszkodás) ugyanazon érme két oldala, és kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz. A jóba való kapaszkodásunk kétségkívül erőtlen lesz, ha nem tanuljuk meg gyűlölni a gonoszt.
Embertársaink bűneinek meggyűlölése viszonylag könnyen megy. Igen gyakorlottak vagyunk abban, hogy felebarátunk szemében a szálkát is megtaláljuk, holott a mi szemünkbe egy egész gerenda lóg bele (Lukács 6:42). Legtöbbünknek van egy-két olyan bűne, amellyel szemben nagyon elnéző, amit könnyen megbocsátunk magunknak. Könnyebb mondani, hogy gyűlöljük szívünk bűnét, mint azt valóban meg is tenni. A testi természetünk a bűn szövetségese (Galátziabeliekhez 5:17), ennek értelmében pedig saját természetes vágyaink ellen küzdünk, amikor azért tusakodunk, hogy teljes életünkben szentek lehessünk (lásd 1.Péter 1:15).
Önnön bűneink meggyűlölésének első lépése, hogy elismerjük, van bűn bennünk. “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk” (1.János 1:8). Nyíltak és őszinték kell legyünk az Úr előtt. Legyen ebben Dávid imája példa előttünk: “Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet. . . . lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja?...” (Zsoltárok 139:23-24). Csak mikor féljük Istent (Példabeszédek 8:13), és alázatosan elismerjük előtte bűneinket, akkor kerülünk abba a helyzetbe, hogy az Ő vigasztalását fogadni is tudjuk (Ézsaiás 57:15).
Minél jobban megismerjük Istent, annál inkább fogjuk gyűlölni a bűneinket. A zsoltáríró egy ízben Isten szentségének “ékességéről” beszél (Zsoltárok 29:2). Minél tisztábban látjuk ezt a fényes ékességet, annál inkább kerülni fogunk mindent, ami annak a veszélyével fenyeget, hogy elhomályosítsa vagy eltorzítsa azt. A világosság szerelmese már természet szerint is gyűlölni fogja a sötétséget. Minél közelebb kerülünk Isten szépségéhez, annál visszataszítóbbá válik számunkra önnön bűnünk, a tökéletlenség elégtelen mivolta a tökéletesség tükrében ugyanis mind jobban kirí (Ézsaiás 6:5). Ahhoz, hogy jobban megismerjük Istent, időt kell töltenünk az Ő Szent Igéjével, a Bibliával (Zsoltárok 119:11, 163), továbbá ima által is keresnünk kell a Vele való személyes közösséget. Lehetetlen úgy komoly imádságba bocsátkozni, hogy ne éreznénk bűneink súlyát ránk nehezedni. Az imádság így a bűn meggyűlöléséhez vezet, mivel szorosabbra fűzi az Istennel való kapcsolatunk.
Minél jobban felérjük a bűn következményeit, annál jobban fogjuk gyűlölni a saját életünkben lévő bűnt. Minden bűnnek számít, ami elválaszt minket Istentől. A bűn a rabszolgájává tesz minket (János 8:34). A bűn engedte be a betegséget, a bánatot, a szégyent e világra (1.Mózes 2:17). A bűn minden háború, viszálykodás, fájdalom és igazságtalanság gyökere. Maga a pokol is csak a bűn miatt létezik. Amikor a bűn szörnyű hatásait szemléljük a világban, szomorúan döbbenünk rá, hogy ugyanezen bűn a saját szívünkben is ott lappang. Így még azt is megutáljuk, hogy önnön bűneinkkel tevőlegesen hozzájárulunk a világ fájdalmához.
Minél jobban megértjük a bűn forrását, magunkban is annál jobban fogjuk gyűlölni azt. A bűn szerzője a Sátán (Ezékiel 28:15). Megváltásunk előtt mi magunk is az ördög gyermekei voltunk (János 8:44). Hívőként továbbra is szembesülünk a Sátán kísértéseivel, és küzdünk, hogy levetkőzzük “...ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt” (Efézusbeliekhez 4:22). Amikor a test “kívánságai”-t tápláljuk (Rómabeliekhez 13:14), akkor ismét az ördög tisztátalanságával és romlottságával szemezgetünk.
