Kérdés
A keresztény hívő számára mikor lehet megengedett a polgári engedetlenség eszköze?
Válasz
Kr.u. 54 és 68 között Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus volt Róma császára, akit az utókor többnyire csak Néró néven ismer. Ez az uralkodó nem éppen istenfélő életéről volt hírhedt. Számos tiltott dologban gyakorolta magát. A hosszú felsorolásból az incesztus-, nagyobb tömegek lemészárlása-, a gyújtogatás-, de a homoszexuális házasság sem maradt ki. A 64.-ben „bekövetkezett" nagy római tűzvész állítólagos szítója maga Néró volt. A római arisztokrata származású szenátor és történész, Tacitus, így emlékezik meg erről: „Hogy tisztára mossa magát a vádtól (vagyis hogy ő maga gyújtotta fel a várost), Néró a gyanút a társadalom által fertelmes tetteik miatt legmélyebben megvetett osztályra — a köznép által csak keresztényeknek nevezett emberekre — terelte, és válogatott kínzások egész sorát szabadította rájuk" (XV. Évkönyvek).
Pál apostol Néró uralkodása alatt írta a Rómabeliekhez intézett levelét. Míg azt várnánk, hogy a római keresztényeket az elnyomó, gyilkos hatalom ellen való lázadásra bíztatja, addig a 13. fejezetben a következő sorokat találjuk:
„Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: a kinek az adóval, az adót; a kinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet" (Rómabeliekhez 13:1-7).
Isten Szent Lelkének irányítása alatt tevékenykedő Pál még a kegyetlen és istentelen császár uralkodása alatt élő hittestvéreinek is azt mondja, hogy engedelmeskedjenek a fennálló világi hatalomnak. Ezen túl még azt is állítja, hogy az Isten által rendelt hatalmon kívül nem létezhet más hatalom, és hogy a politikai szerepet betöltő hatalmasságok – így, vagy úgy – , de végtére is mindig Istent szolgálják (még akkor is ha meggyőződésük, hogy minden leheletükkel Istent kell káromolják, és minden erejükkel Isten népét kell nyomorgassák és gyilkolják – a fordító megjegyzése).
Péter apostol – Isten Szent Lelkétől ihletetten – majdnem szóról szóra ugyanezt közli velünk az Újszövetségben található két levele egyikében: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak; Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére. Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát; Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek"(1.Péter 2:13-17).
Péter és Pál apostol ihlettet tanításai számos kérdést vetettek fel a polgári engedetlenség kapcsán aggódó keresztény hívek körében. Vajon Isten ezen választott szócsövei tényleg arra intenek minket, hogy minden, de tényleg minden, kormányzati utasításnak engedelmeskednünk kell?
A polgári engedetlenség különböző megközelítéseinek rövid áttekintése
A polgári engedetlenséget legalább három különböző módon lehet megközelíteni. Az anarchista felfogás szerint az adott személy bármikor szabadon ellenszegülhet a kormányzati hatalomnak, ha erre személyes késztetést érez, és erre feljogosítva érzi magát. Mint ahogyan a Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének 13. fejezetéből is világosan kitűnik, ennek a nézetnek semmilyen bibliai alapja sincs.
A szélsőséges hazafias nézeteket vallók tábora szerint az állampolgárnak mindig engedelmeskednie kell országa vezetésének, bármi is legyen tehát a parancs, mindig követnie kell azt. Amint azt hamarosan látni fogjuk, ennek a nézetnek sincs semmiféle bibliai fundamentuma, és ráadásul maga a történelem cáfol rá ezen nézet helyességére. A nürnbergi perben egyes nemzetiszocialista (náci) háborús bűnösök védőügyvédei arra hivatkoztak, hogy védenceik csupán közvetlen kormányzati utasításokat követtek, így személyükben nem vonhatóak felelősségre tetteikért. Az egyik bíró azonban a következő egyszerű kérdéssel utasította el a védelem ezen kísérletét: „Igen, igen uraim, de az emberi törvények felett valóban semmilyen törvény sem áll?"
A Biblia a szívbéli engedelmesség elvén és gyakorlatán keresztül közelíti meg e kérdést. Ezen általános törvény alól egy, vagyis pontosan egy, kivétel létezik: ha az államhatalom olyan gonosz tettek véghezvitelét teszi kötelezővé, amelyek megkívánnák a keresztény hívőtől, hogy szembemenjen Isten Igéjének világos tanításával, és az Általa támasztott elvárásokkal.
