Kérdés
Hogyan értsük a Máté 6:24 igeversét, mely szerint nem szolgálhatunk két úrnak?
Válasz
A Máté 6:24 igevers tanúsága szerint Jézus a következőket mondta: “Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak”. Ezek a szavak Krisztus hegyi beszédének (Máté 5-7. fejezete) fajsúlyos részeként hagyták el száját. Prédikációjában az is elhangzott, hogy balgaság kincseket gyűjteni a földön, “...hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják...” (Máté 6:19-20); ehelyett inkább arra sürgetett minket, hogy a mennybe gyűjtsünk kincseket, ahol azok örökké megmaradnak. Javaink bölcs befektetésének legfőbb akadálya maga csalárd szívünk. Ahol ugyanis a kincsünk van, ott van a szívünk is, és vice versa (Máté 6:21). Emberként hajlamosak vagyunk mindig azt követni, ami éppen rabul ejtette szívünk – Jézus viszont világossá tette, hogy nem szolgálhatunk két urat.
Ami rabszolgájává tett minket, az rendre urunkká is válik (Rómabeliekhez 6:16). Az alkohol, a kéjvágy és az anyagiasság nem kevés embertársunk rabszolgatartója. Jézus arra vonatkozó figyelmeztetésében, mely szerint nem szolgálhatunk két úrnak, az Istennel szemben álló leghatalmasabb fejedelemként magát a pénzt (lásd Mammon) határozza meg.
Jézus arra való felhívása, hogy kövessük Őt, egyben arra is (f)elhív minket, hogy hagyjunk el minden más urat. Máté evangelistát a vámszedők asztala mellől hívta el (Máté 9:9), ő pedig engedelmeskedve Neki mind a fényűzést, mind pedig a piszkos üzérkedéseket háta mögé vetette. Pétert, Jakabot és Jánost a halászhálótól, azaz a biztos megélhetésüktől hívta el (Márk 1:16-18). Jézus hívásának engedelmeskedni azt jelentette, hogy mindent, amit addig ismertek, maguk mögött kellett hagyniuk, mindent, amiért addig fáradságosan dolgoztak. Jézus a későbbi Pál apostolt, a zsidóság dolgaiban sikeresen forgolódó “befutott” farizeust, a következőképp hívta el: “... megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni” (Apostolok Cselekedetei 9:16). Ezek a szavak persze soha nem fognak helyet kapni a kereszténységet hirdető óriásplakátok reklámkampányaiban – holott ez volna a korrekt dolog, ugyanis Jézus követése mindezt éppannyira magában foglalja (Lukács 9:23). Minden mást hátra kell hagyjunk, fizessünk még olyan magas árat is (Máté 10:34-39).
Az Úr “féltékeny Isten”-ként jellemzi magát (2.Mózes 34:14). Ez azt jelenti, hogy őrködik afelett, ami jogosan az Övé. Ő okkal féltékeny a mi (kizárólagos) szeretetünkre, hiszen arra teremtett minket, hogy ismerjük (azaz teljes egységben legyünk Vele) és szeressük Őt (Kolossébeliekhez 1:16). Ő nem úgy féltékeny, mint mi emberek, vagyis Ő nem attól fél, hogy elvesztésünk által bármiben is hiánya lesz, hiszen neki semmire sincs szüksége (lásd Zsoltárok 50:9-10; a fordító kiegészítésével). Ő inkább azért féltékeny ránk (féltő szeretet, nem a korunkra kizárólagosan elterjedt pejoratív jelentés – a fordító megjegyzése), mert épp hogy nekünk van szükségünk Őreá (Márk 12:30; Máté 22:37). Mikor egy másik urat szolgálunk, mondjuk a pénzt, akkor önnön lényünket fosztjuk meg mindattól a jótól, amire teremtettünk, Istent pedig az Őt jogosan megillető imádattól.
Egyedül Jézusnak van jogos és kizárólagos igénye ránk, hiszen Ő saját vére árán vásárolt meg minket. Így szabadított meg korábbi urunktól, a bűntől (1.Korinthusbeliekhez 6:20; 7:23; Rómabeliekhez 6:17). Ő senkivel nem osztozik (szívünk) trónján. Jézus földi szolgálata idején is voltak néhányan, akik ideig-óráig követték őt, odaadásuk viszont csupán felszínes volt (Lukács 9:57-62). Akarták, amit Jézus kínált, de szívből nem kötelezték el maguk mellette (Márk 10:17-22). Más dolgok fontosabbak voltak számukra. Két urat akartak szolgálni.
Nem szolgálhatunk két urat, mert – mint ahogy Jézus rámutatott – elkerülhetetlen, hogy a végén az egyikőjüket gyűlöljük, a másikat pedig szeressük. E jelenségnek ez a természetes velejárója. Egymással szembeálló urak más-más dolgokat kívánnak és követelnek meg az embertől, és más-más utakra vezetnek minket. Az Úr az egyik irányba tart, míg testi késztetéseink és a világ pedig a másik irányba húznának. Választanunk kell. Amikor Krisztus követésére adjuk szívünk, minden másnak meg kell halnunk, különben nem lehetünk állhatatosak. Egyébként olyanokká válhatunk, mint Jézus magvető-példázatából ismert kavicsos, tarackos, terméketlen talaj (Lukács 8:5-15) – tudjuk ugyanis, hogy a föld csak az esetek egynegyedében hozott valóban gyümölcsöt. Bár voltak magok, amik eleinte kihajtottak, de aztán elszáradtak és elhaltak. Nem gyökerezhettek mélyen a jó talajban.
Ha két urat próbálunk szolgálni, hűségünk is szükségszerűen megoszlik, és mikor a tanítványság nehézségei frontálisan ütköznek majd a testi örömök csábításával, a javak hajszolása, a világi csalfa jóléte és a földi sikerek gravitációs vonzása el fog minket vonni Krisztustól (lásd 2.Timótheushoz 4:10). Az istenfélelemre való (f)elhívás egyenesen megy szembe bűnös természetünkkel. Kizárólag a Szent Lélek segítségével maradhatunk elkötelezettek az egy Úr mellett (János 6:44).
English
Hogyan értsük a Máté 6:24 igeversét, mely szerint nem szolgálhatunk két úrnak?
