Kérdés
Miért van az, hogy a világ olyan sok táján még mindig nem is merik az evangélium üzenetét?
Válasz
Jézus Krisztus ezt az utolsó felhívást intézte mindenkori követőihez: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Máté 28:19-20). A Lukács által lejegyzett Apostolok Cselekedeteit olvasva tanúi lehetünk annak, hogy az apostolok mindenben engedelmeskedtek a Mester szavának. Miután Isten Szent Lelke leszállott rájuk, nagy bátorsággal hirdették a megváltó evangélium örömhírét (Apostolok Cselekedetei 2:4). Isten azért adta nekik az ún. glossolalia természetfeletti képességét, azaz hogy számukra is ismeretlen nyelveken hibátlanul szólják az örömhírt, hogy annyi távoli országbeli ember hallhassa saját nyelvén az evangéliumot, amennyi csak lehetséges (Apostolok Cselekedetei 2:6). Az üzenetet halló emberek hittek Isten beszédének, és mikor aztán elmentek saját tartományukba, akkor magukkal vitték a kegyelemből való megváltás üzenetét, így az evangélium egyre tovább és tovább terjedt.
A kereszténységet az őt érő számos támadás ellenére sem sikerült eltörölni a történelem századai során a föld színéről. Az evangélium örömhíre minden elfojtó törekvés ellenére is továbbterjed, és Jézus Krisztus szeretete mind a mai napig életeket formál át. Misszionáriusok mindent és mindenkit hátrahagytak, csak hogy a világ járatlan tájai lakosságának hirdethessék a megváltó örömhírt. Az emberek személyes bizonyságokon-, rádió- és televízióműsorokon, az interneten-, hitéleti írásokon-, és sok más csatornán keresztül hírt kapnak Jézus Krisztus szabadításáról, és életük átadásával válaszolnak rá. Lezárt országokban élő muzulmán emberekről is hallunk, kiknek Jézus – más közvetítő híján – álmokban és látomásokban jelenik meg. Ezek a testvérek arról tesznek bizonyságot, hogy minden kétségen felül meggyőződhettek arról, hogy Jézus Krisztus az egy igaz Isten egyszülött Fia. Minél inkább nő azonban bolygónk lakossága, annál nagyobb mértékben nő a még el nem ért embertársaink száma is. Krisztus egyházának legjobb igyekezete ellenére is sok milliónyi ember létezik, aki még sosem hallott Jézus Krisztusról. Emellett sajnos az is megfigyelhető, hogy a világ azon részei, ahol a keresztény szellemiség még a közelmúltban is erősen képviseltette magát, úgy mint Törökországban, vagy Észak-Afrikában, mára hamis vallások fellegváraivá váltak.
Az egyik ok, hogy miért van még mindig annyi ember, aki sosem hallotta az evangéliumot, éppen abban keresendő, hogy egyes etnikai csoportok nagyon elszigetelve élnek. Felfedezők napjainkban is tárnak fel olyan törzseket és falvakat, melyek annyira kieső helyen vannak, hogy még a létezésükről sem tudott senki. Ez persze azt is maga után vonja, hogy egyes csoportok olyan nyelvet beszélnek, amit a misszionáriusok még nem tudtak kisilabizálni, így a velük való kommunikáció is alapvető nehézségekbe ütközik. Vannak olyan népcsoportok és nemzetek is, akik annyira ellenségesek az idegenekkel — így a keresztényekkel szemben is — , hogy egyenesen veszélyes lehet hozzájuk menni. Sokan, akik próbálták már őket is elérni, az életükkel fizettek, fellépésükre pedig az országhatárt csak még jobban lezárták.
Az, hogy a világ tetemes részét miért nem éri el az evangélium örömhíre, a nyugati kultúrkörben élő keresztények lusta közömbösségével is magyarázható. Jakab apostol szavai intőleg szólnak a világ azon részéhez, mely Földünk más tájaival összehasonlítva igencsak jómódban él: "Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, a melyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!... Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok... " (Jakab 5:1-5).
