Kérdés
Mit foglal magába az ősfejlődés elmélete? Hogyan határozható meg az ősfejlődés elmélete?
Válasz
Az ősfejlődés elmélete azon koncepción alapszik, mely szerint az élő organizmusok az élettelen anyagból fejlődtek ki. Amint az emberiség tudományos eszköztára bővült, úgy egyre jobban igyekeztek alátámasztani és kibővíteni ezt az elképzelést. Az összes ősfejlődés elméletben azonban van egy jól kidomborítható közös vonás, mégpedig hogy a tudományosság kritériumainak egyikük sem felel meg. Egy kísérlettel sem sikerült még gyakorlatban megismételni, azaz bizonyítani. Természetes vagy mesterséges közegben sem figyelték még meg soha. A Földön egykoron létezett — feltételezett — állapotok egyszerűen nem képesek kitermelni az élet "építőkockáit". Arról pedig nem is beszélve, hogy a szóban forgó építőkockákat rendező-, és azokat működő organizmusokká szervező információról, valamint annak eredetéről, meg sem próbál valid állításokat tenni az elmélet. Az ősfejlődés koncepciója a saját maga által megszabott elméleti kereteken belül is hemzseg az önellentmondásoktól. Arra nézve sem találtak semmilyen bizonyítékot, hogy a legkülönfélébb és legeltérőbb komplexitású életformák ezen elképzelés szerint hogyan vagy mikor fejlődhettek ki. A mai tudományos ismereteink mind azt látszanak cáfolni, hogy az ősfejlődés természetesen előforduló körülmények között valaha is végbemehetett.
Az ősfejlődés korai koncepciói finoman szólva is igen kezdetlegesek voltak. Például a rothadni kitett hús kis idő elteltével nyüzsgött a kukacoktól, így rögtön le is vonták a következtetést, hogy a már élettelen (szerves és szervetlen kémia distinkciójának hiányában) hús élő szervezetekké alakult. Mivel rendre egereket figyeltek meg takarmány tárolására használt helyeken, így nem állt messze az a gondolat sem, hogy a széna valamilyen csodás módon egérré változott. Tudósok még "állatelőállítási" könyveket is írtak, melyben olvasóikkal megosztották, hogy például hogyan lehet skorpiót kreálni a téglákra helyezett és a napsugárzásnak kitett bazsalikom levelekből. Az ősfejlődés ezen fajtájának külön neve is van: spontán generáció. Ez az elmélet igazolhatóan Arisztotelészig vezethető vissza, aki részben a saját korát megelőző filozófusok munkásságára alapozta tudományos állításait. Bármennyire is hihetetlen, még alig kétszáz évvel ezelőtt ez egy népszerű tudományos magyarázat volt egyes élő szervezetek kialakulására. Csak a 19. század közepén jött el annak az ideje, hogy a Pasteurhöz hasonló elmék kísérletileg is bebizonyítsák, hogy élő szervezetek csak más élő szervezetekből állhatnak elő. Ennek nyomán a tudomány a későbbiekben azt is bizonyította, hogy ez molekuláris szinten is igaz, azaz hogy élő sejt csak egy másik élő sejtből származhat.
Az ősfejlődés mai elméletei — a fentiekkel szemben — éppen hogy a komplexitásukról ismerszenek meg. Az egyik ilyen elmélet sokszor valószínűtlenebbnek tűnik, mint a másik. A mindent vezérlő, mégis teljesen opportunisztikus, erők és behatások mibenlété felől való találgatások széles spektruma a mélytengeri lávakürtöktől, a meteorbecsapódásokon keresztül, egészen a radiokatív tengerpartokig ér. Általánosságban azonban elmondható, hogy az ősfejlődés minden modern elmélete olyan körülményeket feltételez, melynek során természetes jelenségek olyan módon alkotnak, kombinálnak, és szerveznek át (rekombinálnak) molekulákat, hogy azok egyszer csak életképes organizmusokká válnak, és még önmaguk sokszorosítására is képesek lesznek. Ez persze minden előzetes koncepció és terv nélkül megy végbe, pusztán a vak szerencsétől és az esetleges környezeti visszajelzéstől vezérelve. Ezek az elméletek az elképzelt természetes közegek, és a molekulák önszerveződése okainak széles skáláját tárja elénk. A közös vonás újfent az bennük, hogy már a teljes valószínűtlenség fokáig következetlenek, és jól megalapozott kutatásokkal távolról sem rokoníthatóak.
