Kérdés
Hogyan bánjunk helyesen anyósunkkal?
Válasz
A túlontúl kontárkodó anyóst, aki követelőzésével, és beszabályozó magatartásával mintegy ostrom alá veszi gyermekének és annak házastársának az életét, a Szentírás „más dolgába avatkozó"-nak titulálja (1 Timótheushoz 5:13). A görög kifejezés, amit Károli ekképpen fordított az első Timótheushoz írt levélben, szó szerinti fordításban egy olyan személyt jellemez, aki a más emberek ügyében mintegy önjelölt felügyelőként lép föl. Egyes anyósok ezt a felügyelői szerepet tényleg magukra öltik, másokat viszont csak vádolnak ezzel. Az anyáskodó magatartás nemcsak idegesítő, és frusztráló, hanem szembe is megy Isten azon tervével, melyet a család életére nézve fogalmazott meg.
Egy ilyen élethelyzet lelki erőtere könnyen válhat a keserű csalódottság nyílt kútfejévé. Az anyós lehet éppen azért lép fel így, mert a családban még senki nem mutatott rá a határaira. Így hát egy túlanyáskodó kis zsarnokká válik, anélkül hogy tudatában lenne tolakodó és leuraló viselkedésének. Az ő olvasatában fellépése nem más, mint a szeretet megnyilvánulása. Ha valóban ez a helyzet, akkor egy nyíltszívű őszinte beszélgetés feloldja a szituációt. Ha azonban nagyon is tudatában van viselkedésének, és még a tiszteletteljes, de határozott kérés ellenére is szándékosan folytatja azt, akkor szinte semmit sem lehet tenni.
Tekintet nélkül arra, hogy a család melyik felétől indul ki ez a zavaró hatás, az ilyen jellegű magatartás egy nyílt támadás a házasság szentsége ellen, és emellett sérti Isten azon akaratát, mely a házastárshoz való ragaszkodás- és a szülőről való leválás fontosságát hangsúlyozza(1.Mózes 2:23-24). A férfi és a nő elhagyják szüleik családját, hogy egymást szeretvén és védelmezvén új családot alapítsanak. Az a férj, aki hagyja édesanyját vagy anyósát erőszakosan beavatkozni házasságába, nem tesz eleget Isten azon parancsának, melyet az Úr az Efézusbeliekhez írt levél 5:25-33 igerészében hagyott ránk. A határokat meg kell húzni, majd bármilyen ellenállással dacolva meg is kell védeni. A valóság sokszor sajnos az, hogy az emberek addig mennek el a felénk irányuló viselkedésükben, ameddig azt megengedjük nekik. Ha megengedjünk, hogy házasságunk szentségét tapodják, akkor jó eséllyel akad majd olyasvalaki, aki ezt meg is teszi. Senki, de még bővebb családunk tagja(i), sem törhet(nek) be otthonunk magánszférájába. A férfi feladata ennek a szférának a védelme. Neki kell az irányítást kezébe vennie és illedelmesen, de határozottan anyósa tudtára hoznia, hogy viselkedése helytelen és elfogadhatatlan. Emlékeztetnie kell őt Isten rendeletére, mely szerint a férfinak kell felelősséget viselnie családjáért, és ha ezt a felelősségét anyósa javára leadja, akkor ő maga is engedetlenné válik Istennel szemben. Ezzel egyidejűleg biztosítani kell az anyóst afelől, hogy felesége és jómaga változatlanul szeretik őt, csak mivel az anya-gyermek viszonyuk már lényegesen megváltozott, mára már a férjé az irányító szerep. Isten ugyanis így képzelte el a családot, ezért ennek így is kell megvalósulnia. Ezután a pár egy emberként kell kiálljon elhatározása mellett.
Hogyan léphetünk fel tehát egy kotnyeles anyóssal szemben? Eldönthetjük, hogy nem hagyjuk, hogy megfosszon minket életünk békéjétől. Mások viselkedésére sokszor nincsen kihatásunk, azt azonban szabadon eldönthetjük, hogy mi magunk hogyan reagálunk egy adott társas helyzetre. Vagy megengedjük, hogy mások cselekedetei negatívan befolyásoljanak minket, vagy dönthetünk úgy, hogy mindezt Isten kezébe tesszük le, hogy Ő a minket ért rosszat az ellentettjére, azaz szellemi gyarapodásunkra fordítsa. Valójában pont az adott helyzetre adott rossz válaszunk lehet az, ami további frusztráció forrásává válhat. Csak mi magunk vethetjük annak gátját, hogy a kéretlenül is közbeavatkozó anyóst hagyjuk-e békénket elcsenni. Az ő viselkedése nem a mi felelősségünk, a viselkedésére adott válaszunk viszont annál inkább.
A szüleinkkel épp úgy, mint házastársunk szüleivel, tisztelettel és szeretettel kell bánnunk, azonban nem hagyhatjuk, hogy érzelmeink csapdájába essünk. Az ellenfél megszelídítésének legjobb módja, ha szövetségesünkké tesszük. Ezt csak Isten kegyelme képes véghezvinni. A keresztényeknek mindig gyakorolniuk kell magukat a megbocsátás kegyelmében (Efézusbeliekhez 4:32). És még ha ez talán nem is állít meg egy kontárkodó anyóst, számunkra bizonyosan az erő és a béke forrásává válik és megingathatatlan alapra helyezi lábainkat (Efézusbeliekhez 6:11-17). Csak így leszünk képesek Isten minden emberi értelmet felülhaladó békéjében gyökerezve helyesen reagálni.
English
Hogyan bánjunk helyesen anyósunkkal?
