Kérdés
Mi a traducianizmus?
Válasz
A traducianizmus az a hit, mely szerint a fogantatáskor a gyermek teste és lelke is a szülőkön keresztül öröklődik át a gyermekre. Más szóval tehát a gyermek lényének anyagi és nem anyagi aspektusait egyaránt a biológiai szüleitől kapja.
Ettőt a felfogástól eltér a kreácionista megközelítés, mely szerint Isten minden egyes megfogant gyermek számára ex nihilo (azaz a semmiből) teremt új lelket. Mind a traducianizmus, mind pedig a kreacionizmus érvrendszerének megvannak az erősebb és gyengébb vonásai, mindkettőnek voltak képvislői a teológusok között a múltban. Van egy harmadik nézet is, amelyet a Biblia egyáltalán nem támogat, amely gyakorlatilag azt az elméletet állítja fel, mely szerint Isten minden emberi lelket egyszerre-, még Ádám teremtése előtt teremtett meg (amint azt az 1. Mózes 1-ben látjuk). E szerint Isten a fogantatás pillanatában kapcsolja a gyermek lelkét a megszületendő testéhez.
A traducianizmus bibliai alapjait egyesek a teremtéstörténetben vélik megtalálni. Az 1.Mózes 2:7 így hangzik: “És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” Ezek szerint Ádám nemcsak egy testtel rendelkező fizikai lény volt, hanem létezett egy, az Isten képmására teremtett, immateriális (anyagiságot nem tartalmazó) része is (1.Mózes 1:27) – vagyis volt lelke és ezzel személyisége is. A Szentírás egyszer sem említi, hogy Isten a teremtés ezen aktusát valaha újra megismételte volna. Sőt, az 1.Mózes 2:2-3 épp arra utal, hogy Isten megpihent a teremtői munkásságától. Később Ádámnak persze született még fia, de az már “...az ő képére és hasonlatosságára...” (1.Mózes 5:3). Feltűnő, hogy ez a szóhasználat mennyire hasonlít ahhoz, amit a Szentírás az 1.Mózes 1:26-ban Ádám teremtésénél is alkalmaz. Ádámhoz hasonlóan fiának, Séthnek is volt teste és lelke.
A Zsoltárok 51:7 igeverse így szól: “Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” Dávid fogantatása pillanatától kezdve részese volt az eredendően bűnös emberi természetünknek. Figyeljük meg az én személyes névmás használatát: ez arra utal, hogy Dávid a fogantatás pillanatában is már egész személynek (test és lélek) tekintette magát. A traducianizmus igyekszik azt is megmagyarázni, hogy Dávid hogyan örökölhette eredendően bűnös természetet, melyen egyben minden ember osztozik: a nézet szerint lelkét az apjától örökölte, aki lelkét szintén a saját apjától örökölte, és így tovább, egészen az ősbűnt elkövető Ádámig visszamenőleg.
A traduciánus szemlélet alátámasztására használt másik igerész a Zsidókhoz írt levél 7:9-10, amelyet így olvasunk: “És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitől is, a tizedszedőtől, mert ő még az atyja ágyékában vala, a mikor annak elébe ment Melkisédek.”. Lévit úgy tekintik, mint aki apja “ágyékában” volt, még a fogantatás előtt. Ily módon Lévi nagyapján, Ábrahámon keresztül fizetett tizedet Melkisédeknek.
A vörös haj vagy a szeplők esetében általában könnyen nyomon követhető, hogy az az anyai vagy az apai ágon öröklődött át. A fizikai jellemzők olykor átugorhatnak egy generációt, de végül újra felbukkannak. Ez a személyiségjegyek esetében sincs nagyon másképp: “Ó nem, ő az én temperamentumomat örökölte”; “Ő az apja természetét örökölte”; “Ő az anyja állatszeretetét örökölte” – hallhatjuk gyermekek kapcsán. Nincs egy olyan konkrét gén, amelyre rámutatva egyértelműen beazonosíthatnánk, hogy az volna felelős lelkünk “kialakulásáért”, a szülők által továbbörökített személyiségvonások jelenlétét azonban mégis gyakran megfigyelhetjük. De hogy ez valóban annak volna az eredménye, hogy a szülők a fogantatáskor a test mellett a lelket is átörökítik? Biztosan csupán annyit mondhatunk, hogy a Szentírás nem támasztja alá és nem is cáfolja egyértelműen a traducianizmust.
English
Mi a traducianizmus?
