Kérdés
Mik a posztmodern veszélyei?" "Milyen formában lehetnek veszélyesek a posztmodern hiedelmek?
Válasz
Egyszerűen kifejezve a posztmodern egy olyan filozófiai irányzat, mely szerint objektív, abszolút igazság nem létezik. Előbbi megállapítását különösen érvényesnek vallja a szellemi és vallási kérdésekben. Ha a posztmodern világnézet Isten létezésével, valamint a vallásos életvezetés igényével szembesül, akkor a következő álláspontra helyezkedik. Ez a nézet egyben a posztmodern rövid és tömör összefoglalását is adja: "Lehet, hogy ez neked jó és igaz, nekem viszont nem az." Míg egy ilyen reakció a kedvenc ételünk vagy a művészet megítélésében nagyon is megállja helyét, addig a valóság megítélésénél veszélyeket hordoz magában, ugyanis egy rangra állítja a személyes véleményt és az objektív valóságot.
A posztmodern kifejezés a modern utáni korszak és a modern kor utáni filozófiai irányzatok jellemzésére használatos. Posztmodern nem más mint egy ellenreakció a modern kor beteljesületlen ígéreteire, melyek szerint az emberi értelem képes az egész világot megváltani. Mivel a modern kor nézeteinek egyik sarokköve az abszolút és kizárólagos igazságok létezésébe vetett hit, így a posztmodern — a modernnel szembehelyezkedve – arra kényszerül, hogy az ebbéli nézeteket kijavítva, a kizárólagos igazságokba táplált hitet teljességgel elvesse. Ennek következményeként mindent, így az empirikus diszciplínákat és a vallást is az egyén kívánságainak és személyes hitének szubjektív torzítólencséjén keresztül vizsgálja.
A posztmodern veszélyei hasonlóak egy mindent magával ragadó örvényhez, melynek gyújtópontjában a kizárólagos és abszolút igazságok relativizálása, majd tudatos elutasítása áll. Az örvény külső sugárkörein már jól látható a vallás és hitbéli kérdésekben perdöntő józan ítélőképesség teljes elvesztése. Majd a folyam valahol a vallási pluralizmusba torkollik, ami nagyjából annyit állít, hogy egyik vallás vagy hitrendszer birtokában sincs objektív igazság, ergo az sem állítható, hogy egyik vagy másik vallás volna "az igaz vallás".
A posztmodern veszélyei — # 1 — A viszonylagos igazság
A relatív, helyzetfüggő igazság nézetének kialakulása egy több generáción átívelő filozófiai gondolategyüttes eredményének tekintendő. A teológusok gondolkodását Augustinustól egészen a reformációig döntően a nyugati civilizáció szemlélete határozta meg vagyis az igazság el nem évülő, változatlan és egyetemleges koncepciója. A 14. és a 17. század között, jelesen a reneszánsz korától, a filozófiai gondolkodók az emberi valóság fényében kezdték az emberiséget kielemezni. Ha a világosabb szemléltetés végett a kortörténetet családfaként szeretnénk ábrázolni, úgy a reneszánsz volna a modern kor nagyanyja, míg a felvilágosodás az anyja. Az igazság legfőbb forrása és központja már nem Isten volt, hanem maga az ember.
A felvilágosodás a racionalitás és az ésszerűség trónra jutását jelentette a valóság minden lehetséges vonatkozása felett. E kor nézete szerint csak a tudományos eredmények minősülnek objektív ismeretnek, hiszen tudományos értelemben csak ezek védhetőek meg. A porosz származású Immanuel Kant 1781-ben megjelent műve "A tiszta ész kritikája" címet viseli. Ez az írás nagyban hozzájárult a relatív igazság eszméjének térnyeréséhez. Kant érvelése szerint soha nem juthatunk Isten igaz ismeretére (régi agnosztikus felfogás), ezért bevezette az úgynevezett tények és a hit közötti művi felosztást. Kant szerint a tényeknek semmi közük nincs a valláshoz, hanem két eredendően különböző dologról van szó. Ezen megállapítás eredményeként a szellemi témák a vélemények kategóriájába szorultak, és az igazság kizárólagos szószólói az empirikus tudományok lettek. Míg a modern kor a tudományok abszolút uralmába vetette hitét, addig ezzel egyidejűleg Isten különleges kijelentését, vagyis a Szentírást, száműzte az igazság és a bizonyosság erkölcsi kategóriájából.
A modern kor filozófiájából a posztmodernbe való átmenetet Friedrich Nietzsche munkássága alapozta meg. Friedrich Nietzsche a posztmodern védőszentjeként a perspektivizmus ideájába kapaszkodva azt állította, hogy minden tudás, így maga az empirikus tudományok (és azok eredményei) is, az egyéni nézőpont és a személyes értelmezés függvényei. Sok más filozófus úgy mint Foucault, Rorty és Lyotard alapozta eszméit Nietzsche téziseire és osztozott Isten és a vallás általános elutasításában. Az abszolút igazság minden lehetséges vonatkozását élesen visszautasították. Lyotard ezt a minden emberi kultúrát átívelő és magába ölelő igazságot pőrén csak metanarratívanak titulálta. Az igazság elleni filozófiai hadviselés posztmodernizmusban csúcsosodik ki, ahol már az abszolút és kizárólagos érvényű igazságok puszta létét is tagadják. Egy ilyen attitűd természetesen mindent visszautasít, ami magát hibátlan és tévedhetetlen igazságnak tekinti, így a Szentírást is.
