Kérdés
Hogyan találhatom meg szellemi elhívásom?
Válasz
A hívő ember törekszik arra, hogy megtalálja szellemi elhívását, vagyis azt, hogy Isten mire hívta el őt, mi élete legnagyobb feladata. Meg akarja tudni, hogy mi az az egy nagy és magasztos terv, amit Isten számára tartogat, hogy mi a legmeghatározóbb szellemi ajándéka, amely által százakat, ezreket, sőt, milliókat fog elérni (Isten üzenetével). Az igazság viszont az, hogy Isten nem sokunkat hív el arra, hogy a teljes életét egyetlen konkrét szolgálati területnek szentelje. Ha azonban mégis így tesz, akkor azt a saját időzítése szerint teszi.
Korunk populáris keresztény miliőjében általában azok az emberek állhatnak a reflektorfénybe, akik már megtalálták saját szolgálati területüket, és évekig abban az adott szolgálatban forgolódtak. Jelentős para-egyházak vezetői (olyan felekezeteket átívelő gyülekezet, ami elsősorban a világ szociális szolgálatában és annak evangelizálásában jeleskedik – a fordító megjegyzése), zenészek és evangelisták gyakran évtizedeket töltenek azzal, hogy azon az egy területen dolgoznak, ahová Isten szolgálni hívta őket, és azt az adott tevékenységet tökéletesítik. A hívők nagy többsége azonban nem egyetlen, minden addigit elsöprő szolgálatra van elhívva. Isten az alapján hív el minket párhuzamosan több különböző kisebb szolgálatra, hogy életünk (és hitéletünk) melyik szakaszában vagyunk, hogy milyen a lelki érettségi szintünk, miközben persze a környezetünkben élők szükségleteit is szem előtt tartja. Isten arra hív el minket, hogy ott szolgáljunk, ahol éppen vagyunk. Aki például a tanítás ajándékával rendelkezik, egy ideig vezetheti a vasárnapi iskolát (Biblia-oktatás gyermekeknek), taníthat egy keresztény iskolában, majd idővel akár a tananyagot is maga állíthatja össze. Az is lehet, hogy ugyanez a testvérünk a pénzügyi szektorban helyezkedik el és kötetlenebb helyzetekben is megtalálja annak lehetőséget, hogy bizonyságot tegyen Istenről, és hogy embertársait az Ő nagyságos tetteire tanítsa. Végső soron azonban arra vagyunk elhívva, hogy betöltsük a testet (Jézus Krisztus természetfeletti egyháza, ami minden egyes felekezet felett áll – a fordító megjegyzése) alkotó hittestvéreink fizikai/szellemi/lelki szükségleteit (1.Korinthusbeliekhez 12:7). Jól felismerhető, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyetlen, egész életen át tartó szolgálatra kell koncentrálnunk, még akkor sem, ha Isten ilyen jellegű szolgálatra is elhív egyeseket.
Néha tehát az is megesik, hogy Isten valóban egy-egy ilyen nagyon pontosan körülhatárolt, konkrét szolgálatot ad valakinek (ilyet például tipikusan a külföldi missziószolgálatot végzők esetében találunk – a fordító megjegyzése), de a lényeg ez esetben is az, hogy az Úr ezt mindig a saját időzítése szerint teszi. A megmérettetés előtti testedzéshez hasonlóan, lelki-szellemi területen is idő kell ahhoz, hogy kifejlesszük a szükséges készségeket, és hogy megérjen bennünk a feladat ellátásához szükséges felülről való bölcsesség (1.Korinthusbeliekhez 3:2; Jakab 3:17). Ha Isten a szellemi edzőtábor lezárulta előtt adná nekünk a küldetést, akkor – emberek lévén – vakbuzgón ugranánk fejest a mély vízbe, majd csodálkoznánk, hogy a hullámok összecsaptak a fejünk felett. Isten ezért inkább vissza-visszafog minket és körültekintően időt szán arra, hogy mind a gyakorlati készségeinket- (Lukács 2:52), mind pedig a szellemi tudásunkat (2.Péter 3:18) és hitünket (Jakab 2:22) fejlessze. A szellemi rezilienciáról közölt elv, melyet Jakab apostol közvetített felénk, ez esetben is találó: “Teljes örömnek tartstok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jakab 1:2-4).
Sokan közülünk türelmetlenül várják, hogy végre megtalálják az Istentől kapott nagy és nagyobb elhívásukat, viszont mikor az Újszövetségben az “elhívás” kifejezéssel találkozunk, az szinte mindig a hívőként való elhívásunkra vonatkozik (Rómabeliekhez 11:29; 1.Korinthusbeliekhez 1:2; Efézusbeliekhez 1:18, 4:1, 4; 2.Thesszalonikabeliekhez 1:11; 2.Timótheushoz 1:9; Zsidókhoz 3:1; 2.Péter 1:10), nem pedig egy konkrét szolgálatra való elhívásra. A mi “elhívásunk” végső soron az, hogy szeressük Istent, szeressük embertársainkat, engedelmeskedjünk Istennek, és gondoskodjunk másokról is. (Ha ezek nem bizonyulnak már önmagukban is sokszor nagy és még nagyobb elhívásnak és ezzel feladatnak, akkor meglehet, hogy magunkhoz sem vagyunk őszinték – a fordító megjegyzése). Ha előbb tehát arra koncentrálunk, hogy teljesítsük az Isten által ránk bízott eme kötelességeinket, akkor Ő – annak rendelt idejében – a világra gyakorolt hatásunkról is gondoskodik majd.
English
Hogyan találhatom meg szellemi elhívásom?
