Kérdés
Miért olyan fontos a sola fide elve?
Válasz
A sola fide latin kifejezés szó szerint annyit tesz, "egyedül hit által". Ez az elv kiemelt jelentőségű, ugyanis ez az a legfőbb pont, vagy megkülönböztető jegy, ami az egy igaz bibliai tanítást minden hamis tanítástól, hamis evangéliumtól élesen elválasztja. Nem kisebb a tét, mint maga az evangélium üzenetének hamisítatlan mivolta, így cseppet sem túlzás azt állítani, hogy élet-halál kérdésről van szó. Mivel pedig nem testi élet és halál forog kockán, hanem az, hol töltjük a szellemi örökkévalóságot, annál szükségesebb tisztán látnunk e témában. Isten örömhírének helyes megértése annyira fontos, hogy az egyébként oly szelíd hangon szóló Szent Lélek a következő kemény eledelt adta Pál apostol szájába, aki aztán így közvetítette azt hűen felénk: "A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen" (Galátziabeliekhez 1:9). Az Istentől ihletett levél ezen szakasza pontosan azt a kérdést feszegeti, ami körül a sola fide elve is forog, vagyis hogy Isten mi alapján nyilvánít(hat)ja igaznak az embert. Kizárólag hit által üdvözülünk, netalán a hithez tetteket is kell ragasztgatnunk? Isten Szent Lelke természetesen e kérdés tekintetében sem hagy minket árván és kétségek között, mikor választott szócsövén, Pál apostolon, keresztül világosan kijelenti, hogy csak a "Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből" igazulhatuk meg (Galátziabeliekhez 2:16). Mivel pedig a teljes Szentírás egyetlen egy szerzőtől, azaz Istentől ihletett, ezért az sem csoda, hogy ezzel az elvvel az összes többi, erre a témára vonatkozó, kijelentés is tökéletes összhangban áll.
Egyháztörténeti szempontból nézve a sola fide az öt sola egyike. Ezek az elvek foglalják össze a protestáns reformáció legfőbb felismeréseit. Az alábbi latin kifejezések Isten Igéjének olyan sarkos pontjait jelölik, melyek vita tárgyát képezték a Római Katolikus egyház és a reformátorok között. Az öt sola mind a mai napig azon kulcsfontosságú bibliai tanítások összegzése, melyek a megváltó evangéliumi örömhír esszenciáját adják, azaz a bibliai keresztény szellemi életének alapját jelentik. A sola latin eredetű szó, melynek jelentése "egyedül", "csak", "kizárólag". Az öt kritikus jelentőségű tantételt, a következő latin kifejezésekkel jelölik: sola scriptura—egyedül a Szentírás, sola fide—egyedül a hit, sola gratia—egyedül a kegyelem, sola Christus—egyedül Krisztus, és sola Deo gloria—egyedül Istené a dicsőség. Mindezen elvek életbevágóan fontosak, és elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Amennyiben egyik közülük valamiképp félrecsúszik, akkor az a négy további sola szellemének egyikében (vagy mindegyikében) vezet hibához, végtére pedig mindig olyan evangéliumot eredményez, melynek üzenete nem képes megmenteni az ember lelkét.
