Kérdés
Mit jelent az, hogy nem jó az embernek egyedül lenni (1.Mózes 2:18)?
Válasz
Az 1.Mózes 1:27 igeverse elmondja, hogy Isten az emberiséget bináris nemmel, férfinak és nőnek teremtette. A teremtés hetének végén Isten kijelenti, hogy az egész teremtése igen jó (1.Mózes 1:31). Mivel Isten tervezte a nemi binaritást, és mivel azt igen jónak nevezte, a Genezis elbeszéléséből világosan kitűnik, hogy a férfi és a nő közötti különbségtétel fontos. De hogy valóban mennyire fontos, azt talán csak akkor ismerjük fel, amikor elolvassuk a részletesebb, kiterjedt beszámolót arról, hogy Isten valójában hogyan teremtette az első férfit és első nőt a Mózes első könyve 2. fejezetének beszámolója szerint. Isten az ott elhangzottak kapcsán jelenti ki, hogy nem jó a férfinak egyedül lenni (1.Mózes 2:18). Ez az első alkalom, amikor valamire azt mondja, hogy nem jó. Az első feljegyzett rossz dolog tehát az, hogy a nő még nem volt a színen! Ez sokat elmond arról, hogy a nő mennyire fontos szerepet tölt be Isten tervében.
Az 1.Mózes 2:7 leírja, amint Isten megformálta Ádámot a föld porából, és belé lehelte az élet leheletét, életre keltve őt. Miután megteremtette Ádámot, Isten a buja Édenkertbe helyezte őt (1.Mózes 2:15). Isten úgy tervezte, hogy Ádám művelje és gondozza a kertet. Mindeddig Ádám volt az egyetlen ember, de Isten teremtő munkássága még nem fejeződött be. Isten maga ismeri el a mű befejezetlenségét - bár egy dolgot kivéve mindent megteremtett, a fennmaradó hiány mégis nagy volt. Isten megállapította, hogy nem jó az embernek egyedül lenni (1.Mózes 2:18).
Valamivel korábban Isten kijelentette, hogy megteremti az embert, és hogy az uralkodni fog a többi teremtménye felett (1.Mózes 1:26). Isten többes számban használta a névmást (ők), ami azt jelenti, hogy nem csak egy ember lesz. Az Isten által tervezett alkotásban egy ember nem tudta volna elvégezni a feladatot. Ádám teremtése után Isten levonta a következtetést, hogy Ádám nem bizonyult elégnek. Nem volt jó – az nem felelt meg az Ő tervének –, hogy Ádám egyedül legyen. Az 1.Mózes 1:27 szerint, amikor Isten mégis megteremtette az emberiséget, férfinak és nőnek teremtette őket.
A munka felénél, a hatodik napon, Isten megjegyzi, hogy a munka még nincs befejezve, és amit még el kell végezni ahhoz, hogy a munka jó legyen, az az, hogy meg kell teremtenie még az ellenpólust, aki segíthet Ádámnak beteljesíteni Isten az emberiségre néző szándékát (1.Mózes 2:18). Egy ember egyedül ezt nem tudta megtenni. Mielőtt azonban Isten kielégítette volna Ádám női társ iránti igényét, megmutatta neki, hogy minden állatfajnak megvan a maga párja - az állatvilágban is volt minden fajnak hím és nőstény példánya (1.Mózes 2:20), mindaddig azonban Ádám még egyedül volt. A Teremtés könyve nem mondja el, hogy Isten miért mutatott rá Ádámnak erre a hiányosságra, mielőtt megoldotta volna azt, de annak mindenképpen van értelme, hogy Ádámnak meg kellett értenie, mennyire fontos, hogy legyen egy női párja - nélküle Isten az emberiség működésére néző teljes terve kudarcot vallana, hisz nem lennének olyan “ők”, akik Isten szándéka szerint irányítanák a teremtést.
Isten tehát elaltatta Ádámot, és egyfajta műtétet hajtott végre rajta, melynek keretében eltávolította az egyik bordáját, majd begyógyította a sebet (1.Mózes 2:21). Ebből a bordából formálta meg Isten az első nőt (1.Mózes 2:22). Amikor Isten Ádám elé vitte a nőt, Ádám felismerte az értékét (talán, mert Isten előzetesen már megmutatta neki, hogy milyen magányos nélküle). Ádám megértette, hogy a nő belőle származik, és hogy egyedülálló módon illeszkednek egymáshoz (1.Mózes 2:23). Bár értékük tekintetében egyenlőek, mégis egymástól eltérően lettek megalkotva. Isten ezzel befejezte a teremtő munkásságát, amelynek utolsó ecsetvonása a nő volt. Ezzel vette kezdetét a szexualitás, a nemek közötti különbségek, de a házasság alapvető alkotói is ide vezethetők vissza (1.Mózes 2:24-25). Isten úgy tervezte a férfit és a nőt, hogy egyenlőek, ugyanakkor különbözőek legyenek. Bizonyos értelemben egymás ellentettjei, és mégis mindkettőre szükség volt és van ahhoz, hogy az Ő tervét beteljesítsék.
A férfi és a nő eredetéről szóló genezisbeli elbeszélés más bibliai írók szerint történelmileg pontos (Pál apostol az olyan igeszakaszokban, mint a Rómabeliekhez 5, és az 1.Timótheushoz 2 például részletesen tárgyalja Ádámot és Évát, valamint az utánuk jövőkre gyakorolt hatásukat). Az utóbbi időkben azonban egyre inkább kétségbe akarják vonni a teremtés hetének történeti helytállóságát és ezáltal annak tervszerű mivoltát. Amint a társadalmak egyre inkább eltávolodnak attól, hogy Istent Teremtőjükként ismerjék el, úgy távolodnak el a Teremtő tervezésének az elismerésétől is. Ennek az eltávolodásnak az egyik eredménye a nemek közötti növekvő zűrzavar. Amint egyre kevésbé ismerjük eredetünket és hogy mire vagyunk szánva, annál inkább elfelejthetjük identitásunkat, és a saját utunkat kezdjük keresni, ahelyett, hogy az Ő számunkra készített tervét teljesítenénk be. Bár az Istentől való effajta függetlenség bizonyos szempontból vonzónak tűnhet, a Teremtőnktől és az Ő tervétől való függetlenedésre való törekvés során teljesen szem elől téveszthetjük, hogy kinek-, és hogy mire teremtett minket. Sokkal jobb, ha felismerjük az Ő teremtésének szépségét, és követjük Isten nekünk szóló tervét - hogy így az Ő ránk néző terve elfogadása által kiteljesedhessünk abban, aminek Ő teremtett minket.
English
Mit jelent az, hogy nem jó az embernek egyedül lenni (1.Mózes 2:18)?
