Kérdés
Az újszövetségbeli megkeresztelkedés valóban maradéktalanul megfeleltethető a körülmetélkedésnek?
Válasz
A körülmetélkedés mind a mai napig Isten Ábrahámmal kötött szövetségének fizikai jele. Bár a(z) (Ó)szövetség bevezetésével már Mózes első könyvének 15. fejezetében találkozunk, a körülmetélés parancsba adására csak jó 13 évvel később, Ismáel születése után került sor, mint ahogyan az 1.Mózes 17. fejezete erről tanúságot tesz. Ekkor történt az is, hogy Isten Ábrám (“magasztos atya”) nevét Ábrahámra (“sokaság atyja”) változtatta, ezzel is elővételezve szavában adott ígéretei beteljesülését. Ez a szövetség Ábrahámmal-, majd fiával Izsákkal-, és unokájával Jákobbal köttetett.
Az Újszövetség szemmel is látható jele - hasonlóan a szeméremtest előbőrének levágásához - a megkeresztelkedés. Az Úr Jézus a nagy misszióparancsnak is nevezett kiküldésében arra hív fel, hogy minden népet kereszteljünk meg az Atya, a Fiú, és a Szent Lélek nevében. Máté 28:19-es igehelye pontosan így hangzik: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”. A megkeresztelkedés egy belső változás külsőleg is látható jele, és egyben a Krisztusban való újjászületésünk jelképe.
A református hagyományokat követő gyülekezetek közül sokan vonnak közeli párhuzamot a körülmetélkedés és a megkeresztelkedés között, mint ahogyan a körülmetélkedésről szóló ószövetségi tanítást egyben arra is használták már, hogy igazolják a csecsemő-keresztség helyességét. Érvelésük valahogy ekképp hangzik: “mivel az Ószövetség hatálya alatt született zsidó családok gyermekeit körülmetélték, ezért az Újszövetség hatálya alatt lévő keresztény család újszülött sarjait pedig meg kell keresztelni.
Míg a megkeresztelkedés és a körülmetélkedés között igenis vannak szellemi párhuzamok, érdemes szem előtt tartanunk, hogy két nagyon különböző szövetség jelképeiről van szó. Az Ószövetségben való részvétel és részvállalás a testhez (és nem a szellemhez) volt kötve, hiszen zsidónak kellett születni, vagy egy zsidó házhoz kellett elszegődni szolgaként (esetleg a zsidó hitre kellett áttérni – lásd prozeliták), hogy az ember elkötelezettje és haszonélvezője lehessen (1.Mózes 17:10-13). A szellemi élet tehát semmilyen módon sem kapcsolódott a körülmetélkedés külső jegyéhez, hiszen minden fiúcskát körülmetéltek a nyolcadik napon, ez azonban még messze nem szavatolta, hogy felcseperedvén istenfélő férfi lesz belőle. Ennek nyomán már az ószövetségi időkben is felismerték, hogy a test szerint való körülmetélkedés, nemes egyszerűséggel, elégtelen. Mózes, Isten Igéjét hűen közvetítve az izraeliták felé, azt parancsolta, hogy a szívet kell körülmetélni (5.Mózes 10:16), sőt, még azt is megosztotta Isten mindenkori népével, hogy ezt a körülmetélést ember nem képes elvégezni, hanem csak Isten, viszont Ő örömest meg is teszi azt (5.Mózes 30:6). Isten választott szócsövén, Jeremiás prófétán keresztül is azt hirdette népének, hogy szükséges a szívet-, és a szívet szükséges körülmetélni (Jeremiás 4:4).
Ezzel szemben az Újszövetségben való részvétel és részvállalás már a szellemhez kötött (és nem a testhez): mindenki, aki csak hisz az Úr Jézus Krisztus nevében, megmenekül (Apostolok Cselekedetei 16:31). Ebben az értelemben az egyén szellemi élete szoros összefüggésben áll a megkeresztelkedés jelével (mint a szellemi újjászületés kifejezésével). Ha tehát a keresztség mutatja az Újszövetségbe vezető utat, akkor úgy helyes, hogy kizárólag azok vehessenek keresztséget, akik már átadták szívüket Istennek, és akik egyedül Jézusban bíznak megváltásukért (ezt pedig egyedül felelős döntésre képes ember állíthatja magáról, csecsemő, vagy érőfélben lévő kisgyermek semmiképp sem – a fordító megjegyzése).
Az igazi körülmetélkedés nem más, mint a szív körülmetélése, amit kizárólag Isten Szent Lelke képes véghezvinni bennünk – mint ahogyan ezt Pál apostol is tanítja a Rómabeliekhez 2:29-ben. Más szavakkal tehát mindenki, aki ma szövetségre lép Istennel, nem valamiféle fizikai tett véghezvitelén keresztül teheti azt, hanem kizárólag a Szent Lélek szívében elvégzett munkásságának biztos alapján állva.
A Kolossébeliekhez írt levél 2:11-12 pontosan erre a szellemi körülmetélkedésre utal, mikor ma is így tanít minket: “A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Őt a halálból.” Ehhez a körülmetélkedéshez nincs szükség a test megvágására, sokkal inkább atyáinktól örökölt eredendően bűnös természetünk vadhajtásainak lemetszésére. Ez egy szellemi tett, amit a Szent Lélek hathatós munkássága ér el bennünk. Tulajdonképpen ez megváltásunk valós eseménye. Az iménti 12. versben említett keresztség nyilvánvalóan nem helyettesíti a körülmetélkedést, sokkal inkább a körülmetélkedés egyenes következménye. (Nyilvánvalóan szellemi körülmetélkedésről beszélünk.) A megkeresztelkedés ebben az értelemben tehát a belső, szellemi “körülemetélés” jele.
Az előbbi igerész az új életünket is felfesti, melyben “hit által” lehet részünk, melynek a megkeresztelkedés egy kifejezése. Ez a kijelentés egyben azt is magába foglalja, hogy aki meg akar keresztelkedni, annak már kész hite van. Mivel egy csecsemő nem képes hitet gyakorolni, mint ahogy szabad akaratát kifejezésre juttatni sem, ezért nem is részesülhet keresztségben.
Aki fizikailag az Ószövetség alatt született, az a szövetség fizikai jegyét viselte testén (körülemetélkedés). Aki szellemileg az Újszövetség alatt született (vagyis, aki újjászületett – lásd János 3:3), az pedig a szellemi körülmetélkedés látható jegyét akarván hordozni megtért testvérek szeme láttára bemerítkezik.
English
Az újszövetségbeli megkeresztelkedés valóban maradéktalanul megfeleltethető a körülmetélkedésnek?
