Kérdés
Mit takar Pascal fogadása?
Válasz
Pascal fogadása egy 17. századi francia filozófusról és matematikusról, Blaise Pascalról kapta a nevét. Pascal egyik leghíresebb műve a „Pensées" (Gondolatok), amit poszthumuszként 1670-ben jelentettek meg. Ebben a műben találjuk azt a dilemmát, amelyet Pascal fogadásaként ismerünk.
A fogadás lényege Pascal szerint az, hogy pusztán az értelmünkkel nem juthatunk el Isten létezésének ismeretére. Ezért a legbölcsebb az, ha úgy éljük az életünket, mintha lenne Isten, hiszen az ilyen életvitellel mindent megnyerhetünk, viszont semmit sem veszíthetünk. Ha úgy élünk, mintha lenne Isten, és tényleg van, akkor elnyertük a mennyet. Ha nem létezik, semmit sem vesztettünk. Ha viszont úgy élünk, mintha nem lenne Isten, de mégis létezik, akkor pokol és büntetés lesz az osztályrészünk, és elveszítjük a mennyet és az örömöt. Ha mérlegeljük a lehetőségeket, akkor a racionális döntés nyilván az lenne, hogy úgy élünk, mintha Isten létezne. Pascal arról is szót ejt, hogy lehetnek olyanok, akik az adott időpontban nem képesek hinni Istenben. Ilyen esetben is úgy kellene élnie, mintha hinne. Talán az a fajta élet, amelyet „hit szerint" élünk, elvezet a tényleges hitre.
A fogadást számos kritika érte a különböző táborok részéről. Ott van például a következetlen kijelentéseken alapuló érv. Ez az érv azzal támadja Pascal fogadását, hogy semmi okunk a keresztyén Istenre korlátozni a választások lehetőségét. Mivel a történelem során számos vallás keletkezett, számos istenre is lehetőség van. Egy másik kritika ateista körökből származik. Richard Dawkins feltételezte egy olyan isten létezésének lehetőségét, aki akár meg is jutalmazhatja az őszinte hitetlenséget, és megbüntetheti a vak vagy tettetett hitet.
Akárhogy is, minket az érdekel, hogy Pascal fogadása összeegyeztethető-e a Szentírással. A fogadás több sebből vérzik. Először és mindenek felett, nem veszi figyelembe Pál apostol érvelését a Róma 1-ben, miszerint az Istenre utaló jelek mindenki számára nyilvánvalóak, ezért nincs mentség a számunkra (Róma 1:19-20). A puszta logika is elvezethet Isten létezésének ismeretére. Az istenismeretünk nem lesz teljes, de valamilyen istenismeret lesz. Továbbá, az istenismeret elegendő arra, hogy egyikünknek se lehessen kifogása Isten ítélőszéke előtt. Mindnyájan Isten haragja alatt állunk, amiért igazságtalansággal elnyomtuk Isten igazságát.
Másodszor, nem beszél Jézus követésének az áráról. Lukács evangéliumában Jézus kétszer is figyelmeztet, hogy vizsgáljuk meg, mivel jár a tanítványság (Lukács 9:57-62; 14:25-33). Jézus követésének ára van, és ezt az árat nem könnyű megfizetni. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy el kell veszíteniük az életüket ahhoz, hogy megtalálják azt (Máté 10:39). Követése magával hozza a világ gyűlöletét (János 15:19). Pascal fogadása erről egyáltalán nem beszél. Ily módon a Krisztusba vetett hitet puszta hiszékenységgé degradálja.
Harmadszor, teljesen félreértelmezi az emberi természet romlottságát. A természeti ember (akit nem szült újjá a Szentlélek; János 3:3) a Pascal fogadása által elővetített költség-haszon elemzéssel nem lehet meggyőzni a Jézus Krisztusba vetett hitre. A hit az újjászületés eredménye, ami pedig a Szentlélek isteni munkája. Ezzel nem azt állítom, hogy nem lehet rábólintani az evangélium igazságaira vagy külsőségekben akár engedelmeskedni Isten törvényének. A magvető példázatának (Máté 13) egyik üzenete az, hogy amíg Krisztus vissza nem jön, a hamis megtérés az élet része lesz. Az igazi, üdvözítő hitről azonban a gyümölcs tesz bizonyságot (Máté 7:16-20). Pál azzal érvel, hogy a természeti ember nem képes megérteni Isten dolgait (1Korinthus 2:14). Miért? Mert lelki vonatkozásúak. Pascal fogadása nem tesz említést a Lélek elengedhetetlen előzetes munkájára, mely révén eljuthatunk az üdvözítő hit ismeretére.
Negyedszer és utoljára, apologetikai/evangelizációs eszközként (ami a fogadás eredeti szándéka lett volna) úgy tűnik, hogy inkább a kockázat/jutalomra fekteti hangsúlyt, ami nincs összhangban a Krisztussal való valódi, üdvözítő hiten alapuló kapcsolattal. Jézus a parancsolatainak való engedelmességet a Krisztus iránti szeretet bizonyítékának tartotta (János 14:23). Pascal fogadása szerint az ember azért választja a hitet és az engedelmességet, hogy jutalomként elnyerje a mennyet. Ettől még az a tény, hogy a menny igazi jutalom, és hogy ebben kellene bíznunk és erre törekednünk, nem veszít az értékéből. De ha engedelmességünket csakis vagy elsősorban az motiválja, hogy bejussunk a mennybe és elkerüljük a poklot, akkor a hitünk és engedelmességünk egy eszköz lesz annak megszerzésére, amire vágyunk, nem pedig egy újjászületett hívő szívének a „terméke", és nem a Krisztus szeretetéből fakadó hitet és engedelmességet fejezi ki.
Összefoglalásként, Pascal fogadása, noha érdekes filozófiai gondolatot fogalmaz meg, nem kellene egyetlen hívő evangelizációs és apologetikai repertoárjában sem szerepeljen. A hívőknek Jézus Krisztus evangéliumát kell megosztaniuk és hirdetniük, mert ez az egyetlen, ami „Isten ereje... minden hívőnek üdvösségére" (Róma 1:16).
English
Mit takar Pascal fogadása?
