Kérdés
Mit tegyek, mikor Isten “nem”-et mond?
Válasz
Érthető módon szeretjük annak a kijelentett igazságát, hogy Isten válaszol az imára (1.János 5:14-15). A legjobban viszont azt szeretjük, amikor egyetért a kéréseinkkel, jóváhagyja azokat, és “igent” mond rájuk. Isten azonban időnként “nem”-et mond, esetleg azt feleli, “még nem”. Jó Atya lévén Isten nem fogja megadni nekünk azt, ami hosszú távon nem a legjobb érdekeinket szolgálja – még akkor sem, ha könyörgünk érte. Az Istentől kapott “igen”-ek az imádságba vetett hitünket és bizalmunkat építik. De mégis hogyan reagáljunk arra, amikor Isten “nem”-et mond?
Isten “nemleges” válaszának elfogadása igencsak kényes ügy lehet. Léteznek olyan igeversek, melyek látszólag arra utalnak, hogy amennyiben hittel kérünk – kérjünk bármit is – azt meg is kapjuk (pl. Márk 11:24; Máté 21:22). Ha ezen igeverseket szövegkörnyezetüktől elszigeteljük, majd teológiát építünk köréjük, hitünk könnyen megrázkódhat, mikor a dolgok épp nem úgy történnek, ahogy mi (el)vártuk. Bölcsebben tesszük, ha egy lépést hátralépünk (hogy a fától az erdőt is megláthassuk), és így figyelembe és észbe vehessük “Isten teljes akaratát”, a teljes Ige tanácsát (Apostolok Cselekedetei 20:27). Mindig, mikor egy “átfogó” és “általános érvényű” doktrínát egy vagy két igevers köré építünk, a kavarodás és a hiba előtt nyitunk ajtót.
A Szentírás tanúsága szerint számos alkalommal előfordult, hogy Isten nem azt tette, amit valaki kért tőle. Ne feledjük, hogy Ő Isten, és Ő olyan dolgokat is lát, amiket mi nem. Dávid király a Betsabétól született csecsemőkorú fia életéért könyörgött az Úrhoz. Napokig böjtölt és imádkozott, a hetedik napon viszont mégis meghalt a gyermek (2.Sámuel 12:16-18). Isten tehát “nem”-et mondott könyörgésére. Dávid azonban mindannyiunk számára példaértékű módon reagált: elfogadta, hogy Isten tette helyes és jó, “felkelvén azért Dávid...bemenvén az Úr házába, imádkozék...” (20. vers). Nyilván más választ várt, más kimenetelt remélt. Isten azonban Isten, így joga van életre-halálra szóló döntéseket hozni. Dávid gyászában sem keseredett meg az Úrral szemben, és nem fordult el tőle. Isten "nem"-jére adott reakciója még a szívfájdalmában is a dicsőítés és mélyebb önátadás volt.
Az újszövetségi Írás több példát is felhoz arra, hogy Isten “nem”-et mondott a szolgáinak. Pál apostolnak Kis-Ázsiába kellett volna utaznia, hogy ott prédikáljon, Isten viszont “nem”-et mondott erre (Apostolok Cselekedetei 16:6-9). Pál azt hitte, hogy ő már megértette Isten tervét. Azt hitte, hogy Ázsiában kell folytatnia. A Szent Lélek viszont határozott “nem”-et mondott. Mivel Pálnak az volt a szívbéli vágya, hogy figyeljen Isten vezetésére és bármi áron engedelmeskedjen annak, ezért elhagyta Kis-Ázsiát, és helyette Macedóniába ment. Ott pedig olyan gyülekezeteket alapított, melyek az egész világra hatást gyakoroltak. Isten “nem”-jére adott válasza az azonnali engedelmesség és a gyors irányváltás volt.
Pált személyes életében olyasvalami gyötörte, amit ő csak ekképp írt le: “...tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem...” (2.Korinthusbeliekhez 12:7). Az apostol három alkalommal is könyörgött az Úrnak, hogy vegye el tőle ezt a “tövist”, Isten viszont “nem”-et mondott. Pál ugyanis éppen ezen a megpróbáltatáson keresztül tanult meg szíve mélyéből Isten kegyelmére támaszkodni, és ezen nehézségeken keresztül edződött meg abban, hogy Isten dicsőségére éljen. Isten “nem”-jére adott válasza az volt, hogy büszkélkedett gyengeségével, hiszen abban Isten kegyelmének erejét ismerte fel (9. igevers). Ahelyett, hogy csalódottan feladta volna, vagy arra jutott volna, hogy Isten valójában nem is törődik vele, Pál inkább azt választotta, hogy gyönyörködik “...az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” - állapította meg (10. igevers).
