Kérdés
A Krisztusért való szenvedés mindig része lesz a Krisztus követésének?
Válasz
A Biblia sokat beszél a Krisztusért való szenvedésről. Abban a korban, amikor az Újszövetség íródott, Jézus követőit gyakran kiközösítette a családja és a közösség. A legádázabb üldöztetések némelyike vallásos vezetőktől származott (ApCsel 4:1-3). Jézus azt mondta követőinek: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa" (Máté 5:10). Arra is emlékeztette tanítványait, hogy „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket" (János 15:18).
A 2Timóteus 3:12-ben ez áll: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják." A bibliai korokhoz hasonlóan sok keresztyén ma is azt tapasztalja, hogy ha nyilvánosan bizonyságot tesz a Krisztusba vetett hitéről, akkor börtönbe vetik, megverik, megkínozzák vagy megölik (Zsidók 11:32-38, 2Korinthus 12:10, Filippi 3:8, ApCsel 5:40). Mi, akik szabad országokban élünk, összerezzenünk a gondolattól, de viszonylag biztonságban érezzük magunkat. Tudjuk, hogy ezrek szenvednek naponta Krisztusért, és hálásak vagyunk, hogy nekünk nem kell. De csak egy fajta üldöztetés létezik?
Jézus világosan elmondta, mit jelent az Ő követése. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?" (Lukács 9:23-25). Néha nem értjük pontosan, mit jelent az, hogy „vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem". Jézus napjaiban a kereszt a halált jelképezte. Ha egy ember a keresztjét vitte, már arra volt ítélve, hogy azon haljon meg. Jézus azt mondta, hogy ahhoz, hogy Őt követni tudjuk, készek kell lennünk meghalni. Nem halunk mindnyájan mártírhalált. Nem börtönzik be, verik meg vagy kínozzák meg mindnyájunkat a hitéért. Akkor milyen halálra gondolt Jézus?
Pál így magyarázza a Galata 2:20-ban: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." Krisztust követni annyi, mint meghalni a magunk útjainak. Az akaratunkat, jogainkat, szenvedélyeinket és céljainkat keresztre feszítjük Krisztussal együtt. Azon jogunk, hogy a magunk életét irányítsuk, meghalt (Filippi 3:7-8). A halál szenvedéssel jár. A test nem akar meghalni. Az önmagunknak való meghalás fájdalmas, és ellenkezik a természetünkkel, amely a maga kedvtelését keresi. De nem követhetjük egyszerre Krisztust és a testet (Lukács 16:13, Máté 6:24, Róma 8:8). Jézus azt mondta: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára" (Lukács 9:26).
Pál szinte mindenkinél többet szenvedett Jézusért. Ezt mondta a filippibeli hívőknek: „Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte" (Filippi 1:29). Az „adatott" szó itt azt jelenti: irgalmat nyertetek, ingyen ajándékként kaptátok. Pál nem átokként utal a szenvedésre, hanem áldásként.
A szenvedés sok formát ölthet. Ha úgy döntünk, hogy az Úr Jézus Krisztusnak engedelmeskedünk, szembekerülünk a világgal. A Galata 1:10-ben az áll: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája." Ha szorosan ragaszkodunk a Biblia tanításához, elutasításra, kigúnyolásra, magányosságra vagy árulásra számíthatunk. A legádázabb üldöztetés gyakran azok részéről ér, akik lelkinek tartják magukat, de a maguk elképzelése szerint határozzák meg Istent. Ha úgy döntünk, hogy kiállunk az igazságosság és a bibliai igazság mellett, biztos, hogy félreértenek, kigúnyolnak, vagy még rosszabb. Észben kell tartanunk, hogy az apostolokat semmilyen szenvedés sem rettentette el Krisztus hirdetésétől. Ami azt illeti, Pál azt mondta, hogy megérte mindent elveszíteni azért, „hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához" (Filippi 3:10). Az ApCsel 5:40-41-ben az apostolok reakciójáról olvasunk, amikor ismét megverték őket Jézus hirdetése miatt: „Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért."
A Krisztusért való valamilyen fajta szenvedés mindig része lesz a Krisztus követésének. Jézus azt mondta, hogy az életre vezető út nem lesz könnyű (Máté 7:14). A nehézségeink révén egy kis mértékben részesülünk Krisztus szenvedésében.
Jézus azt mondta, hogy ha megtagadjuk Őt az emberek előtt, Ő is megtagad minket az Atya előtt a mennyben (Máté 10:33, Lukács 12:9). Sok árnyalt módon meg lehet tagadni Krisztust. Ha a tetteink, szavaink, életvitelünk, szórakozási módunk nem az Ő akaratát tükrözik, megtagadjuk Krisztust. Ha azt állítjuk, hogy ismerjük Őt, de úgy élünk, mintha nem ismernénk, megtagadjuk Krisztust (1János 3:6-10). Sokan azért választják ezeket a módokat, mert nem akarnak szenvedni érte.
A legnagyobb szenvedés gyakran belülről fakad, amikor harcba szállunk a szívünk feletti uralomért, hogy ne kelljen meghalnia a saját akaratunknak és alávetnie magát Krisztus uralmának (Róma 7:15-25). Bármilyen formát is öltsön a szenvedés, tekintsünk rá érdeméremként és kiváltságként, hogy az apostolokkal együtt „méltónak bizonyultunk arra, hogy gyalázatot szenvedjünk az ő nevéért"
English
A Krisztusért való szenvedés mindig része lesz a Krisztus követésének?
