Kérdés
Törvény vs. kegyelem - miért van annyi konfliktus a keresztények között ebben a kérdésben?
Válasz
Az egyik oldal szerint “az üdvösség kegyelemből, és csakis kegyelemből van". A másik oldal erre így felel: “Ez a gondolat törvénytelenséghez vezet. Isten igazságos mércéjét a törvény által kell betölteni”. Megint más pedig csak ezt mondja: “Az üdvösség kegyelemből van, de a kegyelem csak azoknak adatik meg, akik engedelmeskednek Isten törvényének”. A vita gyökere tulajdonképpen az üdvösség alapjáról alkotott eltérő nézetekig nyúlik vissza. Mivel az üdvözülés szempontjából is releváns fontosságú kérdéssel állunk szemben, így az ezt övező intenzív viták sem ritkák.
Amikor a Biblia “törvényről” beszél, akkor arra a részletes norma-rendszerre utal, amelyet személyesen Isten adott Mózesnek, mint ahogyan azt a 2.Mózes 20. fejezetétől a Tízparancsolattal kezdődően olvashatjuk. A törvény Isten szent népre vonatkozó követelményeit taglalta és magyarázta, miközben az élet három területét is lefedte. Ennek értelmében különbséget teszünk a polgári, a szertartási és az erkölcsi törvények között. A törvényt azért is adatott, hogy Isten népét elkülönítse a körülötte élő gonosz népektől, és hogy pontosan meghatározza, mi a bűn (Ezsdrás 10:11; Rómabeliekhez 5:13; 7:7). A törvény azt is világosan megmutatta, hogy egyetlen ember sem képes magát kellően megtisztítani ahhoz, hogy Istennek tetszővé válhasson – a törvény tehát azt kiáltja, hogy szükségünk van egy Megváltóra.
Az Újszövetség idejére azonban a vallási vezetők már elferdítették a törvényt, hiszen saját szabályaikat és hagyományaikat tapasztották hozzá (Márk 7:7-9). Maga a törvény ugyan jó volt, de mégis gyenge, mivel nem volt elég ereje ahhoz, hogy lényegében formálja át az ember bűnös szívét (Rómabeliekhez 8:3). A farizeusok értelmezése szerinti törvénykövetés súlyos és fojtó teherré vált (Lukács 11:46).
Jézus ebbe a törvénykező, legalista légkörbe érkezett, így elkerülhetetlen volt a törvény képmutató magabíráival való konfliktus. Jézus, a törvényhozó, e szavakkal fordult feléjük: “Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem” (Máté 5:17). A törvény sosem volt gonosz, csupán tükörként szolgált, hogy feltárja az ember szívének valós állapotát (Rómabeliekhez 7:7). A János 1:17-ben ez áll: “Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett”. Maga Jézus testesítette meg a kegyelem és a törvény közötti tökéletes egyensúlyt (János 1:14).
Isten mindig is kegyelemmel teljes volt (Zsoltárok 116:5; Jóel 2:13), az ember pedig csak az Istenbe vetett hit által üdvözülhet, amióta világ a világ (1.Mózes 15:6). Isten nem változott meg az Ó- és az Újszövetség között (4.Mózes 23:19; Zsoltárok 55:19). Ő ugyanaz az Isten, Aki a törvényt adta, mint ahogy Ő adta Jézust is (János 3:16). A törvényen keresztül úgy mutatkozott meg kegyelme, hogy áldozati rendszert biztosított a bűnök jelképes elfedezésére. Jézus “törvény alatt” született (Galátziabeliekhez 4:4), és Ő lett a végső áldozat, ami teljességgel betöltötte a törvényt, és létrehozta az Újszövetséget (Lukács 22:20). Mindenki, aki most Krisztus által Istenhez jön, az Ő érdeme árán nyilváníttatik igaznak (2.Korinthusbeliekhez 5:21; 1.Péter 3:18; Zsidókhoz 9:15).
