Kérdés
Mit mond a Biblia a szerencséről?
Válasz
A szerencse szót olyan események leírására szokták használni, melyekről azt tartják, hogy puszta véletlenszerűség eredményei. Akkor is azt szokás mondani, hogy valami/valaki szerencsés, ha egy dolog kimenetele pozitív előjelű, vagy ha sikerül elérni a kívánatos hatást/eredményt. A látszólag véletlenszerű nyereséget is rendre a szerencsének nevezzük. A szerencse kapcsán felmerülő legfőbb kérdés azonban az, hogy egyáltalán elképzelhető-e az, hogy valami puszta véletlenszerűségből menjen végbe. Ha létezik ilyen dolog, akkor valóban beszélhetünk szerencséről, vagy annak hiányáról, vagyis a szerencsétlenségről. Ha azonban olyasvalami, mint a „véletlen" igazából nem is létezik, azaz események nem valami kaotikus véletlenszerűség mentén mennek végbe, akkor helytelen ezt a fogalmat használni. A Prédikátor könyvének kiapadhatatlan mélységű forrása így árad ki Isten bölcsességének tárházából: „Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájok hirtelenséggel". Míg a Példabeszédek könyvének minden sorát a vegytiszta mennyei bölcsesség friss szele járja át, addig a Prédikátor könyvében már az a világi lét viszontagságaiban megpróbált, kimért kritikus bölcsessége késztet minket sűrűn értetlen pislogásra. Ő már rég felismerte, hogy az Isten nélküli földi létben minden hiábavalóság, kizárólag Isten valós és maradandó. Ha tehát szívünk keserű vakságában kiradírozzuk Istent a képből, akkor az élet számos eseményére (de magára az élet keletkezésére) sem marad más magyarázat, így kénytelenek leszünk valami homályos szerencséről-, meg körülmények kedvező összjátékáról hadoválni.
Meglehet, hogy egy futó a leggyorsabb résztvevője a versenynek, így ő az érem egyértelmű várományosa is. Ha azonban sporttársa orra esik, és ő — annak lábaiban megbotolván — szintén a földre kerül, akkor szokás úgy fogalmazni, hogy ezen reményteljes futó számára igen szerencsétlenül alakultak az események. Képzeljünk el egy másik esetet, mikor egy nagy, harcos királyt, aki egyben jelentős had ura is, „véletlenül" pont egy nevenincs közlegény vakon kilőtt nyila talál el fényes páncéljának egyetlen gyenge pontján (2.Krónikák 18:33), mely a király azonnali halálát, és a ezzel a csata vesztét okozza. Milyen szerencsétlenül is járt ez az Áháb király, ugyebár... Vagy ez nem puszta véletlen eredménye lett volna talán? A Krónikák második könyvének 18. fejezetét figyelmesen olvasva rá fogunk döbbenni, hogy Isten kinyújtott karja már a kezdetektől így rendezte ezt. A nyilat kilövő katonának fogalma sem volt a lövedék pályájáról, Isten mindentudásában azonban pontosan látta előre, hogy merre megy majd az a „véletlen" nyíl.
Hasonló „véletlenszerű" dolgok játszódtak le a Ruth könyvében leírt valós események során is. Az éppen megözvegyült Ruth szintén özvegy anyósáról gondoskodván — szegény létére — zsidó szokás szerint begyűjthette az aratók által hátrahagyott kalászokat. „Elméne azért és odaérkezék, szedegete a mezőn az aratók után, és történetesen oda talált a Boáz szántóföldjére, a ki Elimélek nemzetségéből való volt" (Ruth 2:3). Elimélek volt Ruth apósa, vagyis Naomi férje, Boáz tehát közeli rokona volt Ruth elhunyt férjének, azaz Naomi egyik fiának is. Boáz így kegyelmesen cselekedett az ellenséges moábita törzsből származó Ruth-tal. Mikor aztán Ruth anyósa (régiesen napa) csodálkozására sokkal több gabonával érkezett haza, mint ahogyan azt Naomi remélni merte volna, akkor így vonta őt kérdőre: „És monda néki az ő napaasszonya: Hol szedegettél ma, és hol munkálkodtál? Áldott legyen, a ki rád tekintett. És elbeszélte az ő napaasszonyának, hogy kinél munkálkodott, és monda: Annak a férfiúnak a neve, a kinél ma munkálkodtam: Boáz. És monda Naómi az ő menyének: Áldott legyen ő az Úrtól, a ki nem vonta meg irgalmasságát az élőktől és a megholtaktól! És Naómi monda néki: Közel valónk nékünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való ő" (Ruth 2:19-20). Naomi az elbeszéltekben tehát csöppet sem „véletlenszerű" eseményeket vélt felismerni, hanem magát Isten gondoskodását. Érdekes módon később — tőle függetlenül — mások is ugyanerre a belátásra jutottak (Ruth 4:14).
