Kérdés
Mit jelent és mennyire biblikus a szövetségi teológia?
Válasz
A szövetségi teológia nem nevezhető igazán „teológiának” a szónak abban az értelmében, hogy tanok szisztematikus rendszere volna, hanem inkább egyfajta keretet ad a Szentírás magyarázatához. Általában szembeállítják egy másik írásmagyarázati módszerrel, amely a „diszpenzációs teológia” vagy „diszpenzácionalizmus” nevet viseli. A diszpenzácionalizmus (avagy a korszakok teológiája) amerikai evangéliumi keresztyén berkekben a XIX. század vége óta egészen napjainkig a legnépszerűbb írásmagyarázati módszer. A szövetségi teológia ezzel szemben protestáns körökben tekinthető fő irányzatnak a reformáció óta, és az erősebb református vagy kálvinista meggyőződésű keresztyének és keresztyén csoportok részesítik előnyben.
Míg a diszpenzációs teológia szerint a Szentírásban foglalt események (tipikusan) hét különböző „diszpenzáció” folyamán bontakoztak ki (ahol a „diszpenzációk” Isten egy-egy konkrét módszerét jelentik, amellyel az üdvösségtörténet egy meghatározott időszakában az emberhez és a teremtett világhoz viszonyult), a szövetségi teológia sajátos prizmán keresztül, Isten és ember szövetségét szem előtt tartva vizsgálja és értelmezi a Bibliát. A szövetségi teológia két kiemelkedő jelentőségű szövetséget határoz meg: a cselekedetek szövetségét és a kegyelem szövetségét. Időnként említés történik egy harmadik szövetségről, éspedig a megváltás szövetségéről is, amely megelőzi az első kettőt. A következőkben egyenként szólunk majd e szövetségekről. Fontos szem előtt tartanunk, hogy a Szentírásban ismertetett különböző szövetségek (például a Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal kötött szövetség vagy az Újszövetség) mindegyike vagy a cselekedetek vagy a kegyelem szövetségének a kibontakozása.
Kezdjük hát a szövetségi teológiában foglalt különböző szövetségek vizsgálatát a megváltás szövetségével, amely logikai szempontból megelőzi a másik kettőt. A szövetségi teológia szerint a megváltás szövetségét a Szentháromság három tagja kötötte azzal a céllal, hogy kiválasszanak egy csoportot az üdvösségre és az örök életre, engesztelést szerezzenek a bűneikért és megváltsák őket. Egy népszerű pásztor-teológus szavaival élve: a megváltás szövetségében „az Atya menyasszonyt választ Fia számára.” Noha a megváltás szövetségéről nem esik szó konkrétan a Bibliában, a megváltás tervének örök voltát határozottan állítja az Ige (Efézus 1:3-14; 3:11; 2Thesszalonika 2:13; 2Timóteus 1:9; Jakab 2:5; 1Péter 1:2). Ezenkívül Jézus gyakran utalt rá, hogy az Atya akaratát kell elvégeznie (János 5:3, 43; 6:38-40; 17:4-12). Ahhoz tehát nem fér kétség, hogy Istennek a teremtés kezdetétől fogva szándékában állt a választottak üdvözítése; a megváltás szövetsége csupán egy szövetség formájába önti ezt az örökkévaló tervet.
Üdvösségtörténeti szempontból a cselekedetek szövetsége az első szövetség, amellyel a Szentírásban találkozunk. Amikor Isten megteremtette az embert, az Édenkertbe helyezte, és egy egyszerű parancsot adott elé: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” (1Mózes 2:16-17) Láthatjuk, hogy ez a parancs egyfajta megállapodásról vagy szövetségről szól. Isten az Édenkertbe helyezi Ádámot, és örök életet ígér neki és utódainak, feltéve, hogy engedelmeskedik Isten parancsainak. Az élet az engedelmesség jutalma, míg a halál az engedetlenség büntetése. Az efféle kikötések a szövetségek tipikus jellemzői.
A kutatók egy része az ún. fejedelem-hűbéres közti szövetséget véli felfedezni a cselekedetek szövetségében. Ezekben a szövetségi formákban a fejedelem (azaz a király vagy uralkodó) feltételeket ajánl a hűbéresnek (alattvalónak), s javakat és védelmet biztosít nekik a befizetett hűbér fejében. A cselekedetek szövetsége esetében ez annyit tesz, hogy Isten (a fejedelem) örök életet és áldásokat ígér az emberiségnek (a hűbéreseknek, akiket Ádám képvisel mint az emberi faj feje) a szövetség rendelkezéseinek (azaz az élet fájára vonatkozó tilalomnak) való engedelmesség fejében. Hasonló szerkezetet ismerhetünk fel abban is, ahogyan az Ószövetség – Mózesen keresztül – Izráelnek adatott. Izráel szövetséget kötött Istennel a Sinai hegyen: Isten nekik adja az Ígéret földjét, a helyreállított „Édent” (a „tejjel és mézzel folyó földet”), továbbá megáldja és megvédi őket ellenségeikkel szemben, ha engedelmeskednek a szövetség parancsainak. A szövetség megszegése esetére az Ígéret földjéről való száműzetést helyezte kilátásba Isten büntetésképpen (amire sor is került az Északi királyság Kr. e. 722-ben, valamint a Déli királyság Kr. e. 586-ban bekövetkező meghódításakor).
