Kérdés
Hogyan hagyhatom el azt, hogy izgatottá váljak a nyilvános imádkozás miatt?
Válasz
A nyilvános vagy csoportos imádság sok embertársunk számára ijesztő kitekintést jelent. Legyen szó a nyilvánosság előtt való beszéd bármely típusáról, általánosan igaz, hogy számos ember egyik legnagyobb félelme a csoportok előtt való megnyilvánuláshoz kötődik. A nyilvános imádkozás szellemi vonatkozása miatt még nagyobb terhet vet az emberekre, és így még izgatottabbakká válnak tőle, hiszen a nyilvános ima jó eséllyel másokra is hatással van, belőlük is reakciókat válthat ki. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy míg az imádkozást Isten parancsba adja, addig a nyilvános imádkozást nem. Jézus valójában azt tanította, hogy amikor imádkozunk, a belső szobánkba bemenve, az ajtót magunkra zárva, titokban imádkozzunk mennyei Atyánkhoz (Máté 6:6 EFO). Az első dolog, amit tehát a nyilvános imával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az nem képezi keresztény életünk szükségszerű, elengedhetetlen részét.
Akik csatlakozni szeretnének a nyilvános imádkozáshoz, többféle módon is enyhíthetik az ezen közösségi élményt sűrűn kísérő izgatottságot. Először is fontos, hogy olyan emberek csoportjával imádkozzunk, kiknek társaságában jól érezzük magunkat, olyanokkal, akikről biztosra vehetjük, hogy nem fognak elítélni minket a nem túl választékos megfogalmazású imáink miatt. A másokkal való imádkozás során nagy vigaszt jelenthet, amikor fültanúi leszünk, amint szükségleteinket olyan testvéreink emelik a kegyelem trónjához, akik hallhatóan is eléggé törődnek velünk ahhoz, hogy ezt megtegyék. Mások, akik hallják, hogy mi is imádkozunk értük, hasonlóan bátorságot merítenek abból. Egy egymást szerető, és egymást szeretetben és alázatban elfogadó csoport általában sikeresen enyhíti azok félelmét, akik még a nyilvános imádkozás gondolatától is izgatottá válnak.
Az izgatottság terhét úgy is mérsékelhetjük, hogy a nyilvános imaalkalmak előtt hallható szavak nélkül imádkozunk Istenhez, és arra kérjük Őt, hogy terelje el gondolatainkat és érzéseinket saját magunkról, és irányítsa azokat az Ő személyére. Amikor gondolataink a világegyetem Teremtőjére irányulnak, és belemerülünk az Ő mérhetetlen lényének óceánjába, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a saját magunk körül forgó gondolataink és érzéseink a háttérbe szorulnak. Aggodalmaink – már ha maradnak ilyenek – inkább aköré fognak összpontosulni, hogy a Teremtő mit gondol rólunk, sem mint hogy más teremtmények hogyan szemlélnek minket. Isten megalkuvást nem ismerő szeretettel szeret minket, ha pedig Krisztus által valósággal Hozzá tartozunk, akkor bűneinket már olyan messzire vetette tőlünk, amilyen messze a napkelet van a napnyugtától (Zsoltárok 103:12), és így arra hív minket, hogy minden időben bátran járuljunk kegyelme trónja elé (Zsidókhoz 4:16). Ha tudatosítjuk magunkban, hogy Ő kicsit sem ítél el minket ékesszóló beszédeink hiánya miatt, azzal nagyban elősegítjük izgatottságunk lecsillapodását. Az emberek a külső dolgokra néznek, melyek persze a beszédet is magukban foglalják, Isten viszont a szívet vizsgálja (1.Sámuel 16:7).
Utolsó tanácsként álljon itt az a tapasztalati felismerés, miszerint sokak izgatottságát egyszerűen már a nyilvános imádság gyakorlása is enyhíti. A másokkal való közös imádkozás nagyon építő élmény lehet, az imádság viszont végső soron annak a kiváltsága, hogy mennyei Atyánkkal magunk kommunikálhatunk. Ő látja a szívünk, és már azelőtt tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt kérnénk azt Tőle. Választékos szavakat sem igényel imánkban ahhoz, hogy közeledni tudjon hozzánk és megáldjon minket. Ő csupán azt szeretné, hogy töredelmes szívvel és alázatos lélekkel keressük Őt – ezeket viszont sohasem veti meg (Zsoltárok 51:19), függetlenül attól, hogy imáink mennyire ékesen hangoznak, vagy épp mennyire nem.
English
Hogyan hagyhatom el azt, hogy izgatottá váljak a nyilvános imádkozás miatt?
