Kérdés
Hogyan gondolkozzon a keresztény hívő az önbecsülésről?
Válasz
Az önbecsülés sokak értelmezése szerint „a tudáson, az elért eredményeken, a státuszon, az anyagi forrásokon vagy a külső megjelenésen alapuló értékesség-tudatot” jelenti. Ez a fajta önbecsülés a függetlenség érzésével és büszkeséggel töltheti el, valamint önimádatra sarkallhatja az embert, ami elfojtja a szívben az Isten utáni vágyat. Jakab apostol azt írja, hogy „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (4:6). Ha csupán a földi forrásainkban bízunk, értékesség-tudatunk akarva-akaratlanul is a büszkeségre fog épülni. Jézus ezt mondta: „Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt” (Lk 17:10).
Ez nem azt jelenti, hogy a keresztényeknek alacsony önértékeléssel kellene rendelkezniük, hanem pusztán annyit, hogy nem attól függően kell jó embernek éreznünk magunkat, amit megtettünk, hanem amiatt, akik Krisztusban vagyunk. Ha megalázzuk magunkat az Úr előtt, Ő felmagasztal minket. „Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem” – olvassuk a Zsoltárok 16:2-ben. A keresztények úgy tehetnek szert egészséges önértékelésre és önbecsülésre, ha jó a kapcsolatuk Istennel. Onnan tudjuk, hogy értékesek vagyunk, hogy Isten nagy árat fizetett, amikor Fia, Jézus Krisztus a vérét adta értünk.
Az alacsony önbecsülés bizonyos értelemben a büszkeség ellentéte, egy másik értelemben azonban éppen ellenkezőleg: a büszkeség egyik formája. Egyeseknek azért alacsony az önértékelésük, mert mások sajnálata, figyelme és vigasztalása után sóvárognak. Az alacsony önértékelés éppúgy eszközül szolgálhat ahhoz, hogy az ember saját magára terelje a figyelmet, mint a büszkeség. Ez csupán egy másik út ugyanahhoz a végállomáshoz, ti. az önzéshez és az önmagunkkal való foglalkozáshoz. Pedig inkább önzetlenségre kellene törekednünk, meg kellene halnunk önmagunknak, és arra a hatalmas Istenre kellene irányítanunk a ránk figyelő emberek tekintetét, aki megalkotott és megtart bennünket.
A Bibliából tudjuk, hogy Isten tett értékessé bennünket, amikor megvásárolt magának, hogy a népévé legyünk (Ef 1:14), s ezért egyedül Ő méltó az elismerésre és dicséretre. Ha egészséges az önbecsülésünk, kellően értékesnek fogjuk tartani magunkat ahhoz, hogy ne kövessünk el bűnöket, amelyek szolgaságba sodornak, hanem alázatosan viselkedünk, embertársainkat többre tartva magunknál (Fil 2:3). Fogadjuk meg mindnyájan a Róma 12:3-ban olvasható intelmet: „nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint”.
English
Hogyan gondolkozzon a keresztény hívő az önbecsülésről?