Polgári engedetlenség – Igei példák
Mózes második könyvének első fejezete beszámol arról, hogy az egyiptomi fáraó azt a világos parancsot adta a héber bábáknak, hogy születésük után rögtön öljék meg a zsidó fiúgyermekeket. A Biblia viszont azt is tudtunkra adja, hogy „a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket" (2.Mózes 1:17). A Szentírás mindemellett azt is közli velünk, hogy a bábák hazudtak a fáraónak, mikor az kérdőre vonta őket, hogy miért nem rendelése szerint jártak el. Így olvassuk tovább az Igét: „Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék és igen elhatalmazék. És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat"(2.Mózes 1:20-21). Ennek az igerésznek messze nem az az üzenete, hogy Isten megjutalmazza a törvényellenes cselekedetet, és a nyilvánvaló hazugságot. Jól ismert tény, hogy letűnt korok uralkodói, így a fáraó is, istenként tiszteltették magukat (lásd lejjebb). Világosan látható tehát, hogy Isten azért bánt így a bábákkal, mert a hamis istennek való engedelmesség helyett — életük kockáztatásával is — az egy igaz Istennek való engedelmességet választották.
Józsué könyvének második fejezetében tanúi lehetünk annak, amint a parázna Ráháb engedetlen volt Jerikó királyával szemben, mikor az arra szólította fel őt, hogy adja ki a zsidó küldötteket, akik a város kikémlelésére jöttek. Ahelyett azonban, hogy elárulta volna őket, egy kötélen engedte le őket a városfalon, hiszen háza éppen azzal volt határos. Annak ellenére tehát, hogy Ráháb félreérthetetlen parancsot kapott a város legnagyobb urától, mégis ellenállt neki. Így a város későbbi zsidó ostrománál az Ő-, és családja életét megkímélték. Az igaz történetből az is kiderül, hogy Ráháb nem a hozzá hasonló halandó emberektől való gyáva félelemből árulta el saját népét, hanem hogy az akkori nemzetek — Izráel népének csodás katonai sikereiről hallva — pontosan értették, hogy ezért a népért egy messze nagyobb Isten harcol, mint akiket ők tisztelnek isten gyanánt. Ráháb tehát ennek az — istenek felett lévő — Istennek engedelmeskedett.
Sámuel első könyve megörökíti Saul király azon parancsolatát, melynek értelmében senki sem ehetett addig, míg le nem győzte a filiszteusokat. Azonban éppen Saul fia, Jonathán, szegte meg a király rendelését, mikor a kemény csatától megfáradtan erdei mézet evett, hogy azzal némileg felfrissítse magát. Ő azonban tudatlanságból-, nem pedig engedetlenségből cselekedett így, hiszen Jonathán nem hallotta atyja parancsát. Mikor Saul hírt kapott a történtekről – a rá kevésbé jellemző, nagy következetsségről tévén bizonyságot – azt mondta, hogy fiának meg kell halnia. A nép azonban nyíltan ellenszegült Saul parancsának, Saul pedig – ingadozó természetéhez hűen – engedett a népnek (1.Sámuel 14:45).
A bibliai engedelmesség-, és a civil engedetlenség egy további példáját a Királyok első könyvének 18. fejezetében találjuk. Itt egy Abdiás nevű emberről olvashatunk röviden, „aki felette igen féli vala az Urat". Mikor Jézabel királynő (a babiloni szajha nevű bukott angyali lény egyik legvilágosabb bibliai ábrázolása) Isten prófétáit gyilkoltatta, akkor Abdiás százat elrejtett közülük, hogy életben maradhassanak. Ez a cselekedete egyértelműen szembement az uralkodói hatalom ártó szándékával.
A Királyok második könyvének 11. fejezetében találhatjuk az uralkodó államhatalommal szembeni lázadás látszólag egyetlen elfogadott esetét. Akházia anyja, Athália (a babiloni szajha démonának egy másik emberi hordozója) elkezdte Júda királyi házának teljes kiirtását. Ebből a vérvonalból kellett megszülessen a világ üdvözítője, Jézus Krisztus. Akházia fiát, Joást, azonban elrejtette a király lánya, Jóseba, és így fennmaradhatott a királyi vérvonal. Hat évvel később Jójada pap a testőrségből embereket gyűjtött maga köré, és Joást tette meg királynak. Athália hat éves (jelképes!) országlása pedig a saját maga által kikiáltott Baál-tisztelő királynő csúfos halálával zárult.