A modern ősfejlődési elméletek egyik fő sebe az, hogy nem képesek az élő szervezetek magas fokú összetettségét megmagyarázni. Bár kísérleti úton, laboratóriumi körülmények mellett, igenis lehetséges nagyon egyszerű aminosavakat generálni, azonban ezen egyes aminosavak messze nem elegendőek (sem minőségben, sem mennyiségben) akárcsak egy egysejtű létrehozásához is. Nem csak arról van szó, hogy ezek a környezeti, természetes (itt laboratóriumi és mesterséges) körülmények nem alkalmasak a sejt életfenntartására, hanem még az is erősen megkérdőjelezhető, hogy ezek a körülmények ebben a formában valaha léteztek is valahol. Minden olyan fejlődéselmélet, mely szerint nagyon egyszerű életformák létrejöhettek sejtek viszonylag kisszámú együtteséből, már egy "egyszerű" sejt kialakulását sem képes hitelt érdemlően magyarázni. Olyasvalami, mint az "egyszerű" sejt prototípusa nem is létezik, a legegyszerűbb egysejtű életforma is nagyon összetett. A tudomány a közelében sem jár annak, hogy művi módon önfenntartó, magát reprodukáni képes, sejtet hozzon létre a semmiből, amely létrejöttének vélelmezett környezetében életképes volna. Továbbá teljesen adós marad annak kifejtésével, hogy mi szervezte a szóban forgó aminosavakat magas komplexitású élőlényekké (ebben az értelemben a "legegyszerűbb" egysejtű organizmus is az).
Általánosan igaz, hogy a halál jelensége a filozófia egyik fő problémája (a tudomány végső célkitűzése pedig a halál végső felszámolása, lásd transzhumanizmus — a fordító megjegyzése). A halál jelensége így egyben a filozófiai elméleti rendszerek egyik legfőbb kihívása is, így jól alkalmazható a filozófia posztulátumainak helyességének ellenőrzésére. Ehhez nagyon hasonlóan, az ősfejlődés elmélete a naturalista paradigma helyességén áll vagy bukik. Bár a naturalista világnézet is szolgáltat egy pár feltevést arra nézve, hogy az élet egésze hogyan alakulhatott ki alkotó intelligencia, vagy Teremtő nélkül, a kizárólag természeti befolyást feltételező elméleteket rendre cáfolta a tudomány. Ennek tükrében annál ironikusabban hat, hogy a tudományos naturalizmussal kapcsolatban az a széles körben elterjedt nézet, hogy az "jól megalapozott", "sokszorosan igazolt" és "bizonyított". A naturalista felfogás erősen rászorul az ősfejlődés elméletére, megkerülni azt nem tudja. Az ősfejlődés elméletei viszont (a nevetséges régebbi elméletektől, egészen a mai koncepciókkal bezárólag) tudományosan lehetetlenek.
Azon lehengerlő bizonyítékegyüttes, mely igazolja, hogy az élő szervezetek nem fejlődhettek ki élettelen szerveződésekből, jól mutatja, hogy a naturalista paradigma nem egy realisztikus — tényeken alapuló — elméleti keret. Az élet eredete vagy a természetben keresendő (ősfejlődés elmélet), vagy pedig természetfeletti (intelligens tervezés) beavatkozás eredménye kell legyen. Az ősfejlődés tudományos képtelensége alsó hangon is azt sugallja, hogy az élet kialakulásának legalább egy természetfeletti (a természeti jelenségekből meg nem magyarázható, azokból le nem vezethető) oka kell legyen. Az élet legalapvetőbb építőelemeinek a létrehozása is csak nagyon tervezett, kényesen monitorozott laboratóriumi körülmények között (nem természetes körülmények között), egy intelligens ágens (a kísérletet vezető, nagy szaktudás birtokában lévő ember) vezérlése alatt lehetséges. Már csak ennek a puszta a ténye is azon logikus konklúzió után kiált, mely szerint az élet nem alakulhatott ki intelligens tervező beavatkozása nélkül.
English
Mit foglal magába az ősfejlődés elmélete? Hogyan határozható meg az ősfejlődés elmélete?
