Kérdés
Mi az a szent kacaj?
Válasz
A „szent kacaj" elnevezés azon jelenség leírására született, mely során az érintett (az Istentiszteleti alkalmak során) kontrollálatlanul nevet. Ezeket az embereket ilyenkor állítólag a Szent Lélek öröme tölti be. A jelenséget újra és újra felcsendülő hangos, irányíthatatlan nevetés jellemzi, néha az emberek ájultan a földre is zuhannak. Az ilyen eseményt megélt emberek elsőkézbeli beszámolói némileg eltérnek egymástól, az azonban mindegyikben közös elem, hogy ezt a jelenséget a Szent Lélek „áldásaként", vagy „Szent Kenetként" értelmezik.
A szent kacaj élménye igen szubjektív természetű. Annak érdekében azonban, hogy a dolog végére járhassunk, meg kell próbálnunk tárgyilagosnak maradnunk. Ha az igazságról és az igazságosságról alkotott fogalmaink pusztán evilági élettapasztalatainktól függnek, akkor már csak egy karnyújtás választ el minket az értékrelativista gondolkodási sémától. Egyszerűbben szólva, az érzelmeinkből kiindulva soha sem leszünk képesek megtudni, hogy mi is valójában az igazság. Persze az érzelmeknek nagyon is megvan a létjogosultságuk, és az sem ritka, hogy érzéseink párhuzamban állnak a Szentírás igaz kinyilatkoztatásával. Amivel azonban az érzelmeink szinte mindig párhuzamban állnak, az nem más ,mint az eredendően bűnös természetünk. A szívünk az állhatatlansága miatt igen megbízhatatlan kis iránytűnek bizonyul mindennapjainkban. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?" (Jeremiás 17:9). Szívünk csalárdságát hol is érhetnénk jobban tetten, mint a „szent kacaj"-ként elhíresült jelenségben. Semmi kétség, hogy az emberek kontrollálatlan nevetésben törtek ki gyülekezeti „újjászületési-alkalmainkon". Ez tény. Hogy ez azonban valójában mit jelent, azt következőkben vizsgáljuk.
A nevetésről a Biblia számos helyen ír. A nevetés sokszor egy becsmérlő, vagy gúnyos választ kísér, éppúgy, mint mikor Sára nevetett, mikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy felesége öreg korára gyermeket hordoz majd a szíve alatt. Egyes igerészekben a gúny egyértelmű jeleként tűnik fel (Zsoltár 59:8; Zsoltár 80:6; Példabeszédek 1:26), más igerészekben viszont magáról a nevetés mibenlétéről tudhatunk meg érdekes dolgokat. A bölcs Salamon király a következő felismerésre jutott a nevetéssel kapcsolatban: „A nevetésről azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?" (Prédikátor 2:2). Nem sokkal odébb pedig így folytatja a 7. fejezet 3. versében: „Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív." A Példabeszédek 14:13 igerészben egy teljesen másik, de annál érdekesebb, betekintést kaphatunk az emberi szív rejtelmeibe: „Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra." Természetesen mindkét ige igaz: egy személy elfedheti szívének bánatát mosolyra görbített ajkaival, és a külsőleg szomorúnak tűnő ember élhet meg igazi mély lelki örömöt ugyanabban a percben. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az érzelmeink nem csak pocsék tanácsadók, mikor az igazságot keressük, hanem a nevetés (mint érzelmi megnyilvánulás), még akkor is kifejezhet haragot, szomorúságot vagy gúnyt, ha a felszínen örömtelinek tűnik is. Hasonlóan a nevetés elmaradása nem automatikusan a szomorúság jele. A nevetés egy szubjektív élmény.
A „szent kacaj" ellen szóló legmeggyőzőbb bibliai érvet a Galátabeliekhez írott levél 5:22-23 igerészben találjuk. Itt meg van írva: „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény." Ha azonban a mértékletesség, vagy más fordításban önuralom, valóban a Szent Lélek gyümölcse, akkor hogyan lehet a nyakló nélküli rohamszerű nevetés is ugyanezen Szent Lélek gyümölcse? Egyes karizmatikus vezetők szerint a Szent Lélekkel való betöltekezés annyit tesz, hogy ki vagyunk teljesen szolgáltatva a Lélek minden szeszélyének, azaz kénye és kedve szerint cselekedhet az emberekkel. Az, hogy Isten Szent Lelkének kiöntésével megrészegíti az embereket, hogy tébolyodottak módjára röhögnek (a semmin), vagy a földön vonagolva állati hangokat hallatnak (pl. kukorékolás) egyszerűen nem lehet igaz, hiszen ezek a dolgok kivétel nélkül szembenállnak a Szent Lélek működésével, mint ahogyan azt a Galátabeliekhez 5:22-23-ban láthattuk. Az itt leírt Lélek a mértékletesség és az önuralom útjára vezet bennünket, nem pedig a fentiekre. Nem utolsó sorban pedig megjegyezzük, hogy soha nem létezett olyan ember, akit a Szent Lélek teljesebben betöltött volna, mint az Úr Jézus Krisztust. A Szentírásban egy olyan feljegyzést sem találunk, amelyben Ő a fentiekhez — még csak távolról is — hasonlító dolgokat tett volna.
Mindezek fényében érdemes alapos pillantást vetnünk az I. Korinthusbelikehez írt levél 14. fejezetére, ahol Pál apostol a nyelveken szólás témakörét járja kimerítően körbe. „Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?" (6.vers).
"Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra? Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni " (8.-9. vers).
"Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek (26-28. vers)."
"...Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene" (33.vers).
Pál apostol napjaiban sok ember olyan nyelveken szólt a templomokban, amit mások nem értettek. Pál rájuk azt mondja, hogy amíg nem érthető a hallgató számára a nyelv üzenete, addig az teljesen haszontalan marad, hiszen más hívek nem okulhatnak belőle. Ugyanezt az érvelést alkalmazhatjuk a szent kacaj esetében is. Pál azt kérdezi, hogy mi haszna van, ha nem kinyilatkoztatásban, tanításban, ismeretben és igazságban szólunk egymáshoz? Majd gyorsan meg is erősíti: „Mindenek épülésre legyenek." A gondolatmenetet pedig azzal zárja, hogy ..."Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene". Ezzel még egyszer világosan tudtunkra adja, hogy a templomban nem a zavarodottság és értelmetlenség, hanem Isten békéje kell honoljon az ismeretben és a tanításban is.
Pál szavaiból úgy tűnik, hogy az a jelenség, mely szent kacaj néven vált hírhedté pontosan abba a kategóriába esik, „ami, nem inti és tanítja" a gyülekezetet (Jézus Krisztus teste), így hasznos azt elkerülni.
Rövid betekeintőnkben megállapítottuk, hogy a) a nevetés egy megbízhatatlan érzelmi reakció; b) számos különböző érzelem tükre lehet; c) semmi hasznosat nem lehet vele elérni. Ráadásul az irányíthatatlan rohamszerű kitörések ellentétben állnak a Szent Lélek természetével. Így aztán tanácsos felismerni, hogy a „szent kacaj" valójában egy olyan jelenség, ami cseppet sem visz közelebb Isten jelenlétéhez, és amin keresztül biztosan nem tapasztalhatjuk meg Isten Szent Lelkének jelenlétét.
English
Mi az a szent kacaj?
