Kérdés
A Biblia mit mond a nárcizmusról?
Válasz
A nárcizmus egy a pszichológiában használt szakkifejezés, amely a személy önmagával való kizárólagos elfoglaltságát írja le. A görög kifejezés a mitológiai Nárkisszosz nevéből lett levezetve, aki beleszeretett saját képmásába, és ezzel halálra lett ítélve, mert nem tudott elvonatkoztatni, és a szó szoros értelmében elszakadni önnön visszképének szüntelen csodálatától. A nárcisztikus személy egy olyan ember, akinek viselkedése nagyfokú önzés, hiúság és büszkeség jeleit mutatja. Mindent a “Miért jó ez saját magamnak”- nézőpontjából szemlél. Az empátia majdhogynem lehetetlen a nárcisztikus személy számára, hiszen az egyetlen perspektívája az énközpontúság. A pszichológiában a nárcizmus a normálistól a kórosig terjedő állapotok széles spektrumát fedi le.
A Biblia kijelentése szerint a bűnbeesés óta minden ember bűnösnek születik (Rómabeliekhez 5:12). Ez azt jelenti, hogy bűnös hajlamokkal látjuk meg a napvilágot, és nem vagyunk képesek magunktól “jók” vagy igazak lenni. Amit mi “emberi természetnek” nevezünk, az a Biblia szóhasználatában a “test” (Galátziabeliekhez 5:19-21). Az önmagunkra való kizárólagos összpontosítás a bűnös testi természetünk része. Ez az “egocentrizmusnak” is nevezett szélsőséges fókusz olyan, mint ahogy például egy csecsemő látja és tapasztalja a világot. A nárcizmus annyiban hasonlít az egocentrizmushoz, hogy a nárcisztikus felnőtt bizonyos értelemben még mindig úgy viszonyul a világhoz, mint egy csecsemő, ez a perspektíva pedig nyilván akadályozza őt személyisége kiteljesedésében és emberi kapcsolataiban.
A nárcizmussal foglalkozó pszichológiai elméletek szerint a nárcisztikus személy védekezési mechanizmusokat használ önmaga idealizálására, hogy ne kelljen szembenéznie önnön hibáival (bűnös állapot) vagy hibás vonásaival (bukott állapot). A nárcisztikus személyiségzavar diagnózisa szerint a nárcisztikus személy viselkedésmintái a következők: gőgösen áll a legtöbb dologhoz, semmiféle empátiát nem tanúsít embertársai felé, manipulál és irigy tettekre ragadtatja el magát; mindenre felhatalmazva érzi magát, és túl nagyra tartja magát. Bibliai szempontból egyértelmű, hogy a szív ezen állapota büszkeségből fakad, ami bűn (Példabeszédek 16:18). Az Írás ma is így utasít minket: “...ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Filippibeliekhez 2:4). A nárcisztikus személy rendszeresen megszegi ezt a parancsot.
Maga a büszkeség az oka, hogy a legtöbb ember miért nem érzi azt, hogy szüksége volna egy megváltóra vagy bűnbocsánatra. Önnön büszkeségük azt sugallja nekik, hogy ők nagyon is “jó” emberek, vagy ”jó” szívűek. A büszkeség a saját a bűnök elkövetésében való személyes felelősségre és az elkövetett bűnökért való elszámoltathatóság/felelősség tényére egyaránt megvakítja az embert. A nárcizmus (büszkeség) elrejti a bűnt, míg az evangélium üzenete feltárja előttünk az igazságot, ami a bűn megbánásához vezet. A nárcisztikus jellemvonások veszélyesek lehetnek, mert legrosszabb esetben arra vihetik az embert, hogy másoknak kárt okozzon, csupán hogy önnön teste kívánságait kielégítse (2.Timótheushoz 3:2-8).
A nárcizmussal kapcsolatos kérdéseket a Biblia a bűnös testi természetünk részeként tárgyalja (Rómabeliekhez 7:5). Amíg hitünket nem Jézusba vetjük, Aki szabaddá teszi a foglyokat, addig a test rabszolgája vagyunk (Rómabeliekhez 7:14-25; János 8:34-36). Amint azonban a Szent Lélek megkezdi életükben a megszentelődés átalakító munkáját üdvözült hívőként már az igazság rabszolgájává válunk. A hívő át kell adja magát az Úrnak, és meg kell alázza magát szent színe előtt, hogy ne valami önző és önös világkép mentén, hanem Isten perspektívájából szemlélje a világot és magát (Márk 8:34). A megszentelődés folyamata voltaképp az önmagunktól (nárcizmus) való elfordulást, és Jézushoz való odafordulást jelenti.
Minden ember önimádó, amíg a világban való boldogulása érdekében megtanulja elfedni azt, vagy amíg fel nem ismeri az önimádatban megnyilvánuló testi késztetéseit, és szívből meg nem bánja bűnét. Amikor az ember elfogadja Jézust Megváltójának, az Úr segít neki kinőni a nárcizmust (Rómabeliekhez 3:19-26). A hívő ekkor erőt kap arra, hogy elkezdje embertársait úgy szeretni, mint önmagát (Márk 12:31).
English
A Biblia mit mond a nárcizmusról?