A posztmodern veszélyei — # 2 — Az ítélőképesség teljes elvesztése
Ahogyan Aquinói Szent Tamás, a nagy teológus, mondta, hogy a mindenkori filozófus feladata a megkülönböztetés (az igaz és a hamis között). Amit ezzel ki akart fejezni az, hogy az igazság megállapítása a megítélés és a differenciálás képességétől függ, vagyis ugyanattól a képességtől, ami a tudomány területén is képes különbséget tenni egy valami, és a más valami között. Ha azonban az objektív és abszolút igazság nem is létezik, akkor szó szerint minden csak az adott személy szubjektív megítélésén áll vagy bukik. A posztmodern gondolkodói számára egy adott könyv írójának nem tiszte megmondania, hogy könyve valójában miről is íródott. Az olvasó ezt majd megteszi helyette. Ezt a folyamatot dekonstrukciónak nevezik. Ha tehát ideális esetben egy könyvnek több olvasója, mint írója van, akkor a műnek annyi helyes értelmezése van, mint ahány olvasója van. Az így előállt kaotikus helyzet csírájában fojtja el még annak a lehetőségét is, hogy valami értelmes állítást tehessünk, vagy hogy különbséget tehessük a különböző személyes értelmezések áradatában, hiszen egyszer csak minden általános mérce híján találjuk magunkat. Különösen igaz ez a hit és a vallás kérdéseire. Azon kísérlet, mely a vallás területén egy helyes és értelmes differenciálást (különbségtételt) tesz lehetővé, minden súlyát elveszti és olyan vitává aljasul, mintha csak arról folytatnánk diskurzust, hogy a csoki-, vagy a vaníliafagyi a finomabb. A posztmodern állítása szerint lehetetlen objektív módon ítéletet hozni az egymástól eltérő "igaz" állítások közt.
A posztmodern veszélyei — # 3 — A pluralizmus
Ha tehát az abszolút igazság kategóriája nem is létezik, akkor nincsen mód értelmesen differenciálni az igaz és hamis állítások között. Ezzel lehetetlenné válik igaz és hamis állításokat tenni egy adott vallási irányzatról is. Ebben az esetben egy helyes következtetést vonhatunk le: minden vallási irányzat egyenrangúnak tekintendő, azaz egyenrangúan igaz, vagy egyenrangúan hamis. A posztmodern gyakorlatba való átültetését pluralizmusnak nevezzük. A filozófiai pluralizmus szerint egyetlen vallásnak sincsen joga magát igaznak-, és ezzel egyidejűleg más vallásokat hamisnak tekintenie. A vallások terén alkalmazott filozófiai pluralizmus képviselői és támogatói számára már nem léteznek hamis tanok vagy eretnekségek. D.A. Carson így fogalmazza meg az evangéliumi keresztények pluralista nézeteket illető aggodalmait: "Szellemileg borúsabb perceimben azon tűnődöm, hogy vajon lehetséges-e az, hogy mindenütt, ahol a pluralizmus a randa fejét felüti, ott legalább akkora veszélyt jelent az evangéliumra, mint a gnosztikus hamis tanok a második századbeli terjedése? A posztmodern progresszív térnyerésének veszélyei, úgy mint a viszonylagos- vagy helyzetfüggő igazság, az ítélőképesség elvesztése, valamint a filozófiai pluralizmus nagy kihívás elé állítják a konzervatív kereszténységet. Az értékpluralizmus gyakorlata Isten Igéjét úgy fojtja el, mint egy olyan eszme hirdetőjét, amelynek semmilyen hatalma nincs az emberiség felett, mint aminek nincs meg a képessége, hogy az egyetlen igaz vallásként megállja a helyét a világ versengő vallásaival szemben. Mi a kereszténység válasza a fenti kihívásokra?
A posztmodern kihívásaira adott válaszok
A bibliai kereszténység szilárdan hirdeti hitének kizárólagos igazságát továbbá, hogy igenis lehetséges egy ésszerű különbségtétel az igaz és hamis, valamint a szellemi igazság és hamisság között. A bibliai kereszténység zavartalanul állítja, hogy a Szentírás Isten Igéje, Isten igazságának egyetlen és kizárólagos forrása. Ebből következik, hogy minden más hit hamis és hazugságokon alapszik.