A bibliai példákból mindenképp megtanuljuk, hogy Isten soha nem szűnik meg Isten lenni. Ő szuverén uralkodó: “Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat... nem csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem!” (Ézsaiás 46:9-11).
Persze az is sokszor előfordul, hogy Isten “igent” mond kéréseinkre, mert azok beleillenek az életünkre vonatkozó tervébe (Rómabeliekhez 8:28). Mikor Mózes azt kérte tőle, hogy megláthassa az Ő dicsőségét, ha bár csak bizonyos feltételek mellett, de “igent” mondott (2.Mózes 33:17). “Igent” mondott arra, mikor Salamon bölcsességet kért az Ő népe helyes vezetésére (1.Királyok 3:11-13). Jézus pedig mindenkinek “igent” mondott, aki gyógyulásért és segítségért fordult hozzá (Máté 8:16). A mi kéréseink – még ha hittel teljesek is – sosem írják felül Isten szuverén uralmát. Ha valóban úgy volna, mint ahogy azt egyesek tanítják, vagyis hogy a mi imáink bármire is köteleznék Őt, akkor Isten rögtön megszűnne ténylegesen Isten lenni, mi pedig magunk válnánk istenekké, hiszen mi diktálnánk az Ő cselekedeteit. A Szentírásban erre egy precedenst sem látunk.
Isten gyakran mond “nem”-et olyan dolgokra, amik beteljesülésére mi, azaz mi vágyunk. A hitben még éretlen testvéreink néha ezt ürügyként használják arra, hogy teljesen hátat fordítsanak az Úrnak: “Isten nem gyógyította meg a gyermekemet”; “Isten nem mentette meg a házasságom”; “Isten nem adta meg nekem azt a munkát, amire szükségem volt” - záporoznak a vádak. Ha az van a fejünkben, hogy Isten úgy köteles teljesíteni a kéréseinket, mint valami dzsinn (a muszlim hitvilág tisztátlan szellemi lényei – a fordító megjegyzése) a három kívánságot, akkor könnyen elveszítjük majd lelkesedésünket, mikor Isten nem “hozza azt a teljesítményt”, amit elvárunk tőle. Végső soron azonban rajtunk múlik, hogy megengedjük-e, hogy az Istentől kapott elutasító válasz megrendítse a hitünket, vagy annak éppen építőelemként használjuk azt; az Isten száját elhagyó “nem” megtaníthat minket kitartóvá válni – még akkor is, ha nem értjük, hogy Isten bizonyos dolgokat miért nem engedett meg, miért nem tett lehetővé (Jakab 1:3).
Azokban az időszakokban, mikor Isten “nem”-et mond, gyakran arra kényszerülünk, hogy nagyobb odaadással keressük az Ő arcát. Isten “nem”-jei rendre szétfeszítik azon szűk kis fiók falait, melybe megpróbáltuk betenni Őt, és egyben lehetővé teszik, hogy igaz valójában mutassa meg magát nekünk. Ő akkor mond “nem”-et, mikor az az Ő átfogóbb tervének része. “Nem”-et mond, mikor a hitünk hiánya azt jelzi, hogy nem hisszük igazán, hogy Ő valósággal az, akinek kijelenti magát (Zsidókhoz 11:6). “Nem”-et mond, amikor kéréseink önzésünkben gyökereznek (Jakab 4:3), vagy amikor egy “igen” épp ártana nekünk. De “nem”-et mond akkor is, amikor Pálhoz hasonlóan nekünk is meg kell tanulnunk, hogy az Ő kegyelme számunkra is elegendő. Isten szolgáinak azon bibliai példái, mikor a “nem” választ kapták Istentől, nekünk is segítenek megtanulni, hogy hogyan kell helyesen reagálnunk, amikor Isten nekünk mond “nem”-et.
English
Mit tegyek, mikor Isten “nem”-et mond?