Meglehet, hogy viszkető füleink már nehezen veszik be ezeket a szavakat, azonban jól tesszük, ha önvizsgálatot tartunk és, úgymond, felpróbáljuk ezt az inget is. Vajon mi is így állunk ehhez a kérdéshez? Valóban helyesen bánunk az erőforrásainkkal? Jézus Krisztus tükröt tartva a világi hiábavalóságok elé ma is így tanít minket erről: "Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba" (Lukács 16:9). Más szavakkal tehát, jól kell sáfárkodjunk az Isten által ránk bízott javakkal, hogy minél több embert nyerhessünk meg Istennek, vagyis törekednünk kell Isten országának növekedésére.
A pénzünkre pusztán önnön vágyaink kielégítésének eszközeként tekintünk, vagy pedig Isten olyan ellátmányára, melyet az Ő irányadásának megfelelően kell felhasználjunk? A rendelkezésünkre álló földi napjainkat csak a saját kényünk-kedvünk szerint töltjük, vagy olyan Isten-adta ajándékként kezeljük azokat, amelyeken az Ő akaratát érvényesíthetjük? Képességeinket és tehetségünket csak saját magunk szolgálatába állítjuk, vagy pedig olyan tálentumként tekintünk rájuk, ami által jobb eszközök lehetünk Istenünk kezében? Mikor kiadásainkat vesszük számba, akkor azon mélyszegénységben élő embertársainkra is gondolunk, akik a szomszédban, vagy éppen távoli országokban tengetik nélkülözésben gazdag hétköznapjaikat? Lehetséges, hogy Isten már régen világosan tudtunkra adta, hogy misszionáriusként akarja minden tálentumunkat kamatoztatni, azonban mi keménynyakúan ellenállunk Neki? Esetleg arra hívott el, hogy buzgóságos imával támogassunk egy-egy konkrét missziót, mi viszont sűrűn hagyjuk az Ő elhívását a földre hullani? Eleget teszünk Isten azon felhívásának, hogy jól kezeljük az Ő által ránk bízott javakat, és ügyelünk arra is, hogy az Ő szándékainak megfelelően használjuk fel azokat? Valóban mindig az Ő királyságát tesszük a legelső helyre, és mindig úgy engedelmeskedünk az evangéliumi örömhír továbbadására szóló felszólításának, amint azt az adott élethelyzet megkívánja és lehetővé teszi? Sokan egyszerűen azért nem hallották még az evangélium üzenetét, mert Isten választott edényei (mindenki, akiben a Szent Lélek lakozást vett) nem tesznek eleget elhívásuknak. Pusztán azért, mert mi már jól ismerjük az örömhírt, nem szabad, hogy annyira hétköznapinak tekintsük, hogy továbbadásának vágya is kialudjon szívünkben! Mindig tudatosan próbáljuk keresni a lehetőséget a szellemi halálra menetelő embertársaink bölcs megszólítására, és imában kérjük Istent, hogy küldjön az utunkra embereket, továbbá hogy Ő adja meg a helyes szót a szánkba, annak rendelt idejében!
Máté evangéliumának 11:21-24 igehelyén Jézus fájdalmas szózatának lehetünk tanúi, amit azon városok lakóihoz intézett, akik hallván hallva az Isten szájából kijött minden Igét, süket áspis módjára dugták be füleiket, akik látván látva Isten jeleit és csodáit, a minden embert megvilágosító igaz Világosságot, elhomályosult szívük vakságában viszont "inkább szerették a sötétséget". Így olvassuk az Igét: "Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, a melyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban. De mondom néktek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néktek. Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna. De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked." Ebből az igerészből is nagyon úgy tűnik, hogy Isten számon fogja rajtunk kérni a nekünk adott lehetőségeket (Máté 10:14-15). Mivel Isten az egyedül igazságosan Ítélő (Zsoltárok 7:11), így minden bizodalmunkat joggal vethetjük Belé. Ő az evangélium hírét soha nem hallott emberekhez is igazságos lesz. Mi azonban, akik már az Ő világosságban járunk, Istennek és embernek is felelősséggel tartozunk, hogy mennyire engedelmeskedünk azon parancsának, hogy minden meg nem tért embertársunknak hirdessük az Ő el nem múló, nagy kegyelmét (Máté 12:36; 2.Korinthusbeliekhez 5:10).
