Kérdés
Mi az a páskha-bárány? Hogy értsük azt, hogy Jézus Krisztus a mi páskha-bárányunk?
Válasz
A páskha-bárány volt az az állat, amit Isten áldozatként rendelt népének azon az estén, melyen a Pusztító által minden ház elsőszülöttjét elveszítette Egyiptomban (2.Mózes 12:29). A számos csapás közül, melyet Isten az önnön magát minden isten felé emelő fáraó ellen intézett, ez volt az utolsó. (A közhiedelemmel ellentétben tíznél több csapás érte a fáraó országát, melyek mindegyikének az volt a szellemi célja, hogy a fáraó és alattvalói felfuvalkodottságukból megtérve ne vesszenek el örökre menthetetlenül. Tűnjék ez bármennyire is visszásnak a bűntől bomlott emberi elménk számára, a csapások mind Isten hosszútűrésének jelei voltak, csakúgy mint ahogyan a jó apa is odacsap a kövesút közepén játszó gyermeke fenekére, hogy az szót fogadjon, és ne kerüljön a sebesen közeledő kamion kerekei alá — a fordító megjegyzése). A fáraó végül ezen végső csapás hatására engedte el a már évszázadok óta rabigába vert és ingyen-munkára kényszerített izraelitákat (Mózes 1:11). A mindkét oldal számára következményekben gazdag éjszaka beteltével Isten örök rendelésbe adta Izráel fiainak, hogy megemlékezzenek erről a sorsfordító eseményről (2.Mózes 12:14).
Isten arra utasította minden zsidó háztartás fejét, hogy válasszon ki egy egyéves, minden fogyatkozás nélküli, ép hím bárányt (2.Mózes 12:5; vö. 3.Mózes 22:20-21), majd — miközben kényesen ügyel arra, hogy a bárány egyetlen csontja se törjön meg — az esti szürkületkor vágja le. A bárány vérét ezt követően a bejárati ajtók szemöldökfáira és ajtófélfáira kellett kenni. Az állat húsát megsütve (2.Mózes 12:7-8), nagy sietséggel kellett fogyasszák, mintegy azt szimbolizálva, hogy a régi (egyiptomi) világból gyorsan kivonulnak. Isten konkrét instrukciója így hangzott: "És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az" (2.Mózes 12:11). Készen kellett tehát álljanak arra, hogy maguk mögött hagyják a bűnnel rokonértelmű Egyiptom földjét.
Isten afelől biztosította tehát népét, hogy mikor meglátja majd a szeplőtlen bárány vérét az ajtófélfán, akkor "elmegy", "elhalad" (a páskha szó jelentése) a hajlék mellett, és "nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni" a házakba (2.Mózes 12:23). Minden egyes otthon, amely azon az éjen nem lett felkenve a bárány vérével, elveszítette elsőszülöttjét (2.Mózes 12:12-13).
Isten Igéjének tanulmányozásánál általános elv, hogy az ószövetségi, homályos rituálék tökéletes értelmet kapnak az újszövetségi iratok fényében (hiszen azok mind a Jézus Krisztusban ajándékba kapott kegyelem előrevetülő árnyékai). Ez egyszerűbben kifejezve azt jelenti, hogy az újszövetségi Ige nélkül az ószövetségi Szentírás érthetetlen-, az ószövetségi Írás nélkül pedig az újszövetségi textus értelmetlen. Óriási veszély rejlik tehát abban a teljességgel hibás hozzáállásban, amiben annyi mai hittestvérünk és gyülekezetünk elsüllyed, mikor azzal a sánta indoklással vetik a földre az ószövetségi Igét, hogy azzal már úgysem kell foglalkozni, hiszen Jézus azt már mind betöltötte. Csak az Újszövetség kiáradt fénye-, a Világ Világossága láttatja meg a páskha-bárány előképe és az Úr Jézus közötti egyenes kapcsolatot (1.Korinthusbeliekhez 5:7). Isten Szent Lelke keresztelő János száján keresztül is bizonyságot tett arról, hogy Jézus Krisztus az Isten báránya (János 1:29), de Péter apostol ihletett Írásán keresztül is arról tanúskodik, hogy a názáreti Jézus volt a "hibátlan és szeplőtlen" bárány (1.Péter 1:19 vö. 2.Mózes 12:5). Mivel Jézus minden bűntől mentes (földi szolgálata idején is), ezért Ő az egyetlen, Aki valóban "szeplőtlen"-nek nevezhető (lásd Zsidókhoz 4:15). Mikor János apostol elragadtatott az Örökkévaló Isten mennyei trónja elé, akkor úgy látta Jézus Krisztust, mint "egy Bárányt", mint egy "megölöttet" (Jelenések 5:6). Igen jelentőségteljes az is, hogy Jézus Krisztust a páskha-, vagy más nevén Pészah idején feszítették keresztre (Márk 14:12).
A Szentírás világos tanítása szerint a hívők jelképesen megmosták bűn a sarától szennyes ruháikat a Bárány vérében, és így megmenekültek az örök szellemi-, azaz második haláltól (Zsidókhoz 9:12, 14). Éppúgy, mint ahogyan a "Pusztító" sértetlenül hagyta azon házakat, melyeken a bárány vére nyugodott, úgy csak a szeplőtlen Bárány vére által lehetséges, hogy Isten jogos ítélete ne érintse a Krisztusban hívő eredendően bűnös embereket, kizárólag Isten értünk kiontott vére által lehet örök életünk (Rómabeliekhez 6:23).
Az első Pészah ünnepe a zsidók egyiptomi rabigából való megszabadításának állít emléket, Jézus Krisztus halála pedig az Ő Nevében hívők a bűnből való szabadulását hirdeti (Rómabeliekhez 8:2). Míg az első Pészah a kivonulás eseményének mementója, addig az újszövetségi keresztények az Úr haláláról (...és nem születéséről — lásd karácsony) kell megemlékezzenek az úrvacsora szentsége által, mindaddig még az Úr Jézus visszatér (1.Korinthusbeliekhez 11:26).
Az ószövetségbeli páskha-bárány — nagyon is kézzelfogható és legalább annyira jelentős mivolta ellenére — a végső és messze magasabb természetű páskha-báránynak, azaz Jézus Krisztusnak, csupán előrevetülő, homályos árnyéka volt. Bűntelen élete és önként vállalt áldozati halála által Jézus vált az örök halálból kivezető egyetlen Úttá, minden Őbenne hívő örök életének biztos zálogává (1.Péter 1:20-21).
English
Mi az a páskha-bárány? Hogy értsük azt, hogy Jézus Krisztus a mi páskha-bárányunk?
