Kérdés
Elérhetjük-e valaha azt a pontot, hogy már nem lehet megbocsátani nekünk (Náhum 3:19)?
Válasz
Náhum próféta ihletett könyve Ninive városa eljövendő pusztulásának okát magában rejtő költői kérdéssel zárul: "Nincs enyhítés a te sebedre, gyógyíthatatlan a te nyavalyád. A kik híredet hallják, mind tapsolnak feletted, mert kire nem hatott volna ki a te gonoszságod soha?". A "nincs enyhítés a te sebedre, gyógyíthatatlan a te nyavalyád" kijelentés arra utal, hogy Ninive bűne ekkor már megbocsáthatatlan volt. Felmerül a kérdés, hogy ez az elv vajon a személy szintjén is érvényes-e, azaz van-e egy pont, amit elérve bűneink már nem bocsáttathatnak meg?
A szóban forgó igeversben szereplő kérdés rávilágít azon szörnyű istentelenségre, melyben Ninive nyakig elmerült. Amikor Isten azt mondja, hogy "gyógyíthatatlan a te nyavalyád", akkor azzal voltaképp a hamarosan elkövetkező vesztük bizonyosságát hangsúlyozza. Ninivének tehát végtére azt kellett learatnia, amit vetett (Galata 6:7).
Fontos azonban emlékeinkbe idézzük, hogy Isten korábban már megkegyelmezett Ninivének, amikor annak népe megbánást tanúsított. Kr. e. 760-ban, körülbelül egy évszázaddal Náhum próféciája előtt, Jónás próféta azt hirdette, hogy Ninive 40 nap elteltével elpusztul (Jónás 3:4). No, de mi történt mégis? Az emberek elfordultak a bűneiktől: "A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének" (Jónás 3:5). Isten így tehát megkímélte Jónás korának Ninivéjét, Náhum idejére viszont már ugyanez e nagy város minden megtérésre adott lehetőséget elutasított.
A Biblia számos példát tartalmaz Isten azok iránt való könyörületességéről, akik hajlandóak bízni Őbenne, és megbánni bűneiket. Lukács evangéliumának 15. fejezete három példát is felvonultat, mely mind arról szól, hogy Isten meg akarja váltani a veszésbe menetelőket: az elveszett juh-, az elveszett drahma (érme)-, valamint a tékozló fiú példáját. Mindegyik esetben azt látjuk, hogy az Úr mindenkit örömmel fogad, aki Őhozzá tér meg.
Isten mindenkinek felajánlja a bűnbocsánat lehetőséget, aki csak kéri azt tőle (Ézsaiás 1:18). János apostol első levelének 1:8-9 igeverse ma is így szól: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.". Azok, akik azt állítják magukról, hogy ők márpedig bűntelenek, valamint akik nem hajlandók bocsánatért folyamodni Istenhez, elesnek annak lehetőségétől, hogy Isten kimossa őket bűneikből.
Jézus Krisztus a kereszthalála előtti éjszakán együtt vacsorált közvetlen követőivel. Ekkor "vett egy poharat, és miután hálát adott, adta nekik, mondván: "És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára" (Máté 26:27-28)". Isten annyira szeret minket, hogy egyszülött Fiát küldte értünk, hogy Ő haljon meg helyettünk a kereszten, és ezáltal bűneink bocsánatában részesülhessünk általa (János 3:16).
Az egyetlen olyan pont, amikor már késő megbocsátásban részesülni, a halál ideje. A Zsidókhoz írt levél 9:27 világosan kimondja: "...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik" (MBT). A Krisztusban hívők haláluk pillanatától fogva a teljes örökkévalóságot Krisztussal töltik. A hitetleneknek viszont, akik elutasították Isten megbocsátásának ajánlatát, már nem lesz több lehetőségük arra, hogy meggondolják maguk. Ezért mondja a 2Korinthus 6:2 igeverse, hogy "íme itt az üdvösség napja".
English
Elérhetjük-e valaha azt a pontot, hogy már nem lehet megbocsátani nekünk (Náhum 3:19)?
