Kérdés
Mit mond a Biblia a népszerűségről és a népszerűségi vágyról?
Válasz
Mindannyian vágyunk rá, hogy mások elfogadjanak minket. A kisgyermek szocializációjának központi eleme, hogy egyre jobban megtanulja a szeretett személy jelzéseit értelmezni, és saját viselkedését ezen jelzések függvényében alakítani. Ha azonban mások pozitív visszajelzésére pusztán azért van szükségünk, hogy mások véleményére alapozva határozzuk meg saját értékünket, akkor már rossz úton járunk. A közvélekedést a változás szele szüntelen ide s tova hányja, hiszen ezek az emberi vélemények (szinte) sosem abszolút igazságon alapulnak. Ha tehát túl nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek, akkor fel is készülhetünk arra, hogy egyik csalódásból a másikba fogunk botladozni. Ha a népszerűségre úgy tekintünk, mint a boldogsághoz vezető út egyik fő szegletkövére, akkor már a bálványimádás bűzös posványában is bokáig beleléptünk. Ha saját értékünket Isten irántunk való önfeláldozó szeretetén kívül bármi másból vezetjük le (akár saját képességeinkből, akár vélt bölcsességünkből, akár szerteágazó szociális befolyásunkból stb.), akkor már fel is állítottunk egy utálatos bálványt szívünk templomába. Minden és mindenki bálványnak minősül életünkben, amitől/akitől szívből jövő azon mély szükségeink és igényeink kielégítését várjuk, melyeket csak Isten képes betölteni.
A népszerűség egyébként is messze többet kell jelentsen annál, hogy arra vágyunk, hogy mások „jófejnek", vagy kellemes jellemnek tartsanak minket. Valójában arra kéne vágyjunk, hogy jó bizonysága legyünk Urunknak ebben a bomló anyagi világban (Filippibeliekhez 2:15). A népszerűségre való túlzott koncentrálás a saját magunkkal-, a saját egónkkal való megszállottság egyik kórtünete és kor-tünete. A népszerűség utáni epekedés nem más, mint az „élet kérkedése", mint ahogyan azt János apostol első levelének 2:16 igehelyén mondja Isten Szent Lelke. Az önös énünknek igen jól esik, ha népszerűnek tudhatjuk magunkat. Szívesebben fürdőzünk ebben a tűnő érzésben, mintsem hogy őszintén és bátran szembenéznénk saját gyengeségeinkkel és tökéletlenségeinkkel. Mindennek egyenes következménye a büszkeségben felfuvalkodott szív megkeményedése. A büszkeség pusztító hatása által túl nagy súlyt tulajdonítunk majd saját jelentőségünknek, és ezzel párhuzamosan meg is vakulunk saját bűneinkre és bukásunkra (Példabeszédek 16:18; Rómabeliekhez 12:3). Heródes király széles támogatottságot élvezett a nép körében, mikor hátborzongató, nyilvános halála bekövetkezett (Apostolok Cselekedetei 12:19-23).
A hamis tanítók mindig nagy népszerűségre tesznek szert a tömegben, hiszen azt mondják, amire az emberek füle olyannyira viszket (2.Timótheus 4:3). A Szentírásban arra is találunk szomorú példát, mikor egyesek az örök Isten követése helyett, az ideig-óráig tartó népszerűséget választották. Társaik véleményét nagyobbra tartották Isten megváltó ajándékánál. Erről így olvasunk János evangéliumának 12:42-43 igehelyén: „Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből: Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét." Mindenki, aki arra vágyik, hogy népszerű legyen, sokszor választani kell majd az emberek tetszése, vagy Isten helyes szolgálata között. Isten életünkre néző terve számos ponton ütközik azzal, amit a világ szán nekünk (1.János 2:15). Ahhoz, hogy népszerűek legyünk, a világ fősodrásában kell úsznunk, ez a keserű vízfolyam azonban a lefolyóba-, végül pedig a szennyvízcsatornába torkollik. Ha azonban mégis ezt választjuk, akkor egy dologról biztosan sikerül bizonyságot tennünk, mégpedig arról, hogy mi ülünk életünk volánja mögött, nem pedig Jézus Krisztus, hogy mi vagyunk életünk ura, és nem pedig Ő (Lukács 9:23).