Jézus és egyes önigazult emberek között majdnem azonnal konfliktus alakult ki. Sokan azonban, akik oly hosszan kényszerültek a farizeusok elnyomó rendszere alatt élni, buzgó szívvel fogadták Krisztus kegyelmét és az általa kínált szabadságot (Márk 2:15). Néhányan mégis veszélyesnek látták a kegyelem eme újfajta megnyilvánulását: vajon most már mi tartaná vissza az embert attól, hogy minden erkölcsi korlátot ledöntve kivetkőzzön magából? Pál apostol a Rómabeliekhez írt levél 6. fejezetében foglalkozik részletesen ezzel a kérdéssel: “Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?” (1-2. vers). Itt Pál még egyszer tisztázza Jézus tanítását: a törvény megmutatja nekünk, hogy Isten mit akar (szentséget), a kegyelem pedig vágyat ébreszt-, és erőt ad arra, hogy szentek lehessünk. Ahelyett, hogy megváltásunkért a törvényben bizakodnánk, mi Krisztusban bízunk. Az Ő egyszer és minden korra elegendő áldozata által szabadultunk meg a törvény rabságából (Rómabeliekhez 7:6; 1.Péter 3:18).
Amennyiben helyesen értelmezzük, akkor hamarosan rádöbbennünk, hogy a kegyelem és a törvény koncepciói között nem feszül valós ellentét. Krisztus betöltötte a törvényt helyettünk, és felajánlja nekünk a Szent Lélek erejét, Aki arra ösztönzi az újjászületett szívet, hogy Istennek engedelmesen éljen (Máté 3:8; Apostolok Cselekedetei 1:8; 1.Thesszalonikabeliekhez 1:5; 2.Timótheushoz 1:14). Jakab apostol levelének 2:26 igeverse szerint: “Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.” A megváltani képes kegyelemnek arra is hatalma van, hogy a bűnös szívet istenfélelemre ösztönözze. Ahol nincs késztetés az istenfélelemre, ott azonban az üdvözítő hit sem lehetséges.
Kegyelemből, hit által üdvözülünk (Efézusbeliekhez 2:8-9). A törvény megtartása senkit sem igazíthat-, vagy válthat meg (Rómabeliekhez 3:20; Titushoz 3:5). Azok, akik a törvény megtartása alapján tulajdonítanak maguknak igazságosságot, valójában csak hiszik, hogy megtartják a törvényt; ez volt Jézus hegyi beszédének egyik fő érve (Máté 5:20-48; lásd még Lukács 18:18-23).
A törvény rendeltetése alapvetően az volt, hogy Krisztushoz vezessen minket (Galátziabeliekhez 3:24). Ha már egyszer eljutottunk az üdvösségre, akkor Isten a jó cselekedeteink által szeretné megdicsőíteni magát általunk (Máté 5:16; Efézusbeliekhez 2:10). A jó cselekedetek tehát követik az üdvözülést, nem pedig megelőzik azt.
A “kegyelem” és a “törvény” között (látszólagos) konfliktus adódhat, ha valaki 1) félreérti a törvény rendeltetését; 2) a kegyelmet másként definiálja, mint az “Isten érdemtelenek felé tanúsított jóindulatát” (lásd Rómabeliekhez 11:6; 3), és megpróbálja kiérdemelni saját üdvösségét, vagy "kiegészíteni" Krisztus áldozatát; 4) követi a farizeusok hibáját, és ember alkotta szertartásokat és hagyományokat ragaszt Isten tanításához; vagy 5) nem az Isten teljes kihirdetett akaratára (Apostolok Cselekedetei 20:27), nem Isten egészséges tanácsára összpontosít.
Ha a Szentírás tanulmányozását valóban Isten Szent Lelke vezeti, akkor helyesen hasogatjuk “az igazságnak beszédét” (2.Timótheushoz 2:15), és felfedezhetjük a jó cselekedetekben gyümölcsöző kegyelem szépségét is.
English
Törvény vs. kegyelem - miért van annyi konfliktus a keresztények között ebben a kérdésben?