Minél jobban szeretjük Istent, annál jobban fogjuk gyűlölni a bűneinket. Nem a magunkéi vagyunk, hanem Istené (1.Korinthusbeliekhez 6:19-20). Az Úr adta belénk az élet leheletét, bűneink pedig megszomorítják Őt (Efézusbeliekhez 4:30). Miért néznénk el megengedően azt, ami bántja, Akit szeretünk? Egy anya nyilván gyűlöli azt a betegséget, amely cselekvésképtelenné teszi gyermekét, így ha mi is valóban szeretjük az Urat, akkor gyűlölni fogjuk a bűnt, amely megszomorítja Őt.
Minél tisztábban látjuk a bennünk rejlő lehetőségeket és értéket, annál jobban fogjuk gyűlölni bűneinket. Vegyük csak észbe, hogy mire lett teremtve az ember lelke! Arra teremtettünk, hogy szeressük és dicsőítsük Teremtőnket, és hogy engedelmeskedjünk Neki. Arra teremtettünk, hogy értelem hassa át a gondolkodásunkat, hogy dolgokat találjunk fel, hogy gyarapodjunk és felfedezzük világunkat. Micsoda remek, emelkedett és szent feladatra vagyunk is hivatottak! A bűn ellehetetleníti, és egyben rossz mederbe tereli az Isten adta lehetőségeinket. Amint felismerjük Isten ránk vonatkozó eredeti tervét, természetessé válik, hogy meggyűlöljük a bűnt.
Minél jobban törődünk meg nem váltott barátainkkal és családtagjainkkal, annál inkább fogjuk gyűlölni a bűneinket. Amikor mások a jó cselekedeteinket látják, dicsőítik mennyei Atyánkat (Máté 5:16). Ha azonban csak a bűneinket látják, akkor az lehetőséget ad Isten ellenségeinek arra, hogy káromolják az Ő nevét (2.Sámuel 12:14). Mivel személyes bűneink a bizonyságtételünkre nézve is károsak, annál inkább meg kell gyűlöljük azokat. Világosságunkat nem szabad véka alá rejteni (Máté 5:15). A fény rendeltetése az, hogy ragyogjon, a bűn viszont elhomályosítja azt.
Minél jobban megértjük Krisztus értünk való áldozatának mibenlétét, annál inkább fogjuk gyűlölni a bűneinket. Jézus, az egyetlen bűn nélküli Ember, önnön vérét ontotta, hogy megszabadítson minket a bűneinkből. A szó legszorosabb értelmében a mi bűneink voltak azok, melyek az Ő halálát okozták. A mi bűnünk ostorozta, verte, és gúnyolta Őt, majd szegezte végül keresztre. Mi pedig “...orczánkat elrejtjük . . . . és nem gondoltunk vele” (Ézsaiás 53:3). Ha egyszer már felértük, Jézus mekkora árat fizetett a megváltásunkért, még jobban fogjuk szeretni Őt, és még inkább gyűlölni fogjuk azt, ami fájdalmat okozott Neki.
Minél gyakrabban gondolunk az örökkévalóságra, annál inkább fogjuk gyűlölni a bűneinket. Meg van írva, hogy “...elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet” (Zsidókhoz 9:27). Halála után már senki sem fogja továbbra is szeretni a bűnt. Minél előbb gondolunk úgy a bűnre, mint az eljövendő ítélet alapjára, és nem mint holmi örömforrásra, annál előbb fogjuk megutálni önnön bűnünket.
A keresztény hívek még a megváltásuk után is követnek el bűnöket. A különbség azonban az, hogy már nem szeretjük a bűneinket, sőt, gyűlöljük a bennünk lévő tisztátalanságot, és lelki harcot vívunk annak legyőzése érdekében. Dicsértessék az Úr, Krisztusban a győzelem már a miénk: “...az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.”
English
Hogyan tanulhatom meg meggyűlölni a saját bűneimet?
