Kérdés
Mit jelent pontosan a redukálhatatlan komplexitás?
Válasz
A redukálhatatlan komplexitás (le nem csökkenthető összetettség) bizonyos összetett rendszerek jellemzője, melyek közös tulajdonsága az, hogy az egyes alkotóelemek kivétel nélkül mind helyükön kell legyenek ahhoz, hogy a rendszer hibátlan egészként működhessen. Más szavakkal kifejezve, tehát lehetetlen az adott (redukálhatatlan összetettségű) rendszer legalapvetőbb működését is szavatolni, ha annak bármelyik – még oly kicsi és jelentéktelennek tűnő – elemét is eltávolítjuk. {A Rolls-Royce Merlin típusú repülőmotorja közel 14000 komponensből áll. Ha csak egyet is eltávolítunk ezek közül, akkor nem egy egy tizenégyezrednyivel kevésbé működő motort-, hanem egy egyáltalán nem működő motort kapunk. — a fordító megjegyzése}
A Lehigh Egyetem professzora, Michael Behe, Darwin fekete doboza című 1996-os iránymutató tanulmányában találkozunk először ezzel a fogalommal, így az az ő nevéhez fűződik. A redukálhatatlan komplexitás elképzelését egy egérfogó felépítésén keresztül szemléltette. A hagyományos egérfogó öt — működéséhez elengedhetetlen — alkotóelemből áll, melyek a következők: talp, rögzítő, rugó, kalapács, csapó. Behe állítása szerint bármelyik fenti alkotó eltávolítása esetén az egész rendszer képtelen lesz a működésre, ha csak az eltávolított elemet nem helyettesítjük, vagy a fennmaradó többi négy elemet nem alakítjuk gyökeresen át. A Delaware-i Egyetem professzora, John McDonald, azonban megkérdőjelezte az egérfogó redukálhatatlan komplexitását. McDonald az interneten közzé tett egy olyan diasort, mely az ő érvelését hivatott alátámasztani, lásd "A reducibly complex mousetrap" (lecsökkenthető összetettségű egérfogó) vázlatot a "http://udel.edu/~mcdonald/oldmousetrap.html" weblapon. McDonald felvetésének cáfolataként Behe maga is nyilvánosságra hozott egy hasonló online prezentációt, amit az alábbi webcímen tekinthetünk meg: "http://www.arn.org/docs/behe/mb_mousetrapdefended.htm". Ez a "A Mousetrap Defended: Response to Critics", azaz „Az egérfogó védelmében: válasz a kritikusoknak" címet viseli. Így tehát mind tovább húzódik az egérfogó redukálhatatlan komplexitása feletti vita. Azonban a lényeget nem szabad szem elől tévesztenünk, hiszen nem az a meghatározó kérdés, hogy az egérfogó összetettsége valóban csökkenthetetlen-e vagy sem. A lényeg sokkal inkább maga a redukálhatatlan komplexitás jelensége.
A redukálhatatlan komplexitás koncepciója parázs viták tűzfészkévé nőtte ki magát, mikor azt a biológiai rendszerekre is elkezdték alkalmazni. Ez legfőképpen annak tudható be, hogy sokan a darwini evolúciós elmélet cáfolatát látják benne. Ez az elmélet mind a mai napig az uralkodó paradigma a biológia tudományágán belül. Charles Darwin saját maga állítja az 1859-es Fajok eredete című könyvének 141 oldalán, hogy "Ha be lehetne bizonyítani, hogy létezett olyan bonyolult szerv, amely nem jöhetett létre számos apró, egymást követő módosulás révén, akkor elméletem teljesen megdőlne." Behe érvelése így hangzik: "Egy redukálhatatlanul összetett rendszer nem állhat elő közvetlen módon, vagyis úgy, hogy eredeti felépítését folyamatosan változtatja és javítja, de az eredeti funkcióját szüntelenül és változatlanul ellátja. Az ilyen megváltozott — fejlettebb rendszer – kialakulását nem lehet az előző rendszer apró változásainak összegéből levezetni, hiszen a redukálhatatlan komplexitású rendszer bármely alkotója hiányában működésképtelen" (Darwin fekete doboza, 1996, 39. oldal).