A Galátziabeliekhez írt levél 1:10 igerészben választott szőcsövén, Pál apostolon, keresztül így tanít minket ma is az Úr: „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék." Ezen igerész hű bizonysága szerint nem tudunk egyidejűleg és egyaránt Istennek és a világnak is tetszeni, hiszen a test és a lélek egymás ellen tusakodnak, a világ barátsága ellenségeskedés Istennel szemben. A saját dicsőség utáni vágyakozás egyértelműen óemberi eredendően romlott természetünkben gyökerezik. Mikor tehát ennek engedünk, akkor test kívánságait visszük véghez, azaz test szerint-, és nem Lélek szerint járunk (Rómabeliekhez 8:5; 12). A bűnös természetünk csábos orvtámadásának emberi pásztoraink is ki vannak téve. Azok a tanítók és prédikátorok, akik saját hatásuk alá kerülnek és elszállnak maguktól és saját népszerűségüktől, módfelett nagy veszélynek vannak kitéve. Ha a népszerűség utáni vágyukat nem teszik idejében helyre (Jézus keresztje alá), akkor fennáll a veszélye, hogy embereknek fognak sima beszédekkel kedveskedni, hogy hamis tanításokat kezdenek el terjeszteni (2.Péter 2:1), és hogy az egész gyülekezetet úgy rendezik be, hogy az a lehető legtöbb embernek tetsszen (2.Timótheus 4:3). Számos példa van arra, hogy ahelyett, hogy „az Istennek teljes akaratát hirdetve" hűen vezetnék és táplálnák az Úr nyáját, elhagyják az Úr útját. (Apostolok Cselekedetei 20:27).
Az Úr Jézus Krisztus minden keresztény hívő követendő példája. Ö felnövekedvén Isten és az emberek szemében egyaránt kedvességre talált (Lukács 2:52). Jézus azonban egy pillanatig sem morfondírozott azon, hogy kinek az akaratát kell véghezvigye, vagyis hogy kinek akar megfelelni. Ez mindvégig világos volt számára, mint ahogyan erről újra és újra bizonyságot is tett (János 8:29; Márk 1:11). Időleges népszerűsége nem befolyásolhatta Őt, és nem is téríthette el rendeltetése betöltésétől (János 6:15). Sosem rettent meg attól, hogy kimondja a kemény igazságot, még akkor sem, ha ez az emberekből csak megvetést (János 6:66), és vad fenyegetést (János 11:53-54) váltott ki, és végül a halálát okozta (János 19:16).
Jézus abban is tökéletes példával jár elöl, hogy hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz. Nem azért vagyunk itt, hogy a saját dicsőségünket keressük, hanem hogy teljesítsük mennyei Atyánk nagyköveti megbízását (Apostolok Cselekedetei 1:8; Máté 28:19). Függetlenül attól, hogy az emberek éppen körberajonganak minket, vagy mély megvetéssel viseltetnek irántunk, az elhívásunkhoz hű elkötelezettségünk nem inoghat meg (Zsidókhoz 12:1-3). Mikor meghozzuk azt a tudatos döntést, hogy nem az emberek véleményéből vezetjük le valós értékünket, hanem Isten el nem múló Igazságából, akkor végre felszabadulunk mindazon tettek véghezvitelére, melyre az Úr Jézus elhívott minket. Mi tagadás, ez nem egyszerű dolog. Előrelátó bölcs Istenünk azonban a legjobb tanáccsal bátorít minket ma is: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben... (Máté 5:11-12).
English
Mit mond a Biblia a népszerűségről és a népszerűségi vágyról?
