Kérdés
Hogyan tudhatom meg, hogy Isten szolgálatra hívott el?
Válasz
Alapjában véve minden egyes keresztény szolgálatra hivatott. A nagy misszióparancsnak is nevezett, Jézustól vett parancs abban áll, hogy minden nemzetet és embert evangelizálni kell. Ez az összes hívőre érvényes (Máté 28:18-20). Hasonlóan igaz az is, hogy minden keresztény Krisztus testének egy-egy tagja. Játsszunk bármilyen szerepet is az Úr testében, az elhívásunk betöltése mindig hittestvéreink és (még) hitetlen felebarátaink valamiféle szolgálatát jelenti. A mai kérdésünkön azonban első sorban azon testvéreink szoktak hosszabban elmerengni, akik úgy érzik, hogy hivatásszerű elhívásuk lehet, például a lelkipásztori szolgálat betöltésére. Ebben a kontextusban ez egy igen fontos kérdés, ugyanis kétség sem férhet hozzá, hogy a hivatásszerű szolgálat különleges elvárásokat támaszt az emberrel szemben.
Hogy azonban helyesen reagálhassunk Isten elhívására, fontos megvizsgálnunk a szívünk állapotát, és hogy első sorban mi motivál erre a lépésre (Jeremiás 17:9). Valóban Isten elhívásának érezzük ezt, vagy a mi, személyes vágyainkat édesgetjük? Netalán arról van szó, hogy ember(ek) elvárásainak akarunk megfelelni? Ha felmerül bennünk, hogy esetleg saját dicsőségünket keresnénk, vagy másnak akarnánk tetszeni, akkor jól tesszük, ha alszunk még egy jó párat a dologra. Nem lehet, hogy azért tartod magad “elhívottnak”, mert úgy hiszed, hogy “sok keresztényhez” hasonlóan neked is kifejezetten “keresztény” szolgálatban kell dolgoznod? A keresztény ember Krisztus jó illatát hivatott terjeszteni (2.Korinthusbeliekhez 2:15) bármilyen munkakörben tevékenykedjen is. Ha az egyházon kívül, egy világi állásban “vállalsz szolgálatot”, ott épp annyira - adott esetben még jobban - lehetsz fény és a föld sója, mint egy egyházi foglalkozásban, vagy egy kifejezetten keresztény hivatásban.
Vigyázzunk, ugyanis a lelkiismeret-furdalás és a bűntudat egyaránt képes magát elhívásként maszkírozni. Sok keresztény tudatában van annak, hogy az elhívás áldozattal-, de legalább is áldozatkészséggel jár, és ebben a felismerésben van is igazság. Ez azonban még messze nem jelenti azt, hogy minden egyes keresztény távoli, járatlan vidékek misszionálására lett elhívva, mint ahogy azt sem, hogy Isten olyan bevetési területen akar téged látni, ahol a legkevésbé éreznéd jól magad, vagyis hogy igen nagy áldozatot kellene hozz. És bár igaz, hogy a Jézusért való élet megkíván némi áldozatot, az Úr nem szenvedésre hívott el minket. Épp ellenkezőleg, az elhívásunk megélését igazság, békesség és öröm kell áthassa. Pál apostol egy különleges példa előttünk. Mivel Ő igen nagy kijelentést és feladatot kapott az Úrtól (az ehhez szükséges erővel és menekülési lehetőségekkel egyetemben – lásd 1.Korinthusbeliekhez 10:13 – a fordító megjegyzése), így nagy szenvedéseket állt ki a szolgálatáért, de mégis képes volt elégedett és örömteli maradni Krisztusban (lásd Pál apostol Filippibeliekhez közvetített levelét).
Miután tehát meggyőződtél róla, hogy a szíved szándéka helyes, vizsgáld meg a természet szerinti-, és (főleg) a szellemi ajándékaid és erősségeid. Hogy látod, ezek valóban jól illeszkednének ahhoz a hivatásszerű elhíváshoz, amin már régebben gondolkozol? És bár teljes mértékben igaz, hogy Isten ereje pontosan a mi erőtlenségünkön keresztül kerül kifejezésére, és hogy Ő arra hív el mindenkit, hogy az Ő erejéből-, sem mint a saját erejéből szolgáljon, azonban mégis felvértez minket olyan ajándékokkal és tálentumokkal, melyeket az Ő országának gyarapodására használhatunk. Valószínűtlen, hogy az Úr egy repedt fazék-hangú embert hív el kórus-szolgálatra, ugyanakkor igenis láttunk már olyat, hogy egy “nehéz nyelvű” embert tett szóvivőjévé, hogy gyávácska emberen keresztül hajtott porba erős hadurakat (lásd Gideon igaz történetét), mint ahogy olyat is, hogy pásztort tett királlyá, máskor pedig barom-pásztort prófétává (lásd Ámós próféta elhívását). Ami tehát embereknél lehetetlen, “lehetséges az Istennél”. Minden esetre jól tesszük, ha megvizsgáljuk, hogy rendelkezünk-e azon szolgálati területhez szükséges ajándékokkal, melyre úgy gondoljuk, elhívást kaptunk.
Azt is fontos alaposan megvizsgálni, hogy mire van leginkább természetes hajlamod, milyen képességek birtokában vagy. Például egy reál-beállítottságú ember valószínűleg nem fogja magát pásztorként jól érezni a lelkigondozásban. Akadnak olyan tesztek, melyek a szellemi ajándékaink kiderítésében vannak segítségünkre, de általános személyiségtesztek szintén hasznosak lehetnek természetes tálentumaink és (lelki) adottságaink feltérképezésében.
