Kérdés
Milyen jelentőséggel bírt, hogy Jézus halálakor kettéhasadt a templom kárpitja?
Válasz
Jézus korában a jeruzsálemi szent templom volt a zsidóság vallási életének központja. A templomban végezték az állatáldozatokat, és ez volt a helye Isten Mózes törvénye szerinti imádatának. A Zsidók 9:1-9 leírja, hogy a templomban kárpit (függöny) választotta el a Szentek Szentjét – Isten jelenlétének földi lakhelyét – a templom többi részétől, ahol az emberek tartózkodtak. A kárpit azt jelképezte, hogy a bűn elválasztja az embert Istentől (Ézs 59:1-2). Csak a főpap léphetett be az egész Izráel képviseletében a kárpiton túli területre, Isten jelenlétébe, és ő is csak évente egy alkalommal (2Móz 30:10; Zsid 9:7), hogy engesztelő áldozatot mutasson be a nép bűneiért (3Móz 16).
Salamon temploma 30 könyök magas volt (1Kir 6:2), de Josephus Flavius I. századi zsidó történetíró elbeszélése szerint Heródes király 40 könyökre magasította. A könyök pontos hossza nem ismert, ám nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a kárpit körülbelül 18 méter magas lehetett. Josephus azt is leírja, hogy a kárpit négy hüvelyk (10 cm) vastag volt, s hogy két oldalára kötött lovakkal sem lehetett szétszakítani. Mózes 2. könyvéből tudjuk, hogy a vastag függönyt kék, bíbor és ibolyaszínű anyagból és sodrott lenfonálból szőtték.
A kárpit mérete és vastagsága még nagyobb jelentőséget kölcsönöz a Jézus kereszthalálakor történteknek: „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt” (Mt 27:50-51a).
Vajon mi értelme volt mindennek, és milyen jelentőséggel bír ránk, ma élő emberekre nézve? A kárpit kettéhasadása Jézus halálakor drámai módon azt szimbolizálta, hogy Jézus áldozata és kiontott vére elegendő engesztelést szerzett a bűneinkért. Azt jelképezte, hogy immár minden ember: zsidók és pogányok számára egyaránt megnyílt az út a Szentek Szentjébe.
Amikor Jézus meghalt, a kárpit kettéhasadt, Isten pedig „kijött” a Szentek Szentjéből, és soha többé nem fog emberi kéz alkotta templomban lakozni (ApCsel 17:24). Bevégződött Isten terve a templommal és annak vallási rendszerével, minek eredményeképpen Kr. u. 70-ben „pusztává lett” a templom és Jeruzsálem (lerombolták a rómaiak), amint azt Jézus a Lukács 13:35-ben megjövendölte. A templom – amíg állt – az Ószövetség fennállását jelképezte. A Zsidó 9:8-9 arról beszél, hogy véget ért egy korszak, és új szövetség kezdődik (Zsid 8:13).
A kárpit bizonyos értelemben magát Krisztust szimbolizálta, aki az egyedüli út az Atyához (Jn 14:6). Emellett szól az is, hogy a főpap is csak a kárpiton keresztül léphetett be a Szentek Szentjébe. Most már Krisztus a Főpapunk, s mivel hiszünk az általa elvégzett megváltásban, mi is részt vehetünk az általa képviselt „jobb papságban”, és rajta keresztül mi is beléphetünk a Szentek Szentjébe. A Zsidó 10:19-20 versekben az áll, hogy a hűségesek „ Jézus Krisztus vére által” léphetnek be a szentélybe, „azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által”. Ez a vers Jézus testét a kárpithoz hasonlítja, amely ugyanúgy megtöretett értünk, ahogy a kárpit is meghasadt.
Az, hogy a kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt, történelmi tény, ám ezen esemény súlyát és dicsőséges voltát a Zsidó levél fejti ki részletesen. A templom használati tárgyaival együtt az eljövendő dolgok árnyéka volt, és azok egytől-egyig Jézus Krisztusra mutattak. Ő volt a Szentek Szentjébe vezető kárpit, és a hűségesek az Ő halálának köszönhetően járulhatnak szabadon Isten elé.
A templom kárpitja szüntelenül arra emlékeztetett, hogy az emberiség a bűn miatt nem léphet be Isten jelenlétébe. A minden évben bemutatott engesztelő áldozat és a naponta elvégzett megannyi más áldozat szemléletesen érzékeltette, hogy az állatáldozatok sohasem szerezhetnek teljes engesztelést az emberek bűneiért. Jézus Krisztus halála azonban eltávolította az akadályt Isten és az ember közül, így most már bátran és bizalommal járulhatunk Isten színe elé (Zsid 4:14-16).
English
Milyen jelentőséggel bírt, hogy Jézus halálakor kettéhasadt a templom kárpitja?