Itt rögtön meg kell jegyeznünk, hogy mikor Behe "működésképtelen" rendszerről beszél, akkor nem arra gondol, hogy a fejlettsége előző fokán lévő rendszer semmilyen funkciót sem képes ellátni, hiszen — ha csak az előző példánknál maradunk — a rugó nélküli egérfogó papírnehezékként jól ellátná szerepét. Azt viszont félreérthetetlenül állítja, hogy ugyanazon mechanizmus (rugó által megfeszített csapó, melyet az állat mozgása aktivál) teljességének megléte nélkül képtelen ellátni rendelt funkcióját, vagyis hogy egeret fogjon. Ezzel mintegy nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy a redukálhatatlan komplexitású rendszerek egyszerűbb elődökből is kifejlődhettek, ezek az elődök azonban a jelen rendszertől nagyon eltérő funkció betöltésére lehettek csak képesek. Ezzel nem zárja ki a közvetett evolúciós változásokat. Behe állítása szerint tehát "pusztán azért, mert egy rendszer redukálhatatlan komplexitással rendelkezik — vagyis nem jöhetett létre közvetlen módon – még nem zárható határozottan ki annak a lehetősége, hogy egy közvetett, hosszas kerülőúton jött létre" (lásd ugyanott 40.oldal).
Továbbra is az egérfogó analógiájánál maradva elképzelehető az, hogy bár az öt részből álló egérfogó nem fejlődhetett ki közvetlenül egy egyszerűbb, de működésképtelen, egérfogóból (csak hogy a darwini evolúciós elmélet által propagált természetes kiválasztódás elvi keretein belül maradjunk), de egy négy alkotóelemből álló papírnehezékből éppen kifejlődhetett. Behe szerint tehát akkor beszélhetnénk közvetlen evolúcióról, ha egy hatékonyabb és magasabb összetettségű egérfogó saját maga egyszerűbb változatából fejlődött volna ki. Ha egy összetett egérfogó egy — a minőségében és szerepében tőle teljesen eltérő — összetett papírnehezékből fejlődik ki, akkor pedig közvetett evolúcióról kell beszélnünk. Ebben az értelemben a redukálhatatlan komplexitás elmélete valóban a közvetlen evolúció elméletének erős kihívója.
Azt is meg kell jegyezzük, hogy a természetes kiválasztódás által hajtott evolúció nem mindig úgy megy végbe, hogy az előd rendszert továbbkomplikálja. A fejlődés (ebben az értelemben jobb környezeti adaptáció) épphogy leegyszerűsítés útján is létrejöhet. Így tehát a Darwin szerinti evolúció (kifejlődés) is hozhat létre redukálhatatlan komplexitást, csak ahhoz éppen visszafele kell lépegetünk, tehát nem evolúcióról, hanem épp devolúcióról (visszafejlődés) kéne beszélnünk. Gondoljunk csak a Jenga nevű — egykoron népszerű — játékra, ahol a játékosok addig húzzák ki az egyes fagerendákat az előre felépített toronyból, míg az végül magába nem roskad. A torony kezdetben 54 elemből áll. Az épület komplexitását a játékos egyre jobban és jobban csökkenti, azaz redukálja, mikor eltávolít egy-egy gerendát. Teszi ezt mindaddig, míg az épület eléri a redukálhatatlan komplexitás szintjét, azaz ha még egy további gerendát távolítana el, akkor az épület összeomlana, vagyis megszűnne az lenni, ami. Ezzel a példával az szemléltethető, hogy egy redukálhatatlan komplexitású rendszer, hogyan fejlődhet ki lépésenként egy sokkal komplikáltabb rendszerből. {Ehhez viszont léteznie kell legalább a komplexebb rendszer tervének, és jól kell ismerni az egész rendszer funkcióját. Gondoljunk csak bele, ha a fatoronyból találomra a legalsó elemek egyikét távolítanánk el, akkor az egész torony rögtön beomolna. Ha nem konceptuális módon, hanem puszta próba-hiba mechanizmus (mint ahogyan azt Darwin elmélete állítja) vezérli az elhagyandó elem eltávolítását, vagyis ha vakon választjuk ki az kihúzandó elemet, akkor lényegesen nagyobb az esélye, hogy tornyunk működésképtelenné válik, vagyis nem lesz képes az alapvető funkcióját ellátni, azaz hogy álljon. A játék lényege pontosan abban rejlik, hogy a játékos rendelkezik a működő torony koncepciójával (információ- és tervvezérelt eljárás), és úgy próbál elemeket eltávolítani, hogy a torony eredeti funkciója ne sérüljön. Példánkat a biológiai szervezetek kifejlődésére vetítve láthatjuk, hogy az már alapvető vonásaiban is hogyan mond ellent az evolúciós elméletnek. Az utóbbi szerint a próba-szerencse mechanizmus (vakon eltávolított gerenda), és a környezet arra adott visszajelzése (összedől a torony, vagy sem) mentén magyarázható minden komplex biológiai szervezet kifejlődése. Ezzel szemben a redukálhatatlan komplexitás ezen példája arra mutat rá világosan, hogy még mielőtt egy gerendát is eltávolítanék, rendelkeznünk kell az egész torony-, sőt a torony funkciójának (állás), beható ismeretével is, hiszen nem mindegy a funkció ellátása szempontjából, hogy melyik gerendát, mikor és hogyan távolítom el. – a fordító megjegyzése}
Behe érvelése szerint minél kevésbé összetett a redukálhatatlan komplexitású rendszerünk, annál valószínűbb, hogy közvetett módon is kifejlődhetett, azaz hogy elődje egy egyszerűbb — más funkciót ellátó — rendszer volt, vagy pedig hogy egy magánál sokkal összetettebb elődje volt, mely — a funkciója megtartása mellett — elveszítette egyes építőelemeit. Ebből azonban az is következik, hogy minél összetettebb egy redukálhatatlan komplexitású rendszer, annál kisebb a valószínűsége, hogy az ezen a közvetett úton fejlődött ki. Behe szerint tehát, "minél nagyobb mértékben nő a folyamatban érintett rendszer összetettsége, annál meredekebben csökken az ilyen közvetett fejlődési út valószínűsége" (lásd ugyanott 40. oldal).
