settings icon
share icon
Kérdés

Mit csinálnak az angyalok?

Válasz


Az angyalok sok mindent csinálnak, viszont minden, amit tesznek, Istenre mutat, és az Ő akarata szerint megy végbe. A jó angyalok (választott angyalok) Istent imádják és szolgálják, miközben az Úr által teremtett világban is szerepet töltenek be. Az angyaloknak különböző típusai vannak, melyek közül mindnek egyéni rendeltetése van: ennek értelmében megkülönböztetünk arkangyalokat, kerubokat, szeráfokat. Mihály arkangyal az angyalok fejedelmeként, vezéreként szerepel a Bibliában, és úgy tűnik, hogy Izráel vonatkozásában is különleges szereppel bír (Dániel 10:13; 12:1). A Szentírásban megnevezett másik angyalnak, Gábrielnek, abban állt a feladata, hogy fontos üzenetet közvetítsen Dánielnek, Zakariásnak, és Máriának (Dániel 8:15-26; Lukács 1:11-17, 19; 2:26-37). Néhány angyalnak pedig egyéb konkrét feladatai lesznek a jövőben, így azon hét angyalnak is, akik a nagy nyomorúság idején a hét trombita megszólaltatásáért lesznek felelősek (Jelenések 8:6-9:19).

A Biblia kijelentése szerint az angyalok magasztalják az Urat, és szüntelen dicsérik őt (Zsoltárok 148:2; Lukács 2:13; Zsidók 1:6; Jelenések 5:11-12). Angyalok ezrei és ezrei imádják az Urat öregbítve ezzel dicsőségét (Zsidók 12:22). Isten bizonyos alkalmakkor jelenésre hív angyalokat az udvartartásába (Jób 1:6; 2:1). Az angyalok végrehajtják Isten parancsait és szolgálják Őt (Zsoltárok 103:20). Ezen parancsok közé tartozik az is, hogy Isten kiküldi őket, hogy választ vigyenek az imákra (Dániel 10:12; Apostolok Cselekedetei 12:5-10), valamint hogy szolgálják és védelmezzék a hívőket (Zsoltárok 34:8; Dániel 6:22; Zsidókhoz 1:14). Isten időnként a hitetlen és lázadó emberek és nemzetek elleni ítélet eszközeként is használja az angyalokat (1Mózes 19:13; Apostolok Cselekedetei 12:23; Jelenések 15:6-8). Minden, amit az angyalok tesznek, Isten akaratával van összhangban.

A Szentírás szerint az angyalok figyelemmel kísérik a keresztény híveket és az életüket (1Korinthus 4:9; Efézus 3:10). Mivel az angyalok maguk nem tapasztalhatják meg az üdvösséget, így különösen érdekli őket az egyének megtérése, azaz Isten kegyelmének gyakorlati érvényesülése (Lukács 15:10). A Jézus halálán és feltámadásán keresztül kiteljesedő üdvösség olyan csodálatos esemény, hogy az angyalok kívánnak beletekinteni az evangélium örömhírébe. Erről így olvasunk: látni akarják "...az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!" (1Péter 1:12, EFO). Az angyalok által közvetített üzenetek mindig is útmutatást és bátorítást nyújtottak az azokat fogadó embereknek (Dániel 10:12, 14; Máté 1:20-21; Lukács 1:11-17, 19; 2:26-37; Apostolok cselekedetei 10:3-6; 27:23-24). Az angyalok "...szolgáló lelkek . . . . elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet" (Zsidókhoz 1:14). A hívő emberről élete végén, halála órájában, angyalok viselnek gondot (Lukács 16:22).

A Szentírás kijelentése szerint az angyalok kiveszik részük a szellemi birodalomban zajló harcokból (Dániel 10:13; Júdás 1:9; Jelenések 12:7-9). Bár lehet, hogy mi, emberek ezekből vajmi keveset észlelünk csak, azok mégis megtörténnek. Az angyalok a (világ)történelem új korszakainak bevezetésénél is jelen vannak. Az angyalok ott voltak, mikor Isten a Földet teremtette, és dicséretet zengtek Neki érte (Jób 38:4-7). A törvény átadásakor nem csupán Mózes, de az angyalok is jelen voltak, és (tevőlegesen is) részt vettek abban (Apostolok Cselekedetei 7:53). Jézus első világra jövetelekor angyalok hirdették születését (Lukács 2:10-11). Az elragadtatáskor (feltehetően Mihály) arkangyal lesz jelen, és ő fogja fennhangon zengeni a mennyei szózatot (1Thesszalonika 4:16). A nagy nyomorúság időszakában, Jézus visszatérésekor, az ezeréves királyságban, és abban az időben, mikor "idő többé nem lészen" (Jelenések 10:6) pedig szintén bőven lesz dolguk: végrehajtják a gonoszok feletti ítéletet, megkötözik Sátánt, és felmérik az új Jeruzsálemet (Jelenések 5:11-12; 8:2-3, 6-12; 9:1, 13; 10:1; 14:6, 8-9; 15:6; 16; 18:1-3; 19:9; 20:1-3; 21:15; 22:1, 6).

A keresztény hívek sokat tanulhatnak az angyalok példájából, abból, ahogy az Úrnak engedelmeskednek, és ahogy szent nevét dicsőítik. Mi is becsatlakozhatunk imádatukba, dicsérve az Istent, és a zsoltárossal együtt, szívből zenghetjük: "Aki csak él, mind dicsérje az Örökkévalót! Dicsérjétek az Örökkévalót!..." (Zsoltárok 150:6, EFO).

English



Vissza a magyar oldalra

Mit csinálnak az angyalok?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries