Kérdés
Kit nevezünk szabadgondolkodónak?
Válasz
A szabadgondolkodó egy olyan személy, aki azt állítja, hogy a hagyományoktól-, a különböző (emberi és nem emberi) tekintélyektől-, vagy a bevett hiedelmektől függetlenül, pusztán észérvek alapján alkot véleményt. A szabadgondolkodást rendszerint azon embertársainkkal hozzák összefüggésbe, akik szkeptikusak a vallással szemben. A szabadgondolkodók a naturalista világnézet elkötelezettjei, így az erkölcsöt sem egy felsőbb lény által meghatározott normára alapozzák.
A szabadgondolkodás elutasítja a hagyományos társadalmi felépítést és a vallási hitrendszereket. A szabadgondolkodókat valójában nem is feltétlenül a meggyőződésük köti össze, hanem inkább annak a módja, ahogyan azokat képviselik, ahogyan azokhoz viszonyulnak. Ha egy szabadgondolkodó nézetei csupán arra vezethetők vissza, hogy fiatal korában valaki más (tipikusan egy tekintéllyel bíró személy) azt mondta neki, hogy azok a helyes nézetek, vagy ha csupán azért kapaszkodik beléjük, mert azok adnak neki reményt és azok teszik boldoggá, akkor ezen személy nem tekinthető szabadgondolkodónak. Ha meggyőződésének alapját ezzel szemben az adja, hogy alapos mérlegelés után azt találta, hogy a bizonyítékok súlya egy adott meggyőződését alátámasztja, akkor a gondolkodása szabadnak nevezhető, tűnjenek bármennyire is “érdekesek” az általa levont következtetések.
A legtöbb szabadgondolkodó úgy véli, hogy nincs Isten (bár néhány deista is szabadgondolkodónak nevezi magát). Mivel a naturalista paradigma hívei, a szabadgondolkodók a valóságot arra korlátozzák, ami a természetes érzékszerveink vagy az értelmünk segítségével közvetlenül érzékelhető, észlelhető. Az Isten létezésére vonatkozó számos bizonyítékot, mellyel tele van a világ, nem tekintik elegendő okként arra, hogy higgyünk Istenben. A Bibliát sem fogadják el Isten kinyilatkoztatásaként, olyan kinyilatkoztatásként, amely által az emberek megismerhetik Őt. A Biblia ezzel szemben így tanít minket: “Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék” (Zsoltárok 14:1; 53:2). A szabadgondolkodók figyelmen kívül hagyják azt a bibliai parancsot, amely kimondja, hogy “...a magad értelmére pedig ne támaszkodjál...” (Példabeszédek 3:5), így a Rómabeliekhez írt levél 1:22-ben található leírás is illik rájuk: “Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek”.
A szabadgondolkodók úgy vélik, hogy az igazi szabadság elérésének egyetlen módja az, ha megszabadulunk minden babonától, szent irattól, hitvallástól, messiástól és egyéb “valótlanságoktól”. Meglátásuk szerint egyedül az ember énje (pontosabban a “self”-je) találhat és vihet értelmet saját létébe(n), mivel az értelem kizárólag az ember elméjéből eredhet – állítják. A Biblia viszont azt hirdeti, hogy a szabadság egyedül Krisztusban található meg (János 8:36). Senki sem képes magától elérni a szabadságot. Az ember mindaddig a bűn kötelékében van, amíg Jézus meg nem szabadítja és vére által meg nem tisztítja őt, míg meg nem töri a bűn és a halál felette való hatalmát (Rómabeliekhez 6. fejezete). Isten mindenkinek szabadságot ad arra, hogy maga döntse, mit és miben akar hinni. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden gondolat, ami átcikázik az ember fején, rögtön igaz is. Az objektív igazság létezik, függetlenül attól, hogy úgy döntünk, hiszünk benne, vagy sem. Azzal, hogy “Isten-mentes” eszmék szerint orientálódnak, a szabadgondolkodók valójában arra használják az Istentől kapott szabadságuk, hogy jó szorosan magukra csukják a hazugságok börtönének ajtaját. Szellemileg meg vannak kötözve, vagyis nem szabadok.