Amikor Ádámnak nem sikerült megtartania a cselekedetek szövetségét, Isten egy harmadik szövetséget kötött: az ún. kegyelem szövetségét. Isten a kegyelem szövetségében a Jézus Krisztusba vetett hit által ingyen ajánlja fel az örök életet és a megváltást a bűnösöknek (vagyis azoknak, akiknek nem sikerül eleget tenniük a cselekedetek szövetségének). A kegyelem szövetségének ígérete mindjárt azután megjelenik, hogy Isten „az asszony magváról” jövendöl az 1Mózes 3:15-ben. Míg a cselekedetek szövetsége feltételekhez kötött, s az engedelmesség fejében áldásokat, míg az engedetlenség fejében átkot helyez kilátásba, a kegyelem szövetsége feltételek nélkül és ingyen adatik Isten kegyelme alapján. A kegyelem szövetsége az ókori földosztásokra emlékeztet, amikor egy király földet adományozott valamely alattvalójának mindennemű ellenszolgáltatás előírása nélkül. Némelyek úgy érvelnek, hogy a kegyelem szövetségének is volt feltétele, mégpedig a hit. A Biblia sok helyütt inti azokat, akik Isten feltétel nélküli kegyelméből részesültek, hogy maradjanak hűek mindhalálig, így aztán a hit megőrzése valóban feltétele a kegyelem szövetségének. Ugyanakkor a Biblia világosan tanítja, hogy még az üdvözítő hit is kegyelmi ajándékként adatik Istentől (Efézus 2:8-9).
A kegyelem szövetsége minden szövetségben tetten érhető, amelyet Isten feltétel nélkül kötött különböző bibliai személyekkel. Az Ábrahámmal kötött szövetség (azaz hogy Isten Ábrahám Istene lesz, Ábrahám és leszármazottai pedig Isten népe lesznek) a kegyelem szövetségének kibontakozása. A Dávidi szövetség (mely szerint Dávid utódai mindenkor uralkodni fognak) ugyancsak a kegyelem szövetségét bontja ki. Végül az Újszövetség a kegyelem szövetségének végső kifejeződési formája, amikor Isten a szívünkbe írja törvényét és megbocsátja minden bűnünket. Az Ószövetségből ismert különböző szövetségek vizsgálatakor azt kell világosan látnunk, hogy valamennyi Jézus Krisztusban teljesedett be. Krisztusban vált valóra az ígéret, hogy Ábrahám áldássá lesz minden nemzet számára, az, hogy egy Dávidtól származó király örökké uralkodik majd Isten népe fölött, s nyilvánvalóan az Újszövetség is. Az Ószövetségben is történnek utalások a kegyelem szövetségére, és az ószövetségi áldozatok és szertartások is mind a legnagyobb Főpap, Krisztus megváltó művére mutatnak előre (Zsidó 8-10). Ezért mondhatja Jézus a hegyi beszédben, hogy nem azért jött, hogy érvénytelenné tegye a törvényt, hanem hogy betöltse azt (Máté 5:17).
A kegyelem törvénye működik az Ószövetségben akkor is, amikor Isten megkíméli népét a büntetéstől, amelyet megérdemelnének amiatt, hogy újra meg újra vétkeztek ellene. Noha a Mózesi szövetség (a cselekedetek szövetségének egyik alkalmazása) ítéletet helyezett kilátásba Izráel számára, amennyiben nem engedelmeskednek parancsainak, Isten mégis gyakran türelmet tanúsított szövetséges népe iránt. Ilyenkor rendszerint arról olvasunk, hogy Isten megemlékezett Ábrahámmal kötött szövetségéről (2 Királyok 13:23; Zsoltárok 105; Ézsaiás 29:22; 41:8). Sok esetben előfordult, hogy Isten inkább a kegyelem (szükségszerűen egyoldalú) szövetségének betöltésére vonatozó ígéretét váltotta valóra, ahelyett, hogy a cselekedetek szövetségéből eredő jogait érvényesítette volna.
