Kérdés
Egyáltalán lehetséges szentnek lenni, mikor egyedül Isten szent?
Válasz
A keresztény számára szentnek lenni nem csupán egy lehetőség, egy szabadon választható opció; a szentség követelmény. "Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat" (Zsidókhoz 12:14). Az egyik alapvető különbség Isten és köztünk az, hogy Ő eredendően szent, mi viszont kizárólag a Krisztussal való kapcsolatunk által válunk szentté, és a gyakorlati szentségben is csak úgy növekszünk, amint a lelkileg egyre inkább megérünk. Az Újszövetség hangsúlyozza a szentségre való törekvés fontosságát az evilági létben, és igazolja a szentség végső elérését az eljövendő világban.
"Szentnek" lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy "el lettünk különítve (az Isten általi) nemes használatra", holott egykoron "...mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái [voltunk], de . . . Isten, a mi Megváltónk . . . nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által" (Titusz 3:3-5; vö. 1.Korinthusbeliekhez 6:11 - betoldva). Az Úr volt a kezdeményező, ugyanis Ő húzott ki minket korábbi életmódunk mocsarából. Megmentett, megtisztított, és az igazságosság tetteire különített el minket. Ha lelki üdvösségünkért egyedül Krisztusban hiszünk, akkor a Szent Lélek valósággal újjászült és tisztára mosott minket, és istenfélelemre különített el minket a világtól (vö. Rómabeliekhez 12:2).
A Krisztushoz való megtérésünkkel a szentségre való törekvésünk azonban még nem ér véget. Az valójában csak annak pillanatában kezdődik! Megkülönböztetjük az ún. pozicionális szentséget, amelyet az újjászületésünkkor kapunk örökségbe, és a gyakorlati szentséget, amelyre aktívan törekednünk kell. Isten elvárja tőlünk, hogy a szent életvezetés belénk oltott ágát állhatatosan ápoljuk (1.Péter 1:14-16), és azt parancsolja, hogy "...tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket" (2.Korinthusbeliekhez 7:1). A megszentelésünket “véghezvinni” valójában azt jelenti, hogy lelki gyümölcseinknek napról napra növekednünk kell. Úgy kell magunkra tekintenünk, mint aki már meghalt "a bűnnek" (Rómabeliekhez 6:11), újra és újra elutasítva a korábbi életmódunkhoz való visszatérést. Ebben az értelemben tehát mindenki, aki megtisztítja magát a bűntől, “...tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas” (2.Timótheushoz 2:21). A szentség minden igaz keresztény megkülönböztető jegye (1.János 3:9-10).
A szent életmód követése nem azt jelenti, hogy görcsölve össze kell állítanunk egy életvezetési listát arról, hogy mit-, és mit nem szabad tennünk. Mi már szabaddá tétettünk a törvény betűjétől, hiszen a betű megöl, a lélek viszont megelevenít (2.Korinthusbeliekhez 3:6). Immár a Szent Lélek vezénylete szerint élünk (Galátziabeliekhez 5:16-18).
A mi javunkra íratott meg: "...félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből" (Filippibeliekhez 2:12-13). Ebből az igeversből jól kitűnik Isten és megváltott gyermekeinek együttműködése a megszentelődés folyamatában. Mi "visszük véghez" azt, amit Isten "munkál" bennünk, Istennek ugyanis pontos ütemterve van arra, hogy hogyan szeretné az egyes erényeket kiművelni bennünk. A mi felelősségünk az, hogy engedjünk az Ő akaratának, hogy koncentrált figyelemmel és nagy gondossággal "vigyük véghez" mindazon dolgokat, amiket Ő érlel meg bennünk. Saját erőfeszítésünk nélkül a szentség nem fog tudni kiteljesedni életünkben. Meghívást kaptunk tehát arra, hogy aktívan kivegyük részünk Isten bennünk végzett munkájában. Nem leszünk "a könnyedség virágos ágyán az égbe vitetve", ahogy azt Isaac Watts “Am I a soldier of the Cross” című régi dicshimnusza mondja.
Ez talán a legfontosabb lecke, amit keresztényként megtanulhatunk. Isten arra vágyik leginkább, hogy népe tagjaiként valósággal szentek legyünk — hogy minél inkább Fia, Jézus Krisztus képére változzunk el (Rómabeliekhez 8:29; 1.Thesszalonikabeliekhez 4:3-4). Isten életünkre vonatkozó akarata a megszentelődés.
Persze nem áltatjuk magunkat, tudjuk, hogy a test erőtelen (Márk 14:38). E világon egyikünk sem fogja elérni a bűntelen tökéletességet, a tökéletes bűntelenséget. Isten viszont előrelátóan elfedezte bűneinket, és arról is gondoskodott hogyan szabadulhatunk meg tőlük: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1.János 1:9). A szentségre való törekvésünk e világban magában kell foglalja a bűneink mindennapos megvallását és végül elhagyását (lásd Zsidókhoz 12:1-3).
Isten azáltal siet segítségünkre erőtlenségünkban, hogy Szent Lelkét adja nekünk, Aki kinyilatkoztatja nekünk Krisztus szívét (azaz belső lénye teljességét – a fordító megjegyzése), és képessé tesz minket az Ő akaratának megvalósítására (1.Korinthusbeliekhez 2:14-16; Filippibeliekhez 2:13). Ha engedünk a Léleknek, gyümölcstermő keresztényekké válunk, és olyan termést hozunk, amivel Isten igen elégedett (Galátziabeliekhez 5:22-23). Mikor viszont azzal nyomjuk el a Szent Lélek munkáját, hogy lázadozunk életünkre vonatkozó akarata ellen, akkor Isten tervének kibontakozását tartóztatjuk fel, saját lelki növekedésünket szabotáljuk, és megszomorítjuk a Szent Lelket (Efézusbeliekhez 4:30).
Ha Isten egyszer már olyan kegyes volt, hogy megváltott minket a bűntől és az örök haláltól, és mindennek tetejébe még új élettel is ajándékozott meg minket Krisztusban, akkor a legkevesebb, amit tehetünk, hogy életünket teljes önátadással tesszük le lábai elé, és hogy törekszünk a szent életvezetésre, a szentségre. Ez megintcsak a mi javunkat szolgálja. Isten kegyelme arra késztet minket, hogy testi késztetéseink elhagyása legyen a mi "szent és Istennek kedves" áldozatunk (Rómabeliekhez 12:1; vö. 5.Mózes 10:13). Egy szép napon a mennyben teljesen megszabadulunk majd a bűn jelenlététől és annak minden kihatásától is. Addig viszont szemeinket az Úr Jézusra, "a hitnek fejedelmére és bevégezőjére" függesztjük (Zsidókhoz 12:2) és újra és újra nekifeszülünk az előttünk lévő pályának.
English
Egyáltalán lehetséges szentnek lenni, mikor egyedül Isten szent?
