Kérdés
Miért adott nekünk Isten négy evangéliumot?
Válasz
Íme, néhány ok, amiért Isten egy helyett négy evangéliumot adott:
1) Teljesebb kép Krisztusról. Noha a teljes Bibliát Isten ihlette (2 Timóteus 3:16), különböző háttérből származó, különféle személyiséggel rendelkező embereket használt fel az írásra. Minden egyes evangélistának más célja volt az általa írt evangéliummal, és e célok elérése érdekében Jézus Krisztus személyének és szolgálatának más és más oldalára helyezte a hangsúlyt.
Máté zsidó olvasóknak írt, és egyik célja az volt, hogy Jézus nemzetségtáblázata és az ószövetségi próféciák beteljesedése segítségével bemutassa, Jézus a régen várt Messiás, és ezért hinni kell benne. Máté azt hangsúlyozza, hogy Jézus a megígért Király, „Dávid Fia”, aki örökre Izrael trónján ül majd (Máté 9:27; 21:9).
Barnabás unokatestvére (Kolossé 4:10), Márk, a Krisztussal történt események szemtanúja és Péter apostol barátja volt. Pogányoknak írt, hiszen nem foglalkozott bizonyos, a zsidó olvasók számára fontos dolgokkal (nemzetségtáblázatok, Jézus vitái a korabeli zsidó vezetőkkel, gyakori ószövetségi utalások stb.). Márk szenvedő szolgaként mutatja be Krisztust, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Márk 10:45).
Lukács, a „szeretett orvos” (Kolossé 4:14), evangélista és Pál apostol társa írta mind a Lukács evangéliumát, mind pedig az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet. Lukács az Újszövetség egyetlen pogány szerzője. Már régóta a történetírás szorgos nagymestereként tekintettek rá azok, akik írásait a családfa- és történelemkutatásban felhasználták. Történészként azt állítja, hogy szeretné sorjában megírni Krisztus életének eseményeit a szemtanúk beszámolói alapján (Lukács 1:1–4). Mivel kifejezetten egy pogány embernek, Teofilusnak ír, evangéliumát a pogány olvasóközönséget szem előtt tartva állítja össze, és azt kívánja bemutatni, hogy a keresztyén ember hite történelmileg megbízható, ellenőrizhető eseményeken nyugszik. Lukács gyakran Emberfiaként utal Krisztusra, emberi oldalát domborítja ki, és számos olyan részletet megörökít, ami nincs benne a többi evangéliumban.
János evangéliumát János apostol írta. Ez az evangélium különbözik a másik háromtól, jelentős a Krisztus személyével és a hit értelmével kapcsolatos teológiai jellegű tartalma. Máté, Márk és Lukács evangéliumát együttesen „szinoptikus evangéliumoknak” nevezik, mert stílusuk és tartalmuk hasonló, és mivel együtt Krisztus életének szinopszisát adják. János evangéliuma nem Jézus születésével vagy földi szolgálatával kezdődik, hanem Isten Fia testet öltése előtti tevékenységének és jellemvonásainak bemutatásával (János 1:14). János evangéliuma Krisztus istenségére helyezi a hangsúlyt, ami az olyan kifejezésekben is látható, mint például „az Ige isten volt” (János 1:1), „a világ Megváltója” (János 4:42), az „Isten Fia” (többször ismétlődik) és „Úr és... Isten” (János 20:28). János evangéliumában Jézus több „Én vagyok” állítással is megerősíti isteni mivoltát; ezek között a legfigyelemreméltóbb a János 8:58-ban található, ahol azt állítja, hogy „...mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok” (vesd össze a 2 Mózes 3:13–14-gyel). János ugyanakkor Jézus emberi oldalára is rámutat, kora vallási szektájának, a gnosztikusoknak tévedését kívánva ezzel feltárni, hiszen a gnosztikusok nem hittek Jézus emberi létformájában. János meg is fogalmazza, hogy mi volt a célja az evangélium megírásával: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében” (János 20:30–31).