Dániel próféta több polgári engedetlenségi esetet is feljegyez. Az első ilyen esetben, melyet Dániel könyvének 3. fejezetében találunk, Sidrák, Misák és Abednégó nem volt hajlandó istenként tisztelni a királyt, és térdet hajtani Nabukodonozor arany állóképe előtt (mely a Jelenések könyvében található fenevad képének félreérthetetlen előképe). A másik példát a könyv 6. fejezetében találjuk, ahol maga Dániel nem engedelmeskedett Dáriusz király rendeletének, mely szerint semmilyen más istenhez nem szabad imádkozni, csak őhozzá. Isten mindkét esetben kimentette embereit az engedetlenségért lesújtó halálos ítélet elől.
Az Újszövetség említést tesz Péter és János apostolok polgári engedetlenségéről is, mikor — az Apostolok könyvében feljegyzett eset szerint — az akkor hatalmon lévő erőkkel szemben ágáltak. Miután Péter meggyógyított egy sántán született férfit, őt, és Jánost is bebörtönözték, mert Jézus Krisztus szabadítását merészelték hirdetni. A vallási vezetők vérig el voltak szánva rá, hogy mindenképp megakadályozzák Jézus Krisztus tanításának terjedését. Péter azonban csak így felelt nekik: „Vajjon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk" (Apostolok Cselekedetei 4:19-20). A hatalmon lévők később is vegzálták az apostolokat, és ismét azt követelték tőlük, hogy ne tanítsák Jézus tudományát, Péter azonban újfent így válaszolt: „...Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek" (Apostolok Cselekedetei 5:29).
A polgári engedetlenség időben legutolsó példáját a Jelenések könyvében találhatjuk, amit János apostol tollán keresztül juttatott el hozzánk Isten. A Szent Lelke világosan azt mondja, hogy mindazok, akik az Antikrisztus uralma alatt keresztényként még a földön lesznek, nem fogják elfogadni sem az Antikrisztust (aki minden kétségen felül Jézus Krisztus második eljövetelének fogja kikiáltani magát), sem pedig az általa felállított új világrendet, mint ahogyan a fenevad képét sem fogják tisztelni (Jelenések 13:15). Mindezért az életükkel fognak fizetni. Itt már hallhatjuk is Nabukodonozor történetének visszhangját.
Polgári engedetlenség — tanulság
Milyen tanulságot vonhatunk le tehát a fenti bibliai példákból? A keresztények polgári engedetlenségére vonatkozó elveket így foglalhatjuk össze:
• A keresztényeknek ellen kell állniuk azon világi hatalomnak, amely nyíltan felszólít-, vagy egyenesen kényszerít, gonosz tettek véghezvitelére. Meg kell próbálniuk a törvény adta lehetőségeken keresztül – erőszakmentes módon – megváltoztatni azt a kormányzatot, mely helyesli az ilyen gonosz tetteket, és még buzdít is rájuk.
• A polgári engedetlenség — utolsó eszközként — megengedett, ha a kormányzat törvényei vagy parancsai nyíltan szembemennek Isten törvényeivel és parancsolataival.
• Ha a keresztény a fenti esetek valamelyikében megtagadja a gonosz cselekedet végrehajtását, és ezért üldözni kezdik, akkor szabadon mentheti az életét. Amennyiben nem tud-, vagy nem akar elmenekülni, akkor különösebb pereskedés nélkül vállalja fel a rá kirótt büntetést, hiszen a legsúlyosabb büntetés esetén is a legrosszabb, ami történhet vele, hogy hazaküldik a mennyei Atyához.
• A keresztény hívek, minden további nélkül, törekedhetnek arra, hogy az Isten törvényeit lábbal tipró államhatalmat törvényes keretek között leváltsák. Azt viszont sose felejtsük, hogy nekünk nem test és vér ellen van tusakodásunk, mint ahogyan azt se, hogy Jézus Krisztus országa nem e világról való.
Végül pedig azt is mindenképpen meg kell említsük, hogy a keresztényeknek Istentől kapott parancsolatuk van arra, hogy imádkozzanak a vezetőikért – legyenek azok még olyan balgatagok vagy gonoszak. Imádkozzunk azért is, hogy vezetőink vakságuk bukdácsoló félhomályából megtérve elhagyják istentelen ösvényeiket, és kövessék az Úr „kiváltképen való" Útját: „Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel" (1.Timótheushoz 2:1-2).
English
A keresztény hívő számára mikor lehet megengedett a polgári engedetlenség eszköze?
