Kérdés
Képesek vagyunk bármivel is hozzájárulni saját megváltásunkhoz?
Válasz
Ezt a kérdést két különböző oldalról is megközelíthetjük: egyfelől a világi oldalról, másfelől pedig a Biblia szemszögéből. Ha a világi megközelítést vesszük alapul, akkor azt feltételezzük, hogy valamilyen módon valóban hozzájárulhatunk megváltásunkhoz. Ha ez lehetséges volna, akkor abból rögtön az a kérdés következne, hogy vajon kié az érdem azért, hogy bejutottunk a mennybe. Ha tehát az ember képes volna hozzájárulni saját lelki üdvéhez, akkor az azért kijáró érdem is (legalább részben) az övé volna. Ha pedig az emberé az érdem, akkor nyilvánvalóan nem Istené. Amennyiben tehát lehetséges volna bármit is tennünk azért, hogy bekerüljünk a mennybe, akkor oda megérkezvén, mennyei állampolgárként, saját magunkat jól vállon veregethetnénk az elért eredményéért. Ebben az esetben akár még dicshimnuszokkal is magasztalhatnánk önmagunkat, míg mindenki másra büszkén lenézhetnénk, aki elvétette a célt. Ez azonban - lássuk be - elképzelhetetlen, vagyis hogy Isten örök nyugalomhelyén, a mennyben, az emberek az Úr helyett önmagukat dicsérjék. Meg van ugyanis írva, hogy "Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom..." (Ézsaiás 42:8; 42:11).
Ha azonban mai témánkat a Biblia fényénél vizsgájuk meg, akkor gyorsan világossá válik, hogy az ember semmivel sem járul hozzá saját megváltásához. Ennek a fő oka az ember eredendően bűnös állapotában keresendő - ez maga a fő probléma. Teológiai szakkifejezéssel élve ez a teljes romlottság (avagy a jóra való teljes képtelenség) állapota. Ez a tanítás biztos bibliai alapokon állva mondja ki, hogy az ember lényét át- és átszövi a bűn, ezért önnön erőfeszítései mentén semmit sem tehet annak érdekében, hogy Isten előtt jó színben tüntesse fel magát. A bűnös állapotunk az oka annak, hogy saját késztetésünkből nem keressük Isten jelenlétét, hogy veleszületett természetünknél fogva cseppet sem foglalkozunk az Ő személyével (Rómabeliekhez 1:18-32). Minden további nélkül kijelenthetjük hát, hogy az emberiség szereti a bűnt, hogy sokszor tudatosan a bűn mellett teszi le a voksát, hogy védelmezi a bűnt, sőt még azt is hiszi, hogy az dicsőségére van.
Mivel tehát az ember természeténél fogva is a bűn állapotában leledzik, szüksége van Isten közvetlen beavatkozására. Erre az isteni közbelépésre Jézus Krisztus eljövetelével került sor. Ő az egyetlen közvetítő a bűnös emberiség és a háromszor is szent Isten között (1.Timótheus 2:5). Mint már megállapítottuk, a szellemi halál állapotában világra jött ember semmilyen közösséget nem akar vállalni Istennel. Isten viszont mindenét adta azért, hogy mi, emberek, élő kapcsolatra léphessünk Vele: a számára legértékesebbet, egyszülött Fiát küldte el, hogy halálával az egész emberiség bűneit elhordozza - Ő volt a tökéletes helyettesítő áldozat (1.Timótheus 2:6). Az Úr Jézus Krisztus önszántából meghalt értünk, és így – az Őbenne való hit által - az egész emberiség számára hozzáférhetővé tette a megváltás ajándékát: az Ő igazsága hamisságunk adóslevelén íratik jóvá, az Ő igazságát nekünk tulajdonítják, és így igaznak nyilváníttatunk (Rómabeliekhez 5:1). Ha tehát hittel járulunk Istenhez, akkor megváltásban lesz részünk: Isten saját vére árán kivásárol-, azaz kivált minket a bűn igájából, és felszabadít minket a bűn rabszolgaságából (1.Péter 1:18-19).
Isten értünk tett helyettesítő áldozata, a megigazítás (azaz az igazzá tétel) folyamata, és a megváltás csak egy pár Isten azon áldásai közül, melyeket, úgymond, önrész nélkül kapunk ajándékba, melyeket egyedül Isten ad nekünk, vagyis minden emberi hozzájárulás nélkül valók. A Biblia világos tanítása szerint az ember képtelen bármit is hozzátenni önnön megváltásához. Mikor tehát azzal áltatjuk magunkat, hogy lelki üdvösségünkért megdolgozhatunk, sőt, hogy kiérdemelhetjük azt, akkor Isten számos kijelentésével megyünk egyenesen szembe (lásd Efézusbeliekhez 2:8-9). Valójában még maga a hit, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy Istent keressük, hogy Őt imában megszólítsuk, is Isten ajándéka. Hasonlóképpen a megváltás is Isten ajándéka, melyet mindenki számára ingyen biztosít, aki csak szeretne abban részesülni (Rómabeliekhez 6:23). Egy ajándékért pedig nem szoktak megdolgozni, mint ahogyan az ajándékozó személyén sem lehet azt számon kérni. Bármennyire sértse is büszkeségünket, Isten irántunk való kegyelmes jóakaratát nem tudjuk megszolgálni, csak ajándékként elfogadni. “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” (János 1:12).
English
Képesek vagyunk bármivel is hozzájárulni saját megváltásunkhoz?
