Kérdés
Mit mond a Biblia az imádkozáskor való meghajlásról és letérdelésről?
Válasz
A 95. zsoltár 6. versében ez áll: “Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!”. A meghajlást és a letérdelést régóta a tisztelet és a hódolat szemmel is látható kifejezeseként azonosítják (lásd 2.Krónikák 6:13; Zsoltárok 138:2; Dániel 6:10). A héber “imádat” szó eredetije valójában azt jelenti, “meghajolni”, “leborulni”. De vajon kizárólag a meghajlás vagy a letérdelés a két olyan testtartás, amit Isten imádata és imádkozás közben felvehetünk?
A tiszteletteljes meghajlás Bibliában feljegyzett első esetét az 1.Mózes 18:2 igeversében találjuk, ahol annak lehetünk tanúi, amint Ábrahámot három mennyei látogató keresi fel. Ábrahám tudta, hogy ők mindhárman Istent képviselik, így üdvözlésképpen egészen “a földig meghajtá magát”. Néhány nemzedékkel később Egyiptom királya, azaz a fáraó, minden egyes egyiptomi alattvalójának parancsba adta, hogy a tisztelet jeléül hajoljon meg József előtt, az ország kormányzójává (vagyis a fáraó után a leghatalmasabb emberré) előléptetett egykori rabszolga előtt (1.Mózes 41:42-43). A meghajlás vagy a letérdelés tehát az emberi történelem kezdeténél is egy alázatos (szellemi és testi) pozíció felvételét jelentette egy jelentősebb személy előtt.
Arra az időre, mikorra Mózes megkapta Istentől a törvényt, az emberi uralkodók és a hamis istenek előtti meghajlás vagy letérdelés mindennapos szokássá vált. Isten azonban új keretbe akarta foglalni az egyedül neki kijáró imádatot. A második parancsolat így szól: “Ne csinálj magadnak faragott képet. . . . Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok... ” (2.Mózes 20:4-5). Isten az istentisztelet minden formáját magának vindikálja, ennek értelmében pedig tilos valaki vagy valami más előtt az imádat kifejezeseként leborulni. A Jelenések könyvének 19:10 igeversében János a látomást magyarázó angyal lábaihoz borul, az angyal azonban rögtön rendre inti őt: “...Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd...”
A Biblia azonban olyan esetekről is beszámol, mikor az Istent imádó emberek nem hajlott vagy térdelő testhelyzetet vettek fel. Mózes és Áron szó szerint arcra borult az Úr előtt, azaz teljes testükkel a földre feküdtek, az Úr dicsősége pedig beárnyékolta őket (4.Mózes 20:6). Ezékiel bánatában borult le arccal az Úr előtt, hozzá kiáltva, az Úr pedig válaszolt neki (Ezékiel 11:13-14). A lévita papoknak “...minden reggel és este ott kellett állniuk a Templomban, hogy dicsérjék az Örökkévalót, és hálát adjanak neki” (1.Krónikák 23:30 EFO - kiemelve). Dávid király “...bement az Örökkévaló elé, leült, hogy imádkozzon...” (2.Sámuel 7:18 EFO - kiemelve). Jézus leghosszabb feljegyzett imája elmondása közben “felemelé szemeit az égre” (János 17. fejezete), Pál pedig arra buzdította a férfiakat, hogy “minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül” imádkozzanak Istenhez (1.Timótheushoz 2:8). Az istentiszteletnek és az imádságnak a Szentírás szerint tehát többféle helyes testtartása is van.
Bár az istentisztelet szemmel is látható kifejezése fontos, és az egész lényünkkel – így a testünkkel is – részt kell vegyünk Isten imádásában, szívünk tartása valójában fontosabb, mint az Isten magasztalása közben felvett testhelyzetünk. Amikor szívből jövő alázattal és áhítattal állunk Istenhez, azt gyakran a test szintjén is kifejezésre szeretnénk juttatni. A meghajlás, a letérdelés, az arcraborulás, a fej lehajtása, vagy a kezeink felemelése mind-mind szívünk állapotának fizikai kifejezései. Ezen fizikai megnyilvánulások, szívünk kellő tartása nélkül, azonban csupán üres színjátékként hatnak Isten szemében. A Zsoltárok könyvének 51:19-es verse ékes szavakban foglalja össze azt, hogy Isten milyen imádatot kíván meg tőlünk: “Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!”
Az igazi istentisztelet nem csupán egy tett, valami ötven perces foglalatosság, hanem egy egész életmód. Mivel az Istennel való intenzív közösségnek szentelt idő létfontosságú lelki egészségünk szempontjából, az Írás ekképp tanít minket: “Szüntelen imádkozzatok” (1.Thesszalonikabeliekhez 5:17). Testünket élő áldozatként kell Isten elé vigyük (Rómabeliekhez 12:1-2), szívünk pedig csordultig telve kell legyen Ővele, hogy “...zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben” beszélgetvén, “énekelvén és dícséretet mondván” éljünk az Úrnak. “Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Efézusbeliekhez 5:19-20 - betoldva). Szívünket mindennapjainkat élve is állandó imádság és imádat töltheti ki. A. W. Tozer keresztény író ezt így fogalmazta meg: “Minden kereszténynek az kell legyen a célja, hogy a szüntelen istentisztelet állapotában éljen”. Ha valóban ezt tesszük életünk céljává, akkor a térdelés, a meghajlás, a leborulás, a fekvés, de még az utcán való egyenes-gerincű járás is az imádság és az istentisztelet olyan helyes testtartásává válik, mely kedves Isten előtt.
English
Mit mond a Biblia az imádkozáskor való meghajlásról és letérdelésről?
