Kérdés
Milyen áldozatokat kellett bemutatni az ószövetségi időkben?
Válasz
Az Ószövetség az áldozatok öt különböző típusát különbözteti meg. Ezek felsorolásszerűen a következők: a teljesen égő áldozat (3.Mózes 1; 6:8–13; 8:18-21; 16:24), az ételáldozat (3.Mózes 2., 6:14-23), a békeáldozat (3.Mózes 3; 7:11-34), a vétekáldozat (3.Mózes 4; 5:1–13; 6:24–30; 8:14–17; 16:3–22), és a jóvátételi áldozat (3.Mózes 5:14–19; 6:1–7; 7:1–6). Mindegyik áldozat egy-egy konkrét felajánlást foglalt magába (állat-áldozat, vagy növényi termények), és mindegyiknek külön rendeltetése volt. A legtöbb ilyen áldozatot két vagy három részre osztották. Ebből az első volt Isten része, a második a Lévita papok része, és harmadik rész pedig az áldozó személyé. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy voltak önkéntes, és kötelező jelllegű áldozatok.
Az önkéntes jellegű áldozatok
Az önkéntes áldozat három fajtáját különböztetjük meg. Az első a teljesen égőáldozat. Ez Isten önszántunkból való magasztalását jelentette. Ezt az áldozati formát azért mutatták be, hogy Isten iránti odaadásukat és Iránta való mély elkötelezettségüket kifejezésre juttassák. Ez az áldozati forma a tudatlanságból, vagy a figyelmetlenségből elkövetett bűnök kiengeszteléséül szolgált. Égőáldozat gyanánt "hímmel és éppel" volt szabad áldozni mégpedig tulokfélét, juhfélét, vagy gerliczét és galambfiakat. Az állatok húsát, egyes belső szerveit, és csontjait tűzzel kellett teljesen elégetni. Ez volt Isten része. Az állat bőrét a Lévita papoknak adták, akik később eladhatták azt, és ezáltal némi bevételre tehettek szert.
Az önkéntes áldozat második típusa az ételáldozat volt, melynek során a föld gabonaterméséből mutattak be áldozatot. Ezt kovásztalan pogácsák és lepények formájában vihették az Úr elé. A sütemények csak lisztlángból (nagyon finom őrlésű lisztből, a liszt legjava) készülhettek, olaj hozzáadásával, és a "te Istened szövetségének sója" sem maradhatott el semmiképp. Az effajta ételáldozatot egy negyed hin (kb. 1,5 liter) italáldozattal (bor) együtt kellett Isten elé vinni. Ez utóbbit az oltár lobogó lángjaira locsolták (4.Mózes 15:4-5). Az ételáldozat rendeltetése az volt, hogy az áldozó személy ez által is kifejezze Isten ellátása-, és változhatatlan jóakarata miatt érzett háláját. A Léviták ezen áldozat egy részét megtarthatták, azt azonban csak a sátoron belül volt szabad elfogyasztani.
A harmadik önkéntes áldozati forma a békeáldozat volt. Ebben az esetben a saját javaiból való ép állattal-, és/vagy különböző pergelt gabonával, valamint a legfinomabb lisztből (lásd lisztláng) áldozott a hívő. Ez kifejezetten hálaadási és szövetségi áldozatnak minősült, amit egy közösen elköltött étkezés tetőzött be. A főpap az állat szegyét-, míg az istentiszteletet tartó pap az állat jobb mellső lábát kapta. Ezt az áldozatot a pap a szertartás közben többször meglóbálta az oltár fölött. Az állat belei között lévő zsírt, a vesét az azt övező zsírral együtt, továbbá a máj hártyáját jó illatként Istennek égették el. Az állat megmaradt részeit az áldozó megehette. Ez is Isten gondoskodását szimbolizálta. Az Ószövetségben említett békeáldozatokhoz tartozott még az Istennek tett fogadalom teljesítése utáni áldozat, a hálaadó-áldozat, és az önálló késztetésből véghezvitt áldozat is.
A kötelező jellegű áldozatok
Az előbbiektől jól elkülönül az ószövetségi törvények által megkövetelt két kötelező áldozat. Az első a vétekért való áldozat, melynek az volt a rendeltetése, hogy a bűnért engesztelést szerezzen, és hogy megtisztítsa a bűnöst tettének szennyétől. A bűnért való áldozatként öt dolgot volt szabad feláldozni, melyek a következők: egytized efányi lisztláng, fiatal bika, hím kecske, nőstény kecske, galambfi/galamb. A feláldozott állat fajtája az áldozó státuszától és anyagi helyzetétől függött. Míg a nőstény kecske egy közember bűnáldozata volt, addig lisztlángot szegény emberek áldozhattak, de a fiatal bikát például a főpap és az egész nép bűneiért áldoztak. Isten természetesen a társadalmi és anyagi pozíciótól függetlenül ugyanúgy tekintett a szívből tett felajánlásokra. Mindegyik áldozatra nézve külön előírásokat kellett követni, ugyanis pontosan meg volt szabva, hogy mit kell csinálni az adott állat vérével a szertartás közben. A zsíros részeket, valamint a vese és máj hártyáját, Istennek való égő áldozatként kellett felajánlani. Az állat megmaradó részeit vagy teljesen elégették, majd hamvait a táboron kívülre vitték (lásd az éves engesztelő áldozat során a főpap és az egész nép bűneiért), vagy pedig a sátor külső terében fogyasztották el.
A kötelező áldozat másik típusa a jóvátételi áldozat volt. Ebben az esetben kizárólag kossal volt szabad áldozni. A jóvátételi áldozatot a nem szándékosan elkövetett bűnök engesztelésére használták, vagyis olyan vétkekre, melyek esetében a sértett fél kártérítésben részesült, továbbá mikor ezen áldozat által nyertek tisztulást a bűntől vagy más testi bajoktól. Az állat zsírját, veséit, és a máj hártyáját ebben az esetben is Istennek áldozták fel, míg a kos megmaradó részét a szent sátor előterében fogyaszthatták el.
Az Ószövetség áldozatai mind Isten hibátlan báránya, azaz Jézus Krisztus, egyszer és mindenkorra elegendő tökéletes áldozatára mutattak előre. Az áldozatokra és a törvény összes többi rendelésére egyaránt igaz, hogy pusztán "... csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé" (Kolossébeliekhez 2:17). A hívő keresztények úgy tekintenek az Úr Jézus Krisztus helyettesítő kereszthalálára, mint az emberiség összes bűneiért tett egyszeri áldozatra, hiszen Isten Igéje egyértelműen erről tesz bizonyságot (Zsidókhoz 10:1-18). Jézus halálával-, és azt követő feltámadásával megnyitotta előttünk a "szenthelyre" vezető keskeny, de annál biztosabb utat (Zsidókhoz 10:19-22), így immáron szabadon léphetünk be Isten jelenlétébe, hogy "ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé" (Zsidókhoz 13:15 vö. 9:11-28; 4:14-5:10).
English
Milyen áldozatokat kellett bemutatni az ószövetségi időkben?