A legtöbb szabadgondolkodó humanista, így az erkölcsöt az emberi szükségletekből vezetik le, nem pedig aszerint határozzák meg, amit ők csak valami mesebeli “kozmikus hatályú, abszolút érvényű értéknek” tartanak. Világnézetük gyakran a bolygó-, és az állatok életének tiszteletére is kiterjed, és magába foglalja az egyenlő bánásmód melletti erős elköteleződést is. Bár a szabadgondolkodók igyekeznek azt tenni, amit helyesnek tartanak, és az persze dicséretes, ha valaki törekszik a kedvességre, ha újrahasznosít, ha fenntartóan használja és megőrzi az élethez elengedhetetlen forrásokat, mindez önmagában sosem lesz elég. Ha meggyőződéseinknek csupán a személyünk szintjén van bármi érvénye, akkor egyfelől sosem lesz elég okunk arra, hogy ezeket a dolgokat több generáción átívelően is kövessük (vagyis miután a mi személyünk már megszűnik létezni – a fordító megjegyzése), másfelől pedig sosem fogunk egységes megegyezésre jutni annak tekintetében, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Persze mindez csak akkor áll fenn, ha valóban igaz, hogy az egyes meggyőződéseink kizárólag az egyéni értelmünkből származhatnak. Arról nem is beszélve, hogy még a jó, emberbaráti tettek is olyanok Isten szemében, mint a szennyes rongyok, ha azokat Ő Szent Lelke indíttatása és vezetése nélkül visszük véghez (Ézsaiás 64:6) (Ez a megállapítás viszont a hívő keresztények “jó tetteire” legalább ennyire igaz, hiszen sokszor, észrevétlenül is, valós felebaráti szeretetnek/Istennek ajánlott szolgálatnak álcázhatja magát az önigazolást kereső vallásos vakbuzgóság, mely épp hogy a testet hízlalja, és nem a szellemet érleli – a fordító megjegyzése.) Az ilyen “jó cselekedetek” által sem érhetjük el azt soha, hogy jó színben tüntessük fel magunkat Isten szemében, hogy önerőből igazítsuk meg (azaz igazzá tegyük) magunkat. Minden arra vonatkozó kísérlet, hogy Isten nélkül hozzunk jóságot a világba, rossz és önző indítékból történik (lásd Prédikátor 4:4 – Károli). Ha az ember “jósága” nem Krisztus Jézusban van, nem Őbelőle fakad, akkor csupán hiábavalóság az.
William Kingdon Clifford matematikus és filozófus A hit etikája című könyvében foglalja össze a szabadgondolkodók hitét, miszerint “mindig, mindenhol és mindenkinek hibás elégtelen bizonyítékok alapján bármit is elhinni”. Az persze igaz, hogy elegendő bizonyíték hiányában hinni valamiben tényleg ostobaság volna. A Biblia arra bátorít bennünket, hogy legyünk felkészülve, és bármikor álljunk készen arra, hogy hitünk tételeit védelembe vegyük (1.Péter 3:15). A Biblia tanítása történelmi, természettudományos és régészeti szempontból is kiállja az igazság próbáját, mikor kétségbe vonják, és elsöprő bizonyítékokat vonultat fel a hit helyessége mellett (Lukács 1:1-4; Apostolok Cselekedetei 26:25-26). A Biblia azt ígéri nekünk, hogy ha keressük Istent, akkor meg is találjuk Őt (Máté 7:7-8). Több mint elég bizonyíték áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy higgyünk a Biblia igazságaiban. Aki valóban keresi az igazságot, az meg fogja találni – Őt pedig az az Isten teszi szabaddá, Aki maga az Igazság (János 14:6).
English
Kit nevezünk szabadgondolkodónak?
