Kérdés
Mi a római katolicizmus?
Válasz
A római katolikus egyház azt állítja, hogy eredete Jézus Krisztus körülbelül Kr. u. 30-ban bekövetkezett halálára, feltámadására és mennybemenetelére vezethető vissza. A katolikus egyház azt hirdeti magáról, hogy ő az az egyház, amelyért Jézus Krisztus életét adta, és egyben az az egyház, melyet az apostolok alapítottak és (szellemileg) építettek. De valóban ez volna a katolikus egyház valódi eredete?
Épp ellenkezőleg. Már az Újszövetség felületes olvasása is feltárja előttünk, hogy a katolikus egyház nem Jézus, vagy apostolai tanításaira vezethető vissza. Az Újszövetségben egy szó sem esik a pápaságról, Mária vallásos tiszteletéről/imádatáról (arról, hogy Mária maga is szeplőtelen foganás eredményeként született volna, Mária örök szüzességéről, Mária mennybemeneteléről, vagy Mária társ-megváltói és közvetítői szerepéről Isten és ember között), a mennyei szentek imáiért való folyamodásról, az apostoli utódlásról, az egyház szentségként funkcionáló rendeléseiről, a gyermekkeresztségről, a bűn papoknak való meggyónásáról, a tisztítótűzről, a bűnbocsánati búcsúkról és búcsúcédulákról, mint ahogy az egyházi hagyomány és a Szentírás azonos rangú tekintélyként való beállításáról sem. Ha tehát a katolikus egyház eredete nem Jézus és apostolai Újszövetségben lejegyzett tanításában rejlik, akkor vajon mi a katolikus egyház valódi eredete?
A kereszténység történelmének első 280 évében a Római Birodalom betiltotta azt, a keresztényeket pedig szörnyű üldözéseknek vetette alá. Ez csak Konstantin római császár “megtérése” után változott meg. Konstantin a Kr. u. 313-ban keletkezett milánói ediktum által biztosította a vallásszabadságot, és ezzel gyakorlatilag feloldotta a kereszténység tilalmát. Valamivel később, Kr. u. 325-ben, szintén Konstantin volt az, aki egybehívta a niceai zsinatot, hogy általa próbálja meg egységesíteni a kereszténységet. Konstantin a kereszténységet olyan vallásként képzelte el, ami képes lehet egyesíteni azt a Római Birodalmat, mely akkoriban már igencsak kezdett széttöredezni és megosztottá válni. Bár a keresztény egyház szempontjából ez első ránézésre pozitív fejleménynek tűnhetett, eredményei mindennek-, csak épp pozitívnak nem voltak nevezhetőek. Hasonlóan, mint ahogy Konstantin sem volt hajlandó teljes mértékben elfogadni a keresztény hitet, hanem számos pogány hiedelmet és vallási gyakorlatot megőrzött, úgy a Konstantin és utódai által pártolt keresztény egyház is fokozatosan az igaz kereszténység és a római pogányság különös kevercsévé vált.
Az alábbiakban néhány példa felvezetésével folytatjuk vizsgálódásainkat:
A Mária személyét övező legtöbb római katolikus hiedelem és gyakorlat keresve sem található a Bibliában. De akkor mégis honnan származnak ezek a hiedelmek? A római katolikus egyház Máriáról kialakított nézeteinek sokkal inkább az egyiptomi Ízisz anyaistennő kultuszához van köze, mint bármihez, amit az Újszövetség tanít. Csupán valami vak véletlen lehet, hogy a katolikus mariológiára vonatkozó
első utalások/tanítások azon Órigenész írásaiban tűnnek fel, aki abban az egyiptomi Alexandriában élt,
ami történetesen az Ízisz-imádat központja és fellegvára volt.
Azt, hogy az úrvacsora Jézus szó szerinti testének és vérének elfogyasztása lenne, szintén nem tanítja a Biblia. Az az elképzelés, mely szerint a kenyér és a bor csodálatos módon Jézus szó szerinti testévé és vérévé alakul át (ún. transzszubsztanciáció, azaz átlényegülés), nem bibliai. Számos ókori pogány vallásban-, köztük a Római Birodalomban is nagyon népszerű Mitrász-kultuszban, a “teofágia” (az istenevés) ilyen-olyan formája rituális gyakorlat volt.
A római katolicizmusnak megvannak a maga “szentjei”, akikhez bizonyos áldások elnyeréséért kell imádkozni. Szent Gianna Beretta Molla például a termékenység védőszentje. Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentje. A gyógyításnak és a vigasztalásnak pedig több védőszentje is van. A Szentírás ilyet még távolról sem tanít, olyannyira hogy még egy kósza utalást sem tesz rá. Ahogyan a római istenek panteonjában is megvolt a szerelem és a háború istenének, az erő istenének, a bölcsesség istenének, a béke istenének stb. állandó helye, úgy a római katolikus egyháznak is megvan a minden ilyen, és még sok más kategóriáért “felelős” szentje. Sok római városnak volt egy istene, akinek a város volt szentelve, a katolikus egyház pedig – hogy, hogy nem – szintén minden nagyobb városhoz hozzárendelt valami “védőszentet”.
Az az elképzelés, mely szerint a római püspök Krisztus földi helytartója, és egyben a keresztény egyház legfőbb vezetője, teljesen idegen Isten Igéjétől. A római püspök (a pápa) felsőbbsége kizárólag a római császárok támogatásával jöhetett létre. Míg a legtöbb más püspök (és keresztény hívő) ellenállt a római püspök felsőbbsége eszményének, a római püspök végül a római császárok (nagyon is világi) hatalmának és befolyásának köszönhetően emelkedett a felsőbbségig. Miután a Római Birodalom nyugati fele összeomlott, a mindenkori pápa vette át azt a címet, ami korábban a római császároké volt, vagyis a Pontifex Maximust (amely arra vonatkozik, hogy a birodalom területén élő népek között kizárólag ő nevezhetett ki királyt – csak hogy érzékeltessük milyen mértékben világi-, és nem szellemi pozícióról van szó – a fordító megjegyzése).
Számos további példát lehetne még hozni, az imént említett négy azonban minden bizonnyal elegendő a katolikus egyház (valós) eredetének bemutatásához. A római katolikus egyház természetesen tagadja hite és vallási gyakorlatai pogány eredetét. Pogány hiedelmeit komplikált teológia alá sepri be-, és egyházi hagyományok kőzetrétegei alá igyekszik elrejteni. Maga is felismerve, hogy számos hite és vallási gyakorlata a Szentírástól teljesen idegen, a katolikus egyház kénytelen tagadni a Szentírás legfelsőbb szellemi tekintélyét és (a lelki üdvösség szempontjából való kizárólagos) elégségességét.
A katolikus egyház eredete a kereszténység az azt körülvevő pogány vallásokkal kötött tragikus kompromisszumában található. Az evangélium hirdetése és a pogányok megtérítése helyett, a katolikus egyház inkább “keresztényesítette” a pogány vallásokat, és “pogányosította” a kereszténységet. A különbségek elmosása, majd a válaszfalak beszakítása által a katolikus egyház vonzóvá tette magát a Római Birodalom bálványimádó népei számára. Ennek egyik eredménye az lett, hogy hosszú évszázadokra a katolicizmus vált a római világ legfőbb vallásává. A másik következménye pedig az volt,
hogy a kereszténység legdominánsabb vonulata elszakadt Jézus Krisztus igaz evangéliumától és Isten
Igéjének igazszívű hirdetésétől.
A Timótheushoz írt második levél 4:3-4 igerésze előre kijelentette: “Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.”
English
Mi a római katolicizmus?
