Kérdés
Milyen formákat ölthet a modernkori bálványimádás?
Válasz
A modern bálványimádás minden formájának ugyanaz áll a középpontjában: az én. A legtöbben ma már nem borulnak le bálványok és képek előtt. Ehelyett inkább az „én" istenének építünk oltárt. A modern bálványimádás számos formát ölt.
Először, a materializmus oltárán áldozunk, ami arra késztet, hogy az egónkat egyre több „cucc" megszerzésével hízlaljuk. Az otthonunk mindenféle tárggyal van tele. Egyre nagyobb és nagyobb házakat építünk, egyre több tároló helyiséggel és beépített szekrénnyel, hogy mindent el tudjunk tárolni, amit megveszünk, és aminek nagy részét még ki sem fizettük. A legtöbb cuccunkba tervezett amortizáció van beépítve, hogy rövid időn belül használhatatlan legyen, úgyhogy a garázsba vagy más raktárhelyiségbe kerül. Aztán elsietünk új terméket, ruházatot, szerkentyűt venni, és minden kezdődik elölről. Ez a kielégíthetetlen vágy a több, jobb és újabb cuccok iránt nem más, mint mohóság. A tízedik parancsolat arra int, hogy ne essünk a mohó kívánság áldozatává: „Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé" (2Mózes 20:17). Isten tudja, hogy az anyagiak utáni vágyak hajszolása soha nem tesz boldoggá. A materializmus Sátán csapdája, hogy figyelmünk középpontjába mi kerüljünk Isten helyett.
Másodszor, a büszkeségünk és egónk oltárán áldozunk. Ez gyakran a karrier és munka iránti megszállottság formáját ölti. Emberek milliói – és egyre nagyobb számban nők – heti 60-80 órát dolgoznak. Még hétvégente is, vagy amikor szabadságon vagyunk, a laptopjaink zümmögnek, és azon jár az agyunk, hogy miként lehetne a vállalkozásunkat sikeresebbé tenni, hogyan érhetnénk el előléptetést vagy fizetésemelést, hogyan köthetnénk egy újabb üzletet. Eközben a gyermekeink figyelmet és szeretetet éheznek. Azzal áltatjuk magunkat, hogy értük tesszük, hogy jobb életük lehessen. De az igazság az, hogy magunkért tesszük, hogy nagyobb önbecsülésre tegyünk szert az által, hogy a világ szemében sikeresnek tűnünk. Ez butaság. A halálunk után a munkánk és törekvéseink semmilyen hasznunkra nem lesznek, sem a világ csodálatát nem váltják ki, mert ezeknek a dolgoknak nincs örök értékük. Ahogy Salamon király mondta: „Mert van olyan ember, aki bölcsességgel, tudással és rátermettséggel fáradozott, és olyan emberre kell hagynia vagyonát, aki nem dolgozott érte. Ez is hiábavalóság és nagyon rossz dolog. Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság" (Prédikátor 2:21-23).
Harmadszor, a naturalizmus és a tudomány hatalma révén az emberiséget bálványozzuk, és ennélfogva magunkat. Ez azt az illúziót kelti, hogy a világunk urai vagyunk, és ennek következtében az önbecsülésünk isteni méreteket ölt. Elutasítjuk Isten igéjét, és hogy miként teremtette az eget és a földet, és az evolúció és naturalizmus badarságaiban hiszünk. Felkaroljuk az enviromentalizmus tanait, s azzal áltatjuk magunkat, hogy végtelen ideig fenntarthatjuk a Földet, holott Isten megmondta, hogy a Föld élettartama véges, és csak az idők végéig fog fennmaradni. Akkor el fog pusztítani mindent, amit alkotott, és új eget és új földet fog létrehozni. „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik" (2Péter 3:10-13). Ahogy ez a szakasz is világosan kifejezi, nem a környezet imádatára kellene összpontosítanunk, hanem a szent életre, miközben buzgón várjuk megváltó Urunk visszajövetelét. Egyedül Ő méltó az imádatunkra.
Végül, és talán ez a legrosszabb, az önfényezés vagy önmegvalósítás oltárán áldozunk, mégpedig mások szükségleteinek és vágyainak a figyelembevétele nélkül. Ez az alkohol, drogok és élelmiszerek túlzott fogyasztásában ölt testet. A gazdag országokban korlátlanul hozzá lehet férni az alkoholhoz, drogokhoz (a receptre kapható szerfogyasztás páratlan méreteket ölt, még gyermekek között is) és élelmiszerhez. Ez elhízáshoz, cukorbetegséghez és más problémákhoz vezet. Az önuralom égető szükségét elfojtja az evés, ivás és szerfogyasztás utáni olthatatlan vágy. Semmiért sem szeretnénk megzabolázni az étvágyunkat, és az életünk istenének nevezzük ki magunkat. Ez a fajta gondolkodás az éden kertjében gyökerezik, ahol a Sátán ezekkel a szavakkal kísértette meg Évát, hogy egyen a fáról: „olyanok lesztek, mint Isten" (1Mózes 3:5). Azóta is ez az ember vágya: hogy isten lehessen. Ez az önimádat minden modern bálványimádás alapja.
Az önimádathoz vezető három kívánság az 1János 2:16-ban található: „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van." Ha szeretnénk megszabadulni a modernkori bálványimádástól, el kell ismernünk zabolátlan voltát, és el kell utasítanunk minden formáját. Nem Istentől származik, hanem a Sátántól. Az, hogy az önszeretet megelégedést hoz, ugyanaz a hazugság, amelyet Sátán Ádámnak és Évának is mondott, és azóta is hajtogat. Sajnos, még mindig bedőlünk neki. Még szomorúbb, hogy sok gyülekezet a gazdagság, egészség és jólét evangéliumát hirdeti, ami az önbecsülés bálványára épül. De ha önmagunkra koncentrálunk, soha nem leszünk boldogok. Szívünk és elménk gondolatai Isten és mások körül kell forogjanak. Amikor Jézust megkérdezték, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, ezért felelte ezt: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből" (Máté 22:37). Ha mindenünkkel az Urat és másokat szeretünk, nem lesz hely a szívünkben a bálványimádásnak.
English
Milyen formákat ölthet a modernkori bálványimádás?
