Kérdés
Miért olyan nehéz az élet?
Válasz
Az élet IGENIS nehéz. Egyeseknek nehezebb, mint másoknak, de mindannyiunknak meg kell birkóznunk azzal, hogy tökéletlen emberként élünk egy tökéletlen világban. Balesetek, természeti katasztrófák, betegségek, szomorúság, veszteségek – az emberi szív számtalan okból kifolyólag szenvedhet. Még maga Jézus Krisztus is egyetértett azzal, hogy az élet nehéz, Ő azonban nem állt meg itt, hanem így folytatta: “Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot” (János 16:33).
Az élet voltaképp sohasem kellett volna nehéz legyen. Amikor ugyanis Isten megteremtette a világot – annak élére állítván az első férfit és az első nőt – az élet tökéletes volt (1.Mózes 1-2. fejezete). A test tökéletes volt (vagyis nem fogott rajta a halál, a betegség, a kín - a fordító megjegyzése), mint ahogy a külső környezet és a hőmérséklet is az volt. Az első emberpár kapcsolata szintén tökéletes volt – mindenük megvolt, amire csak szükségük volt, és amire vágytak. Ők még Isten közvetlen jelenlétében élhettek. Ez maga volt a paradicsom.
Majd egy napon a bűn felütötte a fejét (1.Mózes 3. fejezete). Amikor Ádám és Éva a saját fejük után kezdtek menni, ahelyett hogy az Isten által kijelölt utat választották volna, egy csapásra minden megváltozott. A tökéletesség romlásra fordult, és az élet nehézzé vált. Az emberiség engedetlensége miatt Isten megátkozta az Általa teremtett tökéletes világot, így az a férfi és a nő ellen fordult. Ahol korábban virágok illatoztak, ott most tövisek éktelenkedtek. Az élelem már nem volt szabadon hozzáférhető ameddig csak a szem ellátott. A puszta túlélés érdekében immár gyűjtögetniük, plántálgatniuk kellett, és orcájuk verejtékével kellett a földet művelniük. A bűn mindent tönkretett. Most pedig “...az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög...” (Rómabeliekhez 8:22), mi pedig vele együtt nyögünk.
A bűn továbbra is kihat a világunkra, így még mindig nehéz az élet. A bűn tovaterjedő hullámként csap ki, pusztítása így hat el másokra. Szemléltessük ezt egy az életből vett szomorú példán keresztül: egy férfi túl mélyen a pohár aljára néz. Ez egy bűn (Példabeszédek 20:1). Részegen hazaérve, megveri a feleségét és bántalmazza a gyerekeit: egy bűnből így lesz máris több bűn. A felesége orrcsontja eltörik, melynek következtében élete végéig egészségügyi problémái lesznek. A gyerekeket olyan trauma éri, hogy az első adandó alkalommal elmenekülnek otthonról, majd végül drogokba és prostitúcióba keverednek. A bűn csak tovább tolul. Fiatal felnőtt fejjel az egyik fiú kábítószer hatása alatt ül be a volán mögé, és így figyelmen kívül hagy egy stop táblát. Nekicsapódik egy szabályosan közlekedő busznak, és ezzel hat embert ragad a halálba. Az áldozatok családjai egész fennmaradó életükben gyászolják szeretteik elvesztését, az ő fájdalmuk pedig másokra is különböző módokon kihat. Egyetlen bűn következményei így terjednek tovább, és hatnak el számtalan más emberre, akik aztán megint más emberekre gyakorolnak hatást – a bűn öröksége lavinaként gördül tovább. Az egész hullámot pedig mindössze egy bűn indította meg. Ha ezt gondolatban megszorozzuk sok-sok millióval (vagyis ezt a jelenséget az egész emberiségre kivetítjük), akkor már elkezdjük kapiskálni, hogy világunk miért olyan zűrös, és hogy miért olyan nehéz az élet.
Annak, hogy az élet olyan nehéz, a másik oka abban keresendő, hogy ez a világ nem a végső otthonunk. Mindazok, akik Jézus Krisztushoz tartoznak, csupán ideiglenes lakcímre vannak itt bejelentve. Abban a pillanatban, mikor Isten a családjába fogadott minket, egy másik ország polgárai lettünk (János 1:12). Olyan nagykövetek vagyunk, akik az Atya, vagyis a Királyok Királya megbízásból vannak itt (2.Korinthusbeliekhez 5:20). Nem szabad otthon éreznünk magunk ebben a világban. Nem tartozunk ide, ezért természetes, hogy gyakran idegennek és – a szó legszorosabb értelmében – “kül-földinek” érezzük magunkat (Zsidókhoz 11:13). Az élet számunkra sokszor azért is olyan nehéz, mert Jézus Krisztus megváltottjai- és megigazítottjaiként szívből vágyunk arra, hogy végre hazamehessünk (2.Korinthusbeliekhez 5:17). Engedelmes gyermekként viszont igyekszünk hűségesen teljesíteni a ránk testált feladatokat, amíg Atyánk magához hív minket.
Amikor az élet nehézre fordul, az arra emlékeztet minket, hogy ez a világ nem a végső célunk és állomásunk. Legyenek bármennyire is nehezek a körülményeink, Pál apostol “pillanatnyi könnyű szenvedéseinknek” nevezte azokat (2.Korinthusbeliekhez 4:17). Pál apostol az első században élt sok keresztény testvérrel egyetemben olyan fokig tudta, hogy mit jelent az valójában, hogy az élet nehéz, ahogyan azt a legtöbben közülünk soha nem fogják megtapasztalni (2.Korinthusbeliekhez 11:23-29). Egyes küzdelmeiket a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete mutatja be, melyek egyben arra is emlékeztetnek, hogy bármennyire is nehéz az életünk, sokaknak még sokkal rosszabb.
Amint a minket érő csapásokon túlnövünk, egyre inkább Krisztus jelleme fejlődik ki bennünk – Ő szintén sokat kínlódott földi élete során (Ézsaiás 53:3). Az Ő önzetlenségben, kitartásban és Istenbe vetett bizalmában mutatott példája mégis mindmáig bevilágítja az utunk: “Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván” (Zsidókhoz 12:3).
Az élet nehéz, de Krisztus a mi szószólónk (1.János 2:1), a mi közbenjárónk, aki közvetlenül az Atya színe előtt képviseli ügyünket. Ő tudja, milyen érzés nehézségekkel, depresszióval, félelemmel, szomorúsággal valamint rengeteg olyan emberi helyzettel küzdeni, amelyek mind-mind megnehezítik az életet (Zsidókhoz 4:15). Az élet nehéz, de a Szent Lélek vigasztalónkként lép föl: Ő mindig segít nekünk, és örökké velünk marad (János 14:16).
Az élet nehéz, de legalább rövid. Földi életünk az örökkévalóság fényében olyan, mint a köd, amely a feljövő Nap első sugaraival szertefoszlik (Jakab 4:14). Amit viszont a földi pályánk éveiben teszünk, az az örökkévalóság hátralévő részére is kihat. Megkeseredhetünk, megkeményedhetünk, és hiába vesztegethetjük erőnket. Ugyanakkor állhatatosan ki is tarthatunk (Jakab 1:2-4), feljődhetünk, növekedhetünk a hitben valamint a küzdelemben lévő embertársaink iránt való együttérzésben, és türelemmel várhatjuk a végső jutalmunk. Így annak rendelt idejében meg is halljuk Megváltónk szavait: “...Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” (Máté 25:21).
English
Miért olyan nehéz az élet?
