Kérdés
Mi az égőáldozat?
Válasz
Az égőáldozat az emberi történelem egyik legősibb és leggyakoribb áldozattípusa. Minden esély megvan rá, hogy Ábel áldozata, melyet az 1Mózes 4:4 igeverse említ, égőáldozat volt. Az égőáldozat Bibliában feljegyzett első esete az 1Mózes 8:20-ban található, ahol azt olvassuk, hogy Noé égőáldozatot mutatott be az özönvíz után. Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy fiát, Izsákot, égőáldozatul ajánlja fel (lásd az 1Mózes 22. fejezete), Isten azonban még jó időben gondoskodott egy kosról helyettesítő áldozat gyanánt. Miután a tíz csapásból szíve keménysége miatt kilencet már elszenvedett, a fáraó végül csak úgy döntött, hogy szabadon engedi Izráel népét az egyiptomi rabszolgaságból. Az viszont, hogy ellenállt annak, hogy az izraeliták magukkal vigyék jószágaikat égőáldozatok felajánlása céljából, az utolsó, tizedik csapást is a fejére hozta. Végül pedig ez vezetett az izraeliták végső szabadulásához (2Mózes 10:24-29).
A héber "égőáldozat" szó valójában annyit tesz, "felszáll", vagy szó szerint, "füstbe megy". Az áldozat füstje mint "kedves illatú" felajánlás szállt fel Isten színe elé (3Mózes 1:9). Gyakorlatilag minden oltár fölött elégetett áldozat tekinthető égőáldozatnak, ha azonban egészen pontosak akarunk lenni, akkor azt kell mondjuk, hogy az égőáldozat akkor számított valóban égőáldozatnak, ha az állat majdnem minden része (az irha és egyéb testi produktumok kivételével) el lett égetve, hogy a szent Isten és a bűnös ember közötti kapcsolat ezáltal jelképesen megújulhasson. A törvény fokozatos és progresszív kibontásával Isten idővel konkrét utasításokat is adott az izraelitáknak az égőáldozatok különböző típusainak helyes bemutatására nézve, mint ahogyan arra vonatkozóan is, hogy azok milyen szimbolikus kritériumoknak kell megfeleljenek.
3Mózes 1. fejezete, valamint ugyanezen ihletett könyv 6:8-13 passzusa a hagyományos égőáldozat bemutatásának helyes módját részletezi. Az izraeliták minden fogyatkozás nélküli bikát, hím juhot vagy kecskét kellett hozzanak, azokat pedig a sátor bejáratánál kellett leöljék. Az állat vérét a földre folyatták, miután a pap abból egy kisebb mennyiséget véve az oltár köré szórt az ujjával. Az állatot megnyúzták és feldarabolták, a beleit és a lábszárait megmosták, a pap pedig a darabokat az oltáron egész éjjel égő tűzön égette el. A pap a szolgálataiért cserébe a lenyúzott bőrt kapta. Galambot vagy galambfiat is fel lehetett áldozni (ha valakinek nem volt módja a nagyobb haszonállatokhoz), ezeket viszont nyilván nem nyúzták meg.
Égőáldozatot gyakorlatilag bármikor tehetett az ember. Az ugyanis egy olyan általános engesztelő áldozat volt, mely által az áldozó elismerte önnön bűnös voltát, és az Istennel való kapcsolata megújításáért, helyreállításáért folyamodott. A papok számára Isten által kijelölt időpontokon Izráel egész népéért égőáldozatot kellett bemutatni. Az egyes áldozatokhoz szükséges állatok esetről esetre különbözőek voltak. Az áldozatokat a következő időben kellett felajánlani:
Minden reggel és este (2Mózes 29:38-42; 4Mózes 28:2).
Minden szombaton (4Mózes 28:9-10).
Minden hónap első napján (4Mózes 28:11).
Húsvétkor (4Mózes 28:19).
A hetek ünnepén az új gabonával/az aratás első gyümölcseivel együtt (4Mózes 28:27).
A harsonák ünnepén/Ros Hásáná ünnepén (4Mózes 29:1).
Újholdkor (4Mózes 29:6).
Az égőáldozat végső beteljesedése Jézus keresztáldozatában keresendő (vagyis az állati égőáldozatok tökéletlen gyakorlata mindig is az Ő tökéletes áldozatára mutatott már előre - a fordító megjegyzése). Fizikai élete teljesen elemésztetett, felszállt Istenhez, a testét fedő szöveten (értsd a köntösén) pedig azok osztoztak, akik életét kioltották, vagyis - az analógiánál maradva - azok, akik az áldozatot bemutatták (Máté 27:35). Ami azonban a legfontosabb, hogy az Ő áldozata egyszer és mindenkorra engesztelést szerzett a bűneinkért (nem csupán egy-egy napra, vagy legfeljebb egy évre, mint az ószövetségi áldozatok), és helyreállította az Istennel való kapcsolatunkat.
English
Mi az égőáldozat?