Sola fide, vagyis kizárólag a hit, az a kulcsfontosságú eltérés, ami nem csupán a protestáns és a katolikus felekezeteket választja el egymástól, hanem különbséget tesz a Biblia, és a világ minden más spirituális tanítása-, a természetfeletti szellemi egyház tagjai (Krisztus teste), és az összes létező vallás követői között. A központi tanítás, mely szerint kizárólag hit - és nem tettek által - nyilvánít minket igaznak Isten (megigazulás), a Szentírás megkerülhetetlen sarokköve, egyben olyan vízválasztó, mely minden szektát élesen elkülönít a bibliai kereszténységtől. Míg a vallások és a szekták mind azt tanítják, hogy ilyen, olyan meg amolyan tettek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy üdvözüljünk, addig Isten Igéje félreérthetetlenül jelenti ki, hogy gyarló emberi törekvéseink és erőfeszítéseink sosem lesznek elég jók és elegendőek, viszont Istenünk irántunk tanúsított nagy kegyelmébe vetett hit valósággal kiragadja lelkünket az örök hiábavalóságból. Különösen szép, hogy a hit maga szintén Isten ajándéka (Efézusbeliekhez 2:8-9). A bibliai kereszténység a világ semelyik vallásához nem mérhető annak tekintetében, hogy kizárólag azt állítja mondandójának középpontjába, amit Isten – Jézus Krisztus teljességgel elvégzett munkáján keresztül – tett értünk, nem pedig azt, amit (állítólag) embernek kell tennie azért, hogy magát kedvező színben tüntethesse fel Isten előtt. Fontos megértenünk, hogy amennyiben elhagyjuk az egyedül a hit általi megigazulás tanítását, akkor azzal a lelki üdvözülésünk egyetlen útjáról lépünk le. "Annak pedig, a ki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint; Ellenben annak, a ki nem munkálkodik, hanem hisz abban, a ki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül” (Rómabeliekhez 4: 4-6). Isten Igéje ma is azt tudatja velünk, hogy azokra, akik megigazulásukért - hit által - egyedül Jézus Krisztusra tekintenek, Jézus a saját igazságosságát ruházza át (2.Korinthusbeliekhez 5:21). Mindazok azonban, akik saját erőfeszítéseik mentén törekszenek a megigazulásra, vagy akik a hit fentről való ajándékát önnön tetteikkel igyekeznek megtoldani, végtére nem nyernek kegyelmet, hiszen önerőből sosem lesznek képesek elérni Isten tökéletességének mércéjét, vagy csak akár szellemi tartozásukat kiegyenlíteni.
A tettek nélküli megigazulás bibliai tana csupán azt foglalta össze, amit a Szentírás teljes következetességgel, újra és újra hirdet, vagyis hogy Isten Jézus Krisztus igazságát tulajdonítja az istentelen bűnösöknek, azaz minden embernek, aki hit által igénybe veszi magának ezt a kegyelmet (Rómabeliekhez 4:5; 5:8; 19). Ez emberi tettektől teljesen függetlenül megy végbe, és már akkor bekövetkezik, mielőtt az adott személy Isten szemében is igazságos tetteket képes véghezvinni (erre ugyanis csak a Szent Lélek életünk feletti uralma által van lehetőség). Ez lényegi különbség a katolikus és a református teológia között. Míg az előbbi szerint jó tettek által érdemelhetjük ki lelki üdvösségünket (illetve azok is elengedhetetlenül szükségesek), addig a protestáns felfogás magasra emeli azt a bibliai tanítást, mely szerint a jó tettek megváltásunk eredményeként jelennek meg életünkben, nem pedig annak előfeltételeként. Az Isten szemében is jónak számító tetteket ugyanis csak egy újjászületett, Isten kegyelméből megigazult ember képes véghezvinni, és ő is csak a Szent Lélek ereje és felhatalmazása által.
Hogy milyen fontos tehát a sola fide elve? Ez az elv az evangélium üzenetének annyira központi elemét képezi, hogy Luther Márton csak úgy hivatkozott rá, mint "az alap, melyen az egész egyház áll". Mindazok, akik elvetik a sola fidet, azt az evangéliumot vetik el, ami egyedül képes megváltani lelküket. Ők szükségszerűen hamis tanítások áldozatai lesznek. Az elhangzottak tekintetében remélhetőleg már az is jobban érthető, hogy Isten Szent Lelke miért olyan határozott szavakat használ, mikor Pál apostolon keresztül azokat feddi, akik a törvények megtartását, és más emberi tettek szükségességét hirdetik, mint ahogyan azt a Galátziabeliekhez 1:9 igerészben is láthatjuk. Mindezek ellenére napjainkban megint annak lehetünk tanúi, hogy ez a világos bibliai tanítás újfent támadások kereszttüzében áll. A sola fide elvét, kimondatlanul is, sokszor másodlagos helyre szorítják, és nem tekintik annak a megkerülhetetlen tanításnak, ami valójában.
Isten élő Igéje ma is így adja elénkbe Ábrahám példáját: "Miképen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívõ Ábrahámmal. Mert a kik törvény cselekedeteibõl vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él" (Galátziabeliekhez 3:6-11).
English
Miért olyan fontos a sola fide elve?