Így hát a Krisztusról szóló négy különböző, de ugyanolyan pontos beszámoló személyének és szolgálatának különböző vonatkozásait nyilatkoztatja ki. Mindegyik leírás egy szőttes egy-egy különböző színű fonala, együtt pedig teljesebb képet rajzolnak ki egy emberi szóval leírhatatlan Személyről. És noha nem fogunk soha mindent teljesen felfogni Jézus Krisztussal kapcsolatban (János 20:30), a négy evangéliumból elegendő ismerethez juthatunk ahhoz, hogy megfelelően értékeljük személyét és mindazt, amit értünk tett, hogy így a beléje vetett hit által életünk legyen.
2) A beszámolók igazságtartalmának objektív ellenőrzése. A Biblia már a korai történelmi időkben arra int, hogy a polgári ítélkezéskor nem szabad senkit egyetlen tanú vallomására építve elítélni, hanem ehhez legalább kettő vagy három tanúra van szükség (5 Mózes 19:15). Továbbá, a Jézus Krisztus személyéről és földi szolgálatáról szóló többféle beszámoló segítségével megállapíthatjuk a róla szóló információk pontosságát.
Simon Greenleaf, a megbízható törvényszéki bizonyítékok ismertetőjegyeinek közismert és elfogadott szaktekintélye jogi szempontból vizsgálta a négy evangéliumot. Megjegyezte, hogy a szemtanúk ezekben közreadott vallomásai — egybecsengő vallomások, ahol minden író saját döntése szerint ad hozzá vagy vesz el részleteket, melyek a többiekétől eltérnek — jellemzően olyanok, mint a bíróságokon komoly bizonyítékként elfogadott megbízható, független források. Ha az evangéliumok pontosan ugyanazokat az információkat, ugyanabból a szempontból megírt részleteket tartalmaznák, akkor ez összejátszásra utalna, azaz az írók előzetesen összebeszéltek, hogy „szerkesszék történeteiket”, hogy így írásuk hihetőbbnek tűnjék. Az evangéliumok eltérései, még az első látásra ellentmondásnak tűnő dolgok is az írások függetlensége mellett tanúskodnak. Így tehát, a négy evangéliumi beszámoló — információiban harmonizáló, de nézőpontjában, részletességében és megörökített eseményeiben eltérő — független természete arra utal, hogy a Krisztus életéről és szolgálatáról az evangéliumokban bemutatott feljegyzések tényszerűek és megbízhatók.
3) A buzgó kutatók jutalma. Sokat nyerhetünk a különböző evangéliumok önálló tanulmányozásával. De még többet kaphatunk, ha Jézus szolgálatának adott eseményeit összehasonlítjuk, egymás mellé állítjuk. Például, a Máté 14-ben az ötezer ember megvendégeléséről és Jézus vízen járásáról olvasunk. A Máté 14:22-ben ez áll: „Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.” Felmerülhet a kérdés, hogy miért tette ezt. Az okra Máté beszámolójában nem derül fény. Azonban, amikor összevonjuk ezt a Márk 6 leírásával, akkor látjuk, hogy a tanítványok a démonok kiűzéséből és a beteg emberek gyógyításából tértek vissza, amit a Jézustól kapott hatalommal végeztek, miután kettesével kiküldte őket. De fejükbe szállt a siker, megfeledkeztek a helyükről és utasítani kezdik Jézust (Máté 14:15). Így ő két dolgok nyilatkoztat ki nekik azzal, hogy a galileai tenger túloldalára küldi őket. Miközben saját magukra hagyatkozva a szelekkel és a habokkal küszködtek (Márk 6:48–50), meglátták, hogy 1) Istenért semmit sem tudnak saját erejükből véghezvinni, de 2) semmi sem lehetetlen, ha segítségül hívják Istent és az ő erejétől való függőségben élnek. Számos „gyöngyszem” igeszakaszra bukkanhat Isten Igéjének buzgó tanulmányozója, aki időt szakít arra, hogy a Szentírást a Szentírással összevesse.
English
Miért adott nekünk Isten négy evangéliumot?