Egy ilyen kijelentés posztmodern korunkban menten irritált felkiáltásokat von maga után. Ezek szerint arrogáns, és picit sem toleráns ilyen dolgokat állítani. Az igazság makacs és népszerűtlen kategóriája azonban nem az egyéni beállítódás és személyes preferenciák függvénye. A posztmodern fundamentuma sebesen magábaroskad és gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a bibliai kereszténység állításai nemcsak logikusak, de általános érvényűek is. Ha sorba vesszük ezeket, akkor az első ilyen állítás pont az, hogy abszolút igazság nagyon is létezik. Jézus Krisztus maga mondta, hogy Őt egy fő feladattal küldték hozzánk: "Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra" (János 18:37b). A posztmodern egyik alaptézise szerint egy igazság sem lehet abszolút természetű és kizárólagos igényű. Itt azonban már rögtön az első önellentmondásba ütközünk: a posztmodern legalább egy abszolút igazság kizárólagosságát igazolja, tudniillik azon állítása abszolút igazságát, mely szerint egy abszolút igazság sincsen. Úgy tűnik tehát, hogy a posztmodern mégiscsak hisz az abszolút igazságban. Ezen filozófia képviselői olyan könyveket írnak, amelyek tartalmát az olvasóik igazságnak veszik. Egy gondolkodó ezt egyszer így fejezte ki: "Ha valaki azt mondja, hogy nincs igazság, akkor gyakorlatilag arra szólít fel, hogy ne higgy neki. Jól teszed, ha engedelmeskedsz."
Második érvként a kereszténység állítja, hogy jelentős lényegbeli különbségek vannak a bibliahű keresztény hit és minden más vallás között. Amit már feljebb vázoltuk az itt is érvényes, vagyis hogy mindazok, akik azt állítják, hogy nincs különbség vallás és vallás között már ezzel a puszta kijelentésükkel meg is erősítették, hogy a különbség jelenvaló, ugyanis megpróbálnak a keresztény igazság és saját hiedelmeik között egy lényegi különbséget kreálni. A posztmodern szerzői elvárják, hogy olvasóik az író, vagyis saját szándékaikkal megfelelő, azokkal egybevágó következtetésekre jussanak. Ha ez nem történik meg, akkor a korrekció nem várat hosszan magára. Világosabban kifejezve nézetük és filozófiájuk kontraproduktív és ellentmondásos, vagy mint ahogyan mondani szokás "saját magát lövi lábon". Láthatóan olyan nagy buzgósággal keresik a különbségeket saját hiedelmek és a keresztény hit között, kutatván azokat a különbségeket, amelyek érvelésük szerint ugye nem is léteznek.
Végső soron a kereszténység azt állítja, hogy a Szentírás kijelentése egyetemlegesen és általánosan igaz. Különösen akkor, mikor az ember Isten előtti elveszett állapotáról-, az Úr Jézus Krisztus minden ember bűnét elhordozó áldozatáról szóló bibliai tanítást hirdeti. A bibliahű kereszténység minden emberre nézve egyetemleges érvénnyel visszhangozza Isten Igéjét, mely szerint minden ember, aki nem ismeri el a bűneit és nem folyamodik Istenhez bűnbánóan segítségért, azaz nem veszi igénybe Jézus Krisztus megváltó ajándékát, meg fogja tapasztalni az Isten és ember közötti végső elválasztást („második halál").
Mikor Pál apostol a sztoikus és más hedonista filozófusokhoz beszélt a következőket szólta: "E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek" (Apostolok Cselekedetei 17:30). Pál kijelentése nem viszonylagos természetű volt. Nem azt mondta rajta keresztül Isten Szent Lelke, hogy "hát ez rám lehet hogy igaz, de rád már nem biztos". Nem. Ez Isten egyetemleges és kizárólagos érvényű parancsa volt minden egyes embernek. A posztmodern minden képviselője, mely Pál apostol kijelentésének helytelenségét bizonygatja saját értékpluralista filozófiájának alaptételét sérti meg, ugyanis ellentmond annak a tézisnek, mely szerint egyik hit vagy vallás sem helytelen. A posztmodern ezáltal saját világnézetét is megcsalja.
Gyorsan belátható, hogy egy matematika tanár részéről nem minősül arrogáns magatartásnak, ha kitart amellett, hogy a 2+2 aritmetikai példa eredménye egyetemlegesen és kizárólagosan csak 4 lehet. Hasonlóan nem arrogáns és intoleráns egy lakatosnak azt mondania, hogy csak egy adott kulcs fogja kinyitni az adott zárat. Éppen ennyire kevéssé helytelen a bibliahű kereszténységnek azt az állítást tennie, mely szerint minden a Szentírás tanításának ellentmondó nézet hamis. Az ízlés, az étkezés vagy a sport területén az értékpluralizmusnak igenis van létjogosultsága. Az igazság meghatározásánál azonban még az asztalnál sincsen helye. Ne feledjük azonban, hogy a keresztény hívőnek kötelessége Isten igazságát a szeretet eszközével közvetíteni a posztmodern minden egyes képviselője felé is, azok felé, akik haragosan fogadják a bibliai kereszténység az igazságra való kizárólagos igényét. "Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat?" (Galátableikhez 4:16).
English
Mik a posztmodern veszélyei?" "Milyen formában lehetnek veszélyesek a posztmodern hiedelmek?
