Kérdés
Vajon Isten szeretete egy érzelem, egy érzet, vagy egy döntés?
Válasz
Jézus így tolmácsolja nekünk a legnagyobb parancsolatot: “...Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből...” (Lukács 10:27; Márk 12:30; Máté 22:37). A Szentírás hasábjain Isten többször is parancsba adja népének, hogy teljes szívükből szeressék Őt, és egyedül neki szolgáljanak (5.Mózes 6:5; 11:1; Józsué 23:11). Meg lehet azonban egyáltalán parancsolni a szeretetet? Hogyan tudjuk magunkat arra késztetni, hogy szeressünk valakit?
Mivel a szeretet parancsba lett adva, így hatalmunkban is kell legyen, hogy szeressünk, már amennyiben Krisztusban vagyunk. A szeretet ennélfogva egy döntés, amit mi hozunk meg. Persze az is igaz, hogy a szeretetet gyakran kísérik majd érzelmek, viszont nem maga az érzelem képezi a szeretet alapját. Bármelyik élethelyzetben dönthetünk amellett, hogy szeretünk, függetlenül attól, hogy mit érzünk.
Az Isten lény(eg)ére, vagyis a “szeretet”-re való hivatkozás során a legtöbbször használt görög kifejezés az agapé, ami egyben a következő jelentésekkel is bír: “jóindulat”, “öröm”, “kedvezés”, “jó szándék". Isten tehát ezzel a szeretettel szeret minket (Sofóniás 3:17; János 3:16). János apostol első levelének 4:19 igeverse kimondja: “Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni Isten szeretetével” (EFO). Mivel Isten maga a nagybetűs Szeretet, mi pedig az Ő képmására lettünk teremtve, így mi is szerethetünk úgy, ahogyan Ő szeret (1.János 4:16). Ő tehát a szeretetre való képességét is a szívünkbe helyezte. Azáltal tanít meg minket szeretni, hogy életünkben nap mint nap szemlélteti, milyen az igazi szeretet (János 15:13).
Isten szeretete szintén egy döntéssel veszi kezdetét. Ez a döntés valójában az iránta való ragaszkodásunk célzott kinyilvánítása (Kolossébeliekhez 3:2). Addig persze nem tudjuk igazán szeretni Istent, amíg meg nem ismerjük személyét, de tulajdonképpen már maga az Istenbe vetett hit is egy tőle való ajándék (Efézusbeliekhez 2:8-9). Amikor elfogadjuk tőle a Krisztus általi örök életet, Isten Lelkével is megajándékoz minket (Lukács 11:13; 1.Korinthusbeliekhez 6:19). Ekkor a hívő szívben lakozást vevő Szent Lélek elkezdi kirajzolni benne Isten jellemvonásait, amelyek közül a legelső maga a szeretet (Galátziabeliekhez 5:22). Isten tehát személyesen tesz képessé minket arra, hogy azzal a szeretettel szeressük Őt, amire valóban érdemes (1.János 4:7).
Amint egyre inkább növünk annak megértésében és ismeretében, hogy kicsoda is Isten valójában, szeretni kezdjük az Őt meghatározó olyan erényeket, mint a bölcsesség, az igazság, az igazságosság és a tisztaság (Zsoltárok 11:7; 90:12; Zsidókhoz írt levél 1:9; 1.Timótheushoz 6:11). Ezzel egyidejűleg pedig immár visszataszítónak tartjuk ezen erények ellentettjét (Példabeszédek 8:13; Zsoltárok 97:10). Az Istennel töltött idő hatására a szívünk egyre inkább éhezik majd a szentségre, valós megelégedést pedig csak abban találunk, ha az Ő személye van egyre gazdagabban jelen életünkben – Ő válik mindannak a tökéletes megtestesülésévé, amire vágyunk. Mikor megtanuljuk Őt “lélekben és igazságban” imádni (János 4:24), a szeretet örömteli érzését is megtapasztaljuk. Nem ezek az érzelmek váltják ki a szeretetet, mikor azonban törekszünk a szeretetre, akkor érzelmek is követik azt.
Isten szeretetének egyik akadálya e világ bűnös dolgainak, szokásainak szeretete. Mi sem szolgálhatunk két úrnak (Máté 6:24), így nem szerethetjük egyszerre Istent és a világot. “Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1.János 2:15). Sok hívőnek ma is szüksége van arra, hogy meghallja és meg is szívlelje az efézusbeli gyülekezethez kiment Istentől való Igét: “...az első szeretetedet elhagytad” (Jelenések 2:4). Ez a figyelmeztetés pontosan arra vonatkozik, hogy szükséges szeretetünk és ragaszkodásunk újra és újra tudatosan és kizárólag Isten személyére irányítanunk.
Az Isten szeretetének egy további akadálya az (emberi) értelem. Elménk folyamatosan szembefordul Isten megismerésével, kétkedően vizsgálgatja és vizsgáztatja a lelkünkben otthonra lelt hitet (2.Korinthusbeliekhez 10:5). A kétely, a harag, a félreértések és a hamis tanítások mind megfoszthatnak minket az élet legfőbb örömétől, az Istennel való bensőséges kapcsolattól (Filippibeliekhez 3:8). Ezen akadályok felett azonban egyrészt bűnbánat által győzedelmeskedhetünk, másrészt pedig annak elhatározásával, hogy Istent tesszük az első helyre (Máté 6:33; Jeremiás 29:13). Ahhoz, hogy szívből szerethessük Istent, fel kell hagynunk azzal, hogy ragaszkodunk ahhoz a téves felfogáshoz, miszerint Isten a mi (korlátolt) értelmünk szabályainak engedelmeskedve és eleget téve kell kijelentse az Ő határtalan valóját (Ő ugyanis messze nagyobb, mint azt emberi értelmünk befogadhatná – a fordító megjegyzése). Meg kell feszítsük büszkeségünk, mint ahogy annak a tévképzetét is fel kell tegyük a keresztre, hogy jogunkban áll az Ő (számunkra kijelölt) utait (is) felülbírálni. Engedjük meg Istennek, hogy valósággal Isten lehessen életünkben! Amikor alázatosan (f)elismerjük, hogy szeretetünkre és imádatunkra egyedül Ő méltó, akkor énünket a kispadra ültetve átadhatjuk magunk annak, hogy kizárólag személye szépségéért szeressük Őt.
English
Vajon Isten szeretete egy érzelem, egy érzet, vagy egy döntés?
