Kérdés
Mi a szentségtörés? Mit jelent szentségtörőnek lenni?
Válasz
A szentségtörés nem más, mint egy szent személy, egy szent hely vagy egy szent dologgal szembeni tiszteletlenség. Akkor beszélünk szentségtörésről, ha szándékosan visszaélnek egy megszentelt tárggyal, megszentségtelenítenek egy megszentelt helyet, vagy tiszteletlenül beszélnek olyasvalamiről, ami Istennel vagy a vallással kapcsolatos. A szó latin gyökerei: sacer (“szent”) és legere (“lopni”). A szentségtörés kifejezéssel kezdetben feltehetőleg a sírrablók tetteit illették, akik sírhelyeket gyaláztak, mára azonban már bármelyik vallásos hely, tárgy vagy személy szentségének “ellopását” jelenti.
Belsazár babiloni király egyik királyi lakomáján szentségtörést követett el, amikor “... előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket” (Dániel 5:3-4). Ez Belsazár egyik utolsó tette lett, ugyanis még aznap éjjel megölték (30. igevers).
Áron két fia, név szerint Nádáb és Abihu, szentségtörést követett el, amikor “...vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik” (3.Mózes 10:1). A szent tisztségükkel való visszaélés tragédiába torkollott: “Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt” (2. igevers). Nyilvánvaló, hogy Isten súlyos vétségnek tartja a szentségtörést.
Az Ószövetség idejében a szent sátor (később pedig a templom) volt az a hely, ahol Isten népével találkozott. Az épületet és mindent, ami benne volt – így a szövetség ládáját is – a szent áldozat vérével hintették meg, Isten számára így különítették el (elkülöníteni, azaz a közönségestől különválasztani, a megszentelés szó egyik jelentése – a fordító megjegyzése). A szent sátorba kizárólag azon papok léphettek be, akiket felszenteltek az Úr szolgálatára. Isten halállal sújtott mindenkit, aki illetéktelenül lépett be oda, vagy valamiképp meggyalázta a benne lévő megszentelt tárgyakat (4.Mózes 16:1-40; 2.Sámuel 6:6-7). A Szentek Szentjét vastag kárpit, azaz függöny választotta el a sátor többi részétől. Ide a főpap is csak évente egyszer léphetett be (körülményes rituális tisztulás után), mikor véres áldozatot mutatott be az egész nép bűneiért. A szent sátor egyik leckéje az volt, hogy Isten szent, mi emberek, pedig nem vagyunk azok – továbbá, hogy ne merészeljük közönségessé tenni, amit Ő szentnek mondott, vagyis személyével szemben szentségtörést elkövetni.
Jézus külön felhívta a farizeusok figyelmét a fél vállról vett eskütétel szentségtörő gyakorlatának helytelenségére. Az általuk kiötlött esküvel a farizeusok mesterségesen különbséget tettek a templom és a templomi kincstárban lévő arany között (ez utóbbi az ő szemükben szentebbnek számított), valamint az oltár és az oltárra helyezett felajánlás között (itt szintén az utóbbit tekintették szentebbnek). Jézus viszont azt tanította, hogy a templom, és benne minden, Istennek van szentelve, valamint hogy a templom szenteli meg az aranyat, és az oltár szenteli meg a ráhelyezett ajándékot – nem pedig fordítva (Máté 23:16-22).
Napjainkban a szentségtörés egyik leggyakoribb megnyilvánulása Isten szent nevének és Jézus Urunk nevének gyalázása. Ez közvetlenül áthágja a 2.Mózes 20:7-ben közölt parancsolatot: “Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi” (vö. Zsoltárok 139:20). Az Újszövetség tiltja a “rothadt beszéd”-et (Efézusbeliekhez 4:29), ami kétségkívül magában foglalja Isten nevének káromkodásra való használatát is.
Bár a ma is létező egyes egyházaknak szentjeik és ”szent” tárgyaik is vannak, még sincs annak semmi bibliai alapja, hogy egy személyt, egy helyet vagy egy tárgyat “szentebbnek” mondjuk egy másiknál, és ezáltal afelé emeljük. Minden egyes hívő, tehát nem csupán néhány kiválasztott, “...lelki házzá [épül], szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1.Péter 2:5 - betoldva). Az ószövetségi templom megszűnt, és mára már mi vagyunk “Isten épülete” (1.Korinthusbeliekhez 3:9). Pál a következő tanító kérdést szegezi a hívőnek: “Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?” (16. igevers). Ha tehát ma valaki káromló szövegeket fúj egy templom épületének falára, az valóban szentségtörés, de közel sem azért, mert az épületet alkotó tégla meg fa szent volna. A káromló ember szándéka nyilván az, hogy Isten iránti tiszteletlenségének és megvetésének adjon hangot, tettét pedig az ellen irányítja, ami az ő elképzelése szerint szemmel látható, kézzel is tapintható módon reprezentálja Istent (e földön). Ez a szándék teszi a mezei vandalizmust szentségtöréssé, hiszen Isten a szívek vizsgálója.
Egyes vallási rendszerek még pártolhatják is a szentségtörést, ha Isten szentségét “ellopva”, azt emberekre vagy dolgokra viszik át. Azon egyházak, melyek bibliai szereplőket vagy történelmi személyiségeket kanonizálnak, szentekhez imádkoznak, ikonok és ereklyék imádatát rendelik el, vagy egyes fizikai tárgyak előtt tisztelegnek, vétkesek a szentségtörés bűnében. Az Isten által – munkája teljesítésére – rendelt embereket helyes tiszteletben tartani, mivel sokat lehet tanulni tőlük, de ez 'mit sem változtat annak a tényén, hogy ők ugyanolyan gyarló bűnös emberek, mint mindenki más, akik egyetlen mentsvárként Isten kegyelmében reménykedhetnek. Egyes fizikai tárgyaknak mind történelmi-, mind pedig vallási szimbólumként is lehet jelentőségük, azonban mégsem szabad előttük soha letérdelni, imádkozni hozzájuk, vagy a kegyelem megszerzésének eszközeként tekinteni rájuk.
English
Mi a szentségtörés? Mit jelent szentségtörőnek lenni?