Behe a redukálhatatlan komplexitású rendszerre az E. coli baktérium mozgásra használt ostorát hozza például, mely a magas fokú összetettségénél fogva, nagy valószínűséggel nem alakulhatott ki közvetlenül. Ezen baktérium ostora ugyanis leginkább egy magas fejlettségű elektromotorra hasonlítható, mely 40 különböző elemből áll, úgy mint állórész, rotor vagy mozgórész, hajtótengely, ferdecsukló és propeller. Ha ezen alkotóelemek bármelyikét is eltávolítjuk, akkor az egész rendszer működésképtelenné válik. A flagellum, vagyis az ostor, egyes alkotói máshol is feltűnnek a mikroszkopikus világban, úgy mint az ún. III-as típusú szállítórendszerben. Ez a rendszer egyes baktériumok belső elválasztású váladékrendszerének egy részét képezi. Segítségével egy tűszerű struktúrán keresztül a baktérium saját génanyagát juttatja be gazdasejtbe. A szóban forgó — nagyon összetett elektromotorra — emlékeztető ostor, éppen a III-as típusú szállítórendszerből (T3SS néven is ismert) is származhat. Azonban az E. coli ostorrendszerének legtöbb része teljesen fajspecifikus a baktériumra nézve. Így tehát ezen komponensek kialakulása egy teljesen sajátos evolúciós fejlődési elméletet igényel, amely rejtély nyitjával a tudomány mind a mai napig adós marad.
A redukálhatatlan komplexitás elmélete óriási ellenállást váltott ki a darwini evolúciós elméletét valló táborból. A megfogalmazott kritikák egy része megállja helyét, míg más érvek tételesen cáfolhatóak. A redukálhatatlan komplexitás koncepciójával hasonlóan nagy körültekintéssel kell eljárnunk, mint a darwinista megközelítést illetően. A biológia területéről származó – redukálhatatlan összetettségűnek vélt – egyes rendszerekről időközben bebizonyosodott, hogy mégis redukálhatóak. Ez persze önmagában még nem mond ellent a tézis helyességének, mint ahogyan a redukálhatatlan komplexitás más példáinak – úgy mint az E. coli baktérium ostorrendszer példájának – hitelességét sem csorbítja. Ebből legfeljebb csak azt szűrhetjük le, hogy a tudósok legalább annyira hajlamosak hibákat véteni, mint az összes többi ember.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az intelligens tervezés elméletének egy részét képező redukálhatatlan komplexitás elve azt állítja, hogy egyes biológiai rendszerek olyan magas fokú komplexitásról tesznek bizonyságot-, valamint annyira függnek összetett és egymásra finomhangolt alkotóelemek egész sorától, hogy nem fejlődhettek ki véletlenszerűen. Ha a rendszer minden egyes eleme nem egyidejűleg jött volna létre (azaz nem áll készen már a létrejöttük idejében a teljes rendszer terve), akkor az egész rendszer képtelen volna ellátni feladatát, vagyis az evolucionista megközelítés tana szerint a természetes kiválasztódás folyamata során el kellett volna veszniük. Míg a redukálhatatlan komplexitás elmélete nem igazolja konkrétan az intelligens tervező létét, és ezzel nem cáfolja egyértelműen az evolúciós elméletet, addig az biztosan elmondható róla, hogy a biológiai élet eredetét és fejlődését illetően más olyan folyamatok meglétére is félreérthetetlenül rámutat, melyek határozottan nem a puszta véletlen és a vak szerencse, valamint a környezeti visszajelzés vezérlése alatt állnak.
English
Mit jelent pontosan a redukálhatatlan komplexitás?