Továbbá azt is jól tesszük, ha kicsit elmerengünk azon, hogy eddigi életünk során milyen tapasztalatokra tettünk szert. Teljesen logikus, hogy Isten kellőképpen felkészít minket, mielőtt beleállít elhívásunkba. A Bibliában láthatjuk, hogy az előbb említett egyik pásztorfiú, Dávid, hogyan sürgött-forgott (és ezáltal tanult) Saul király udvarában, mint ahogy azt is, hogy a király (értsd fáraó) udvarában felnőtt nehéz beszédű Mózes hogyan töltött negyven évet pásztorként a Midián pusztájában, míg olyan alázatos lett, hogy alkalmassá vált egy egész népet vezetni (azaz az izraelitákat kivezetni a szolgaságból). Mit gondolsz, a te életed mely eseményeit tudja Isten arra használni, hogy azok hatékonyan hozzájáruljanak a vélt elhívásod beteljesítéséhez?
Bölcsen teszed, ha mindezek mellett több, hitben érett testvér tanácsát is kikéred, kikben megbízol (lásd Példabeszédek 11:14 és 15:22). Mások sokszor pontosabban képesek észlelni azon erősségeinket és gyengeségeinket, melyeket mi - énünk torzítólencséje miatt - csak homályosan látunk, vagy teljesen kiesnek látóterünkből. Szintén pontosabb önismerethez vezethet, ha igyekszel felismerni az emberek személyedre/viselkedésedre/szavaidra adott reakcióit. Hogy érzed, az emberek figyelni szoktak szavaidra, vagy inkább erővel kell kiharcolnod figyelmüket? Előfordult már veled többször, hogy az emberek spontán megnyíltak előtted, és megosztották veled aggodalmaikat? Míg a fenti igerészek is arról tesznek bizonyságot, hogy fontos tanácsot kérni, addig azt is érdemes megjegyezzük, hogy nem szabad csupán emberek tanácsára támaszkodni, mint ahogy néha az is igen félrevezető lehet, ha (főleg világi – azaz a Szent Lélek iránymutatásával nem rendelkező) emberek rád adott reakcióinak tulajdonítasz túl nagy jelentést. Olyan eset is elképzelhető, hogy a hozzánk legközelebb állók, vagyis a családunk és baráti körünk tagjai - a legjobb szándék mellett is - tévednek (lásd 1.Sámuel 16:7). Ugyanakkor szeretteid őszinte visszajelzése legtöbbször meg fogja erősíteni az elhívásodat, hiszen Isten rajtuk keresztül is képes szólni hozzád. Azonban vigyázz, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt a választ kapod, amire vársz. A megerősítés ugyanis lehet negatív (vagyis “ne a kiszemelt utat válaszd”), de egyidejűleg mégis szeretetteljes és igaz!
Semmi kétség nem fér hozzá, hogy mindenkinek egyedi elhívása van Istentől. A hivatásszerű szolgálat azonban egy kiemelten nyilvános természetű hivatás. Ebben a szolgálatban forgolódók sűrűn kapnak hideget és meleget: lesznek helyzetek, ahol az egekig magasztalnak, ami persze legalább annyira romboló hatású, mint mikor a hátad mögött-, vagy épp nyilvánosan csattognak rajtad a nyelvek ostorai. Isten Szent Lelke, földi szócsövén, Jakab apostolon keresztül, ezen szolgálati ág kemény szellemi elbírálására is felhívja figyelmünket: “Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen” (Jakab 3:1). Itt arról van szó, hogy a tanítóknak magasabb mércét kell megütniük, mikor megállnak majd Isten ítélőszéke előtt, és a gyümölcseik megméretnek. Ez azzal magyarázható, hogy rájuk több bízatott (emberek lelki-szellemi vezetése, melynek örök következményei vannak), ezért rajtuk többet is kérnek számon. A Timótheushoz írt első és második ihletett levelek, valamint a Tituszhoz írt levél mindazon követelményeket sorolja, melyeknek az egyházi tisztséget betöltő hittestvéreknek eleget kell tenniük.
Mikor azt igyekszünk kideríteni, hogy Isten valóban hivatásos egyházi szolgálatba hívott minket, akkor azt is érdemes körültekintően felmérnünk, hogy ez a tevékenység mi mindent kíván majd meg tőlünk. Mindenesetre legyünk bátrak, és bízzunk Istenben! Ha Ő ilyen szolgálatra hívott el, akkor kétségünk se legyen afelől, hogy mindent megad majd ahhoz, hogy a te poharad túlcsorduljon Szent Lélekkel, hogy ezáltal másra is kiáradhasson (lásd Máté 6:33; Zsidókhoz 13:20-21; Efézusbeliekhez 3:20-21; Zsoltárok 37:23; és Ézsaiás 30:21).
Zárásképpen pedig álljon itt még egy észrevétel: fontos, hogy mindig mozgásban maradjunk. Előfordulhat, hogy addig nem lépünk, míg nem vagyunk teljesen meggyőződve elhívásunkról. Azonban a már mozgásban lévő testeket könnyebb útba terelgetni, mint a tehetetlenségben nyugvókat - ez a fizikai testeknél sincs másképp. Ha hittel és hitben lépünk előre, akkor Isten hű és igaz, hogy a helyes útra tereljen minket, még ha éppen nem is a helyes irányba indultunk meg.
English
Hogyan tudhatom meg, hogy Isten szolgálatra hívott el?