A Példabeszédek 16:33 átfogó, egyetemes bölcsessége szerint „Az ember sorsot húzhat, de az Örökkévaló dönti el a dolgot" (EFO 2012). Ez az ige arra az akkoriban elterjedt gyakorlatra is utal, mely szerint egyes vitás esetekben egyszerűen sorsot vetettek (kockát vagy más állati csontokat használva) — gondoljunk csak Jézus köntösének elragadozására. Bírói döntést igénylő esetekben is használták ezt a módszert az igazság kiderítésére, mint ahogyan azt Józsué könyvének 7 fejezetében, Ákán példájából is láthatjuk. A Példabeszédek 16:33 igerészében található elvet ott a bűnös kiderítésénél alkalmazták gyakorlatban. Ugyanezen könyv 18:18 igehelyén valami igen hasonlóval találkozunk: „A versengéseket megszünteti a sorsvetés, és az erőseket elválasztja." Tisztázásképpen még egyszer, nem arról van szó, hogy a vak szerencse dönti el, hogy ki a vétkes, hanem Isten határozza meg, hogy éppen melyik oldalán landol az a kocka, vagyis végső soron Ő szabja meg az ítéletet. Ezzel a módszerrel (értsd Isten segítségével) igen lármás, nem éppen babra menő esetekben teremtett emberi lények is képesek voltak igazságot tenni. A Példabeszédek 16:33 kijelentése tehát azt is magában hordozza, hogy még egy kocka, vagy egy érme röppályája sem esik Isten hatalmán kívül. Az ilyen sorsvetés kimenetele tehát messze nem a véletlen eredménye.
Isten mindenek feletti hatalmának legalább két aspektusa van. Isten aktív ráhatása nyilvánul meg minden olyan dologban, amit Ő okoz, mint például a gonosz Áháb király hadbavonulásában (2.Krónikák 18:18-19). Áháb halálának oka nem egy vakon kilőtt nyíl volt, hanem – amint azt a 2.Krónikák 18:18-as igerésze felfedi előttünk – Isten hatólagosan rendezte és irányította mindazon eseményeket, amelyek Áhábot csatába vitték. Ő volt az, Aki egy látszólag véletlenszerűen kilőtt nyilat használt arra, hogy a rendelt időben végleg bepecsételje Áháb földi sorsát.
Isten passzív, vagy hagyólagos, akaratának megnyilvánulásáról pedig akkor beszélhetünk, ha Isten egyszerűen hagy valamit megtörténni, anélkül hogy tevőlegesen beleavatkozna abba. Ezt jól szemlélteti Jób könyvének első fejezete, melyben annak lehetünk tanúi, hogy Isten megengedi Sátánnak, hogy Jób életét gyökerestül felforgassa. Istennek hagyólagos akarata érvényesül József történetében is, mikor hagyja, hogy testvérei csúnyán elbánjanak vele. Ezt Isten azonban egy messze magasabb cél érdekében hagyta megtörténni (teljes családjának megmentése az éhhalál elől; zsidók szerfeletti megszaporítása). József azonban csak évekkel később láthatta meg Isten tervének grandiózus betetőzését (1.Mózes 50:20).
Mivel még csak tükör által, homályosan látunk, és nem tudhatjuk, hogy mi zajlik a mennyben, így azt sem vagyunk képesek mindig felismerni, hogy életünk adott eseményében Isten hatólagosan vagy hagyólagosan cselekszik. Egyet viszont biztosan tudunk, mégpedig azt, hogy azoknak, kik Istent szeretik minden javukra van. Minden, de minden az Ő akaratának hajol meg. Avatkozzék Urunk tevőlegesen vagy passzív módon a történésekbe, azt biztosan leszögezhetjük, hogy semmi sem a vak szerencse függvénye. Mikor valaki egy táblajáték szabályait követve elveti a kockát, akkor Isten hagyja, hogy a kocka az Ő szuverén hatalma által előre lefektetett fizikai törvényeknek engedelmeskedve állapodjon meg. Ilyen jelentéktelen dolgokba nyilván nem avatkozik be. Más, nagy horderejű esetekben viszont bármikor érvényesítheti tevőleges akaratát, ha az a személy életére néző tervével összhangban van, mint ahogyan azt a fenti példában is láthattuk.
Életünk minden egyes vonatkozása fölött Isten uralkodik (Efézusbeliekhez 1:11; Zsoltárok 115:3; Ézsaiás 46:9-10), legyen az a dolog saját szemünkben még olyan kicsi (Máté 10:29-31), vagy még annyira nagy (Dániel 4:35; Példabeszédek 21:1). Belátható tehát, hogy semmi sem a véletlen műve.
Földi perspektívából szemlélve sok dolog tényleg teljesen véletlenszerűnek tűnhet, azonban az egész Szentírás arról tesz világos bizonyságot, hogy a teljes teremtett világ Isten irányítása alatt áll. Isten nagysága többek között abban áll, hogy képes a „random" természeti törvényeket-, jó és rossz emberek szabad akaratát-, valamint még a bukott angyali lények világunkra gyakorolt tudatos hatását is olyan egységgé gyúrni, hogy a teremtmények szabad akarata egy cseppet sem csorbul, és a nap végén mégis Teremtőnk tökéletes terve valósul meg (1.Mózes 50:20; Jób könyvének 1. és 42. fejezete; János 9:1-7). Keresztény hívőként külön ígéretünk van Istentől arra nézve is, hogy elhívottakként minden a mi javunkat szolgálja (Rómabeliekhez 8:28). Emberi nézőpontunkból ezt azonban sokszor nem-, vagy nem így látjuk. Ezért is olyan fontos, hogy hitben-, és ne látásban járjunk.
English
Mit mond a Biblia a szerencséről?