Minden keresztény hívőnek számos lehetősége van, hogy hozzájáruljon meg nem tért embertársai lelki üdvösségéhez. Az adott helyzetedtől függően, vagy attól éppen teljesen függetlenül, te is lelkeket ragadhatsz ki a tüzes tóból, testvérem! Vegyünk hát sorra egy pár dolgot, amiben mindnyájan buzgón gyakorolhatjuk magunkat:
• Adjunk missziós célokra imát, tárgyi adományt, pénzt!
• Adjunk a világ szegény gyermekeinek, és özvegyeinek testi és szellemi szükségleteire. Ez az Istennek tetsző istentisztelet! Számos igaz jótékonysági szervezetet találunk, akik a világ legkisebbjeinek legkisebbjeivel törődnek.
• Kérdezd meg imában az Urat, hogy foglalkozásszerűen misszionáriusnak szánt-e téged? Azt se feledd, hogy a misszió sokszor a szomszédban, a sorban állva, a buszon vagy a rendelőben ülve kezdődik!
• Látogass el olyan helyekre, ahol az emberek még nem ismerik az evangéliumot. Ez lehet, de nem feltétlenül kell, távoli ország legyen. Tégy egy sétát településed szegényebb negyedei felé, ha kéred Istent, minden utadban Ő fogja vezérelni lépteid. Éld át annak az örömét, amiben akkor részesülsz, ha figyelmet-, jó szót-, egy friss zsemlét adsz, ha másokat felüdítesz. Számos segélyszervezet úgy indult, hogy valaki egyszerűen megelégelte magában, hogy mindig elfordítja tekintetét embertársai szükségeitől.
• Ha jó nyelvi adottságaid vannak, fordíts építő prédikációkat, és hitéleti szemelvényeket, majd tedd azokat mások számára is elérhetővé!
• Engedd el végre a saját kényelmedet! Isten kétélű kardjával vágd szét lustaságod és egzisztenciális félelmeid összes gúskötését! Ha Isten elhívott téged, akkor gondoskodni is fog minden szükségedről!
• Kérd Istent, hogy világosan mutassa meg elhívásodat és minden tálentumodot, valamint hogy segítsen ezeket az evangélium terjesztésének szolgálatába állítani. Ismerd fel minden adottságodban azt a potenciált, ami által Isten országa nőhet. Legyél akár jó autóvezetői vagy szervezőkészséggel megáldva, legyenek akár kiterjedt technikai vagy orvosi ismereteid, vagy legyél sikeres vállalkozó – ezen képességeidet, és az ezekből keresett pénzt is, mások javára fordíthatod.
Mikor az Úr Jézus Krisztus tanítványai szeme láttára felszállt a mennybe, akkor mindössze egy tucat emberre bízta az egész világot megváltó üzentét. Földi szolgálatának idején minden további nélkül megtehette volna, hogy hosszú missziós utakra megy, mint ahogyan azt a látóvá lett Pál apostol csinálta. Angyalok egész seregeit küldhette volna, hogy ők terjesszék a föld legkiesőbb szegletében is az evangéliumot. Ő azonban nem ezt az utat választotta. Isten a világ messze legfontosabb üzentét, egy maroknyi gyarló emberre bízta! Isten ereje az ember erőtlensége által végeztetik el, ne felejtsük, hogy egy nagy mester tökéletlen eszközökkel is képes tökéletes művet alkotni! Ez az üzenet végtére is az egész világot megváltoztatta, mert tökéletlen emberek hajlandóak voltak régi életüket értéktelen szemétnek ítélni, és mindenüket sutba vetni, hogy Isten Szent Lelkének mindenben engedelmeskedhessenek. Kövessük hát mi is eleink példáját, minden nap tegyük le önös késztetéseinket Isten előtt, szánjuk oda tagjainkat igaz istentiszteletül Neki! A tüzes tó egy embernek sem kell örök lakhelye legyen!
English
Miért van az, hogy a világ olyan sok táján még mindig nem is merik az evangélium üzenetét?