Így lehet tehát röviden ismertetni a szövetségi teológia lényegét és azt, ahogyan a Szentírást a szövetség prizmáján keresztül szemléli és magyarázza. A szövetségi teológiával kapcsolatban olykor felmerül a kérdés, hogy a kegyelem szövetsége vajon kiszorította és felülírta-e a cselekedetek szövetségét. Más szóval: idejétmúlttá vált-e a cselekedetek szövetsége azóta, hogy az Ószövetség véget ért (Zsidó 8:13)? Bár a (Mózesi) Ószövetség a cselekedetek szövetségének egyik alkalmazása, mégsem ez maga a cselekedetek szövetsége. A cselekedetek szövetsége egészen az Édenkertig nyúlik vissza, amikor Isten életet ígért az engedelmesség és halált az engedetlenség fejében. A Tízparancsolat azután még részletsebben kibontotta a cselekedetek szövetségét, és Isten ismételten életet és áldást ígért az engedelmeseknek, valamint halált és büntetést azoknak, akik nem engedelmeskednek neki. Az Ószövetség nem csupán a Tízparancsolatban foglalt erkölcsi törvényt jelenti. Az Ószövetség az Isten imádatára vonatkozó szabályokat és előírásokat is magában foglalja. Beletartoznak továbbá azok a polgárjogi rendelkezések is, amelyek a teokrácia és a monarchia idején szabályozták Izráel életét. Az Ószövetség megígért Messiása, Jézus Krisztus eljövetelével az Ószövetség számos vonatkozásban idejétmúlttá vált, mivel Jézus valóságosra cserélte az ószövetségi mintákat és képmásokat (lásd Zsidó 8-10). Míg az Ószövetség csupán a mennyei dolgok „képmásának és árnyékának” tekinthető, addig Krisztus „a valóság” (Kolossé 2:17). Krisztus tehát azért jött, hogy betöltse a törvényt (Máté 5:17). Pál szavaival élve: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Korinthus 1:20).
Ez azonban nem helyezi hatályon kívül az erkölcsi törvény, amelyben a cselekedetek törvénye kerül rögzítésre. Isten szentséget követelt népétől az Ószövetségben (3Mózes 11:44), és az Újszövetségben is elvárja övéitől, hogy szentek legyenek (1Péter 1:16). Ebben az értelemben nekünk is kötelességünk eleget tenni a cselekedetek törvénye rendelkezéseinek. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus, aki az utolsó Ádám és az Újszövetség szerzője, tökéletesen teljesítette a cselekedetek törvénye előírásait, és Isten Jézus tökéletesen igaz voltára tekintettel terjesztheti ki a kegyelem szövetségét a kiválasztottakra is. A Róma 5:12-21 összeveti egymással az emberiség két meghatározó képviselőjét. Ádám az Édenkertben képviselte az emberi fajt, de megszegte a cselekedetek szövetségét, s ezzel mind magát, mind utódait bűnbe és halálba taszította. Jézus Krisztus is az ember képviseletében járt el pusztai megkísértésétől kezdve egészen a Golgotáig, és maradéktalanul betöltötte a cselekedetek törvényét. Ezért mondhatja Pál apostol: „Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.” (1Korinthus 15:22)
Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a szövetségi teológia úgy értelmezi a Szentírás különböző részeit, mint vagy a cselekedetek, vagy a kegyelem törvénye megnyilvánulásait. Ennek alapján az egész üdvösségtörténet úgy tekinthető, mint a kegyelem szövetségének fokozatos kibontakozása a kezdeti stádiumtól (1Mózes 3:15) egészen a Krisztusban való beteljesedésig. A szövetségi teológia éppen ezért Krisztus-centrikus írásmagyarázati módszer, hiszen az Ószövetségben Krisztus ígéretét, az Újszövetségben pedig a Krisztusban való beteljesedést látja. Némelyek azzal a váddal illették a szövetségi teológiát, hogy az ún. „helyettesítő teológiát” hirdeti (mely szerint az egyház Izráel helyébe lépett), pedig mi sem áll távolabb az igazságtól. A szövetségi teológiai a diszpenzációs teológiával ellentétben nem lát éles ellentétet Izráel és az egyház között. Isten népe az Ószövetségben Izráel volt, az Újszövetségben pedig az egyház (amelyhez zsidók és pogányok egyaránt tartoznak), de a kettő együtt tekintendő Isten népének (Efézus 2:11-20). Az egyház nem lép Izráel helyére; az egyház Izráel és Izráel az egyház (Galata 6:16). Mindenki Isten szövetséges népének a tagja, aki ugyanazt a hitet vallja magáénak, mint egykor Ábrahám (Galata 3:25-29).
Sokat lehetne még beszélni a szövetségi teológiáról. Azt jegyezzük meg mindenképpen, hogy a szövetségi teológia egyfajta értelmezési keret a Biblia magyarázatához, de – amint arról szó esett – nem ez az egyetlen. A szövetségi teológia és a korszakos teológia között számos különbséget találunk, s ezek időnként ellenkező következtetésekre vezetnek bizonyos másodlagos jelentőségű tanok vonatkozásában, ám a keresztyén hit alapvető igazságait mindkét szemlélet magáénak vallja: az üdvösség csakis kegyelemből, a Krisztusba vetett hit által adatik, és ezért minden dicsőség Istent illet meg!
English
Mit jelent és mennyire biblikus a szövetségi teológia?
